Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-03-04 / 9. szám

megvitatása, vajon van-e joga az egyházkerületnek a sárospataki collegium egységét megbontani? Ha ezen kérdést így tenné íöl valaki, igen határozottan azt felelném rá, hogy a pataki kollégium egységét, az egyházkerületnek, mint a mely a főiskolának sem nem alapi tó, sem nem tulajdonos, hanem törvényszerinti felügyelő testülete, megbontani joga nincs. Csakhogy a kérdés nem így áll, mert a pataki kollégium mint organikus egység megbontatni az áthelyezés által éppen nem céloztatik, mert az áthelyezett rész, teljesen kiegészítő része maradna azon egésznek, mely ősi fészkében a jogakadémia helyett később az itteni viszonyoknak megfelelőbb sarjakat hajthatna, p. u. algimnasiummal pár. huzamos alreál iskolát, a mire a Horvát Mária-féle alapítványi oklevél polytechnikuma tendentiosusan rámutat. A részleges, vagy teljes áthelyezés kérdésével mint Nagy-Enyeden igen helyesen, úgy Patakon is foglalkoztak mindig. A nélkül, hogy elmélyedve a prot. egyház történetébe, az üldöztetések korában kényszerült vándorlásokról emlékezném, utalok azon mozgalomra, mely e század elején támadt Patakon, s mely az egész iskolát át akarta vándoroltatni valamely nagyobb központba. Ha tehát nem volt a pataki iskola élete ellen elkövetett merénylet az, hogy tanárai a század elején ily eszmékkel foglalkoztak, azt hiszem, nem tekinthető ez ma sem olyasminek, ma a midőn azt látjuk, ha szemünket szándékosan be nem hunyjuk, hogy nemcsak az ipar és kereskedelem, de a közművelődési irányzat is a nagyobb központok felé gravitál, nem csak nálunk, hanem, hogy egyebet ne említsek, Németországban is. Nem merénylet ez már csak azért sem, mert hiszen az összetartozandóság, az egység eszméjét, magam is hangsúlyozom, azt megbolygatni épen nem akarom. Hanem másfelől látom azt a veszedelmes gravitatíót, mely mind Németországban mind nálunk abban nyilatkozik, hogy a felsőbb tanintézetek hallgatói évről évre csökkenek a kis városi akadémiában, míg a nagy városok akadémiái s egyetemei létszámban folytonosan emelkednek. Mert, noha a tiszáninneni egyh. kerület, mint mindenkor, most is hódolva a kor követelményének, jogakadémiáját a miniszteri rendelet értelmében szervezte, a szervezkedés második évében 50 — 60 joghallgatónál többre szert tenni még nem tudott, dacára annak, hogy tanerők tekintetében más akadémiák mögött éppen nem áll, addig Debrecenben von 130—140, Pozsonyban 180, Kassán 120 joghallgató, a mit egyes egyedül a nagyobb városok sokféle vonzerejének lehet és kell tulajdonítani. Ebből önkénytelenül következik egy másik kérdés: van-e az egyházkerületnek arra joga, hogy azon tőke kamatait, melyet a pataki csekély létszám mellett jogakademiánkra nem igen gyümölcsözőleg fordít, a ref. püspökség székhelyén hasonlithatlanul gyümölcsözőbben ugyanazon célra felhasználhassa ? S erre a kérdésre hol van az a protestáns ember, a ki igennel nem akarna felelni? Hol van azon ember, a ki azt ne kívánná, hogy ha már a felekezet jogakadémiát tart, az a jogakadémia népesség tekintetében is oly helyet foglaljon el társai között, melyről ne kelljen pironkodó'ag elkívánkoznia? S ha még az áthelyezés ügye, valami óriási convulsiókkal lenne egybekötve, érteném az atyáskodó aggodalmat, mely ezen lépés komoly megfontolását örök időkig halogatná. De mikor a jogakadémiára j fordítandó tőkepénznek évenként csakis kamatai adatnának Miskolcra, mikor a pataki ősi könyvtár összes kincsei annyival inkább osztatlanul itt maradnának, mivel annak jogi része csekély száma miatt az áthurcolás fáradságát sem igényelheti, akkor valóban csak maradiságnak tarthatom a netaláni aggodalmat, oly ódonságnak, mely ma is szekéren akar utazni a vasút gyors gőzmozdonya helyett. Az áthelyezést a pataki iskola minden igaz barátja már csak azért is helyeselheti, mivel új aquisitiokrol is van szó, az egységes kollégium vagyonának positiv növeléséről. Mert azt ne higyje senki, hogy Miskolc tisztességes áldozat nélkül bejusson a jogakadémia ígéret földére. Ha az egyházkerület áthelyezi a jogiszakot oda, mint a pataki kollégium exponált közegét, s ott évenként mintegy 12,000 frtot elkölt, akkor joga van azt is megvárni, hogy azon nagy magyar város józan eszű polgársága, a saját javáért áldozatokra hajlandó lesz, hiszen azon áldozatok, dúsan meg fogják hozni a leguzsorásabb szellemi és anyagi kamatokat. S hogy Miskolc érzi azt, mit nyerne a jogakadémia áthelyezése által, mutatja azon mozgalom, mely az első intésre társadalmának minden rétegében támadt. A legszenvedélyesebb érdeklődés vett ott minden művelt emberen erőt, s a főtárgy, melyről minden kör hetek óta majdnem kizárólag beszél: a jogakadémia. A mozgalom élén a legelőkelőbb polgárok állanak, oly férfiak, kik tudják azt, hogy a mi áldozatot