Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-03-11 / 10. szám
kásokat tapasztaltara. A szülők ugyan komáiknak nevezik a bejegyzetteket, akárhányan vannak, sőt még néha azoknak rokonait is: de a gyermek mindenütt csak egy kereszt apát- és anyát ismer. Azon körülmény, hogy Zakariás úrnak van olyan keresztapja is, a ki az ő szülőit soha nem ismerte, kereszteltetéséről semmit nem tudott, és igy az anyakönyvbe be sincs jegyezve, nem hogy tisztázná a kérdést, hanem inkább nagyon is öszszezavarja; mert ebből az következnék, hogy e szerint nem is szükséges az anyakönyvbe bejegyezni a keresztszülőket, Mikor állitásom érdekében tekintélyes lelkészekre hivatkoztam, akkor még nem jutott kezembe a herceg -szöllősi egyház ládájában meglevő különvezetett anyakönyv, mert különben akkor erre is hivatkoztam volna. Ezen különvezetett anyakönyvnek címlapján ugyanis ez van felírva: Az 1823-ik évben jött rendeletnél fogva, mely szerint az anyakönyvbe csak a keresztszülők neveit szabad bejegyezni, a hívek kívánságára a komák nevei ezen könyvbe iratnak be. Ez időtől fogva három évtizeden keresztül az anyakönyvbe csak egy keresztapa és keresztanya neve van bejegyezve.Ebből nem csak az tűnik ki, hogy a hatóságnak, hanem hogy a régi papoknak véleménye is az volt, miszerint a keresztszülők a komáktól megkülönböztetendők, mert különben nem lenne szó keresztszülők- és komákról. Azon állítás, mintha a keresztszülők csak tanúk gyanánt szerepelnének, mindjárt elesik, mihelyt meggondoljuk, hogy igen gyakran távollevőket jegyeznek be keresztszülőknek, a kik tehát épen nem tanúskodhatnak ; a jelenlevők pedig, még a ki a gyermeket a kereszvizre tartja is, nem iratnak be az anyakönyvbe. Zakariás úrnak felhozott ellenvetései tehát egyátalában nem tisztázták a kérdést; annyival kevésbé győzhettek meg valakit arról, mintha a keresztapa és anya névnek semmi jelentősége nem lenne, hanem ezen névvel bárki irányában és bármikor élhetünk, mint ő teszi, mikor nősülése után választ magának keresztapát. Igy gondolkozva a kérdésről, nem csodálom, hogy ő előtte keresztszülők és komák mind egy formák. De ha úgy tekinjük a keresztszülőket, mint a kiknek apa helyett apának, anya helyett anyának kell lenni : akkor igsn is különség van a keresztszülők és komák között. Csoó ZSIGMOND, reform, h.-lelkész. NECROLOG. Bátliy Ist vá n, — 1814.—1877. — Mottó: „Meghalt! »Ki ?* Azt mit kérditek, Hisz a név ugy sem teszi meg( < . . . Petőfy „Carmen lugubre „Boldogtalan voltam Teljes életemben ; Csak az vigasztal, hogy Meg nem érdemeltem* . . . Petöfy. ». . . meg nem szégyenittotem, Nem nevet senki rajtam.* Zsoltár. Csakugyan meghalt. Kétszer hallottam holt hírét, de nem volt igaz, nem halt meg : ott olvasgatott a végrevalahára kipadlózott szobában s igen jó izűt nevetett, ha valami kuriózumra bukkant, vagy pedig hümgetett, mi nyilván arra mutatott, hogy nem tetszik neki valami abban az újságban. Most már nem nevet többé, alszik szép csendesen, ez előtt épen száz évvel elköltözött kollegájával, J a bloncai PethesSámuellel. Ez is olyan szerencsétlen volt, csakhogy nem nyomorgott sokáig, meghalt ifjan. Mikor 1767-ben kitűnő bizonyítványokkal kijött Debrecenből, a „sancta fraternitas" adott neki jó ekklézsiát, Kis-Ölvedet, melynek filiája is volt, Zalaba. A tapasztalatlan ifjú nem respektálta a kegyelmes rendeletet, mely eltiltá a református lelkésznek a filiában tenni szolgálatot, megkeresztelt egy zalabai ref. kisdedet, melyért a kis gyarmati plebánus bejelentvén őt, a megyei törvényszék elé, Kemencére citáltatott, s négy havi — hetenkint kétszeri böjttel súlyosbított — börtönre ítéltetett. Mire kijött a sötét, egészségtelen odúból, megvakult. Irgalomból Oroszit adták neki, hol a még irgalmasabb Isten könyörült rajta, rövid idő múlva magához szóllitván az ifjú martyrt. A reformatio óta ő az első pap az oroszii temetőben. A második Bátky István. A többiek csak kezdették ott a pályát, ők végezték is ott. Testvérek voltak, a mostoha sors testvérei. Nem jelentette hivatalos körlevél az ő elhunytát. Én csak e lapokból tudom, hogy meghalt; s noha nekrológja már megjelent, nekem is meg kell emlékeznem róla. Hadd jusson ki neki legalább a nekrologból. Csak igazságot szolgáltatunk, midőn ennyire megkülönböztetjük őt, kit a sors is oly nagyon megkülönböztetett egyebektől. Talán csak vezéreket illet emlékoszlop ? a közvitézeknek elég a jeltelen közös sir ; elég, ha megszámlálják: hányan voltak!? Nem! „Tiszteljétek a közkatonákat!" — a Krisztusnak azon szegény katonáit, kik egy ember életen át a legsanyarúbb helyen állottak őrt, és senki őket föl nem váltotta. Nem érdemlik-e meg ezek, hogy legalább a halálban kapjanak dupla zsoldot? Bátky István meghalt. Többé nem számítgatja már, hogy 15 szapú gyüjtelékéből, ha kirostál tatja a szemetet, mennyi marad valóságos buza ? mennyit lehet abból eladni, hogy sorba mind a hét gyermeknek legyen télire csizmája s még az anyjoknak is teljék egy topány, a Gyula gyereknek pedig a kit most szabadítanak föl, újdonatúj öltözet. Nem izzad többé homloka azon fináncministert megszégyenítő probléma felett: hogy hét váltó forintból mikép lehet egy évre szóló deficit nélküli budgetet csinálni ? A plebánus sem boszantja őt többé már csak csupa jelenlétével is (egyedül egy maga, 25 lélek papja, s tíz anny
