Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-03-18 / 11. szám

szerűvé Ion a püspökhözi fölterjesztés, s azt nyíltan, saját nevem alatt, tehát belőle titkot csinálni, mint a delatorok szoktak, épen nem szándékozva tettem, miután amit teszek szégyenleném titkon tenni, de nincs is reá szükségem, mert van bennem erkölcsi erő azt nyiltan tenni, tudja meg B. úr, hogy delatorságot emlegetni, nem egyéb mint denunciánskodás. B. úr kérdésbe teszi azt is, hogy volt-e joga a püspöknek az uj választást felfüggeszteni? Holott igy kellene formuláznia a kérdést: Nem kötelességét mulasztotta, nem esküjét szegte volna-e meg s nem sup. tisztének lényegében követett volna-e el mulasztást a főpásztor, ha a törvény mellett őrt nem áll? B. úr kérdésbe teszi, hogy nem foganatosíthatta volna-e az elnökség még is a püspökileg felfüggesztett választást ? Ha, mint törvényt, úgy felsőbbséget sem akart volna respectálni ; s ha akik általa kormányoztatnak, azoknak hasonló törvényt és felsőbbséget mibe sem vevő példát akart volna adni, önmaga irányába: physice tehette volna, de nem moraliter. És ha mégis tette volna, mely föltevés alólirt fejében is megfordult egy pillanatra, midőn sup. ur hiv. leveléből értesült a „ha igaz" féle feltételes felfüggesztésről, s aggályában, szintén kérdést kockáztatott, hogy mi lenne ha mégis foganatositatnék a választás ? — Sup. úr határozott nyilatkozata szerint lenne az „eclatans törvény sértés!" Mi természetesen repressáliák nélkül nem maradhatandott volna. Ime tehát B. úr kiváncsisága provocálta a legtekintélyesebb helyről, a jogászilag is egyedül helyes feleletet. Ami pedig a vál. törv. abnormitást szülő volta miatti feljajdulását illeti B. urnák, biztositom, hogy arra sem fog más jogászi véleményt kaphatni, mint azt, hogy ép az elastikus s az „absque tamen"-ekkel spékelt törvény a legrosszab, mire elég s tekintélyes példa a protestáns egyházunknak a kath. klérussal szembeni alig mult szomorú helyzete. Az a legjobb törvény, mely kivételekkel át nincs lyuggatva, meg nincs gyengítve, s a mely lehető határo zott. Ep azért származtatja a magyarnyelv igen bölcsea, a „tőr"-gyökből a törvényt. Csakhogy az erősebb lelkületű ősök ama teremtményét, ami puhuló korunk már repudeálja. Nem a 17. §. szülte az abnormitást, hanem az, aki a mindenek fölé állított törvény fölé akarta helyezni magát; az, aki kérdésével tévútra vitte a konsistorium tagjainak többségét; az, aki egyebekben is már oly sok abnormitást idézett elő incombinatiosus eljárásaival az egyházmegyei kormányzatban ; az, aki ellen úgy látszik permanenssé kell válni a törvény melletti védekezésnek is. Végről még bicskáját is köszörüli B. úr, ama csökmői sárkány a 17. § ellen. Bizony kár a nemes erőért s jobb ügyhöz méltó lelkesedésért. Olvassa eL B. úr még egyszer e lapok egyik mult havi számában ismertetett külföldi leik. vál. vitát; gondolja meg, hogy a dunamelléki egyházkerület is mennyire óhajtja kezébe ragadni az egészen kiejtett leik. választás gyeplőjét; s tudja meg, hogy a „k a n d i d a t i ó" nélküli választás mellett, alólirtnak kelle fegyverkeznie a bizottságban, egyik annak szavazatával szemben, aki most, talán egészen ellenkező célból, mint B. úr, életére tőr annak a 17. §-nak; mely ha nincs, faraghat B. úr még oly kicirkalmazott törvényt is, extra minden gyülekezet számára, maradni fog az amolyan X. egyh. számára irott malaszt; mert ép a 17. §. hatálya folytán decomponálódott salak újra fölül fog kerekedni, a mint megszűnik a 17. §. élete. Nem oly „csodabogár" tehát az a 17. §. mint a minőnek B. úr rémlátása ijedtében azt körvonalozta ; nem is egyéb, mint a szabad választás elfajulása elleni „regulator." Kegyelem tehát neki azoktól, akik az X-i törvénytiprók iránt is annyira irgalmasak, kegyelmesek. De ha nem végrehajtható ! mond B. Hát csak anynyira ismerné-e B. úr az emberi képesség határait, hogy a mely tekintetben egy emberről „szegénységi bizonyítványt" publikált ki, azt perabsolute lehetetlennek nyilvánítja. Szegény egyháztársadalom volna &/Zj cl melyik nem találna morális fegyvert is egy „rakoncátlankodó" tagja ellen ; s ha annyira szegény volna, ma még találna gyámolt a világi hatalomnál is, azon óriási viszonszolgálatok fejében, melyeket az egyháznak az állam köszön. ~ Ugy ugy! de mi haszna B. szerént az a 17. § midőn „oly orvos, kitől a szenvedő gyógyítását csak remélni is lehetne, rendelni és vitetni ugy sem hagyja magát." Hát B. ur, a ki maga küzdés- s lelkesedésre magasztos hevületre mindig képes, béres szolgáknak tekintié szolgatársait, s ép a szt. lélek által sugaltakat, akik küldetést éreznek önmagukban, mint az apostolok, kik nem csupán oda mentek, a hova hivattak, hanem a hol rejtezkedniük is kelle s még is tudtak hatni sok helyt csudaszerűen ; hogy oly vádat emel 60 lelkész ellen ? S nem tud-e föltenni a védelme alá vett kormányról annyi tapintatot, amennyi egy baromorvosban is van mai nap már, hogy megtapintja patiense üterét, megfigyeli belszerveinek működését, s a nyert tapasztalat szerént „rendelend 15 nap alatt". . . S meglesz fejtve a „rebus" is, mely szerént X. kecske is jóllakik Y. káposzta is megmaradand, Valóban nagy igaza volt Oxenstiernának midőn azt mondá, hogy „parva sapientia regitur rnundus ! Sohse keressen tehát B. ur jogászokat; azok konferentiája rontotta el a keleti kérdést és tekintélyeket se hajszoljon ; Columbus nem volt tekintély, mégis feltudta állítani a tojást; patentirozott békeszex'zési jó szándokát se emlegesse, mert a világ ahoz van szoktatva, hogy a ki békét hord mézes ajkain, attól vár háborút, s a kard CBÖrtetőről hiszi, hogy komoly békét akar kivívni; a jó akaratról pedig ne feledjük ; hogy Dante (ki jogtekintély) azt a poklok fenekére degradálta! Nem akarni, . . . tenni kell a jót.