Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-02-25 / 8. szám

eszméket és fogalmakat, melyek világnézletébe beillenek, j s melyek kétségen kiviil a dogmatikának lényeges alkotó elemeit képezik. Mielőtt azonban ezen eszmék és fogalmak tárgyalásához kezdene, abevezetésben meghatározza a dogmatika fogalmát, ennek a szent Íráshoz és a hagyományhoz való viszonyát. — - Helyesen. — Egy rendszeres dogmatika kidolgozásánál sok minden függ annak fogalmától, sőt mondhatjuk, hogy az egész dogmatikának irányzatát és körét annak fogalma határozza meg. A ki az utóbbi időben egyházi mozgalmainkat figyelemmel kisérte, az igazat fog nekünk adni, midőn azt mondjuk, hogy ezen mozgalmak eredménytelenségének leginkább az volt az oka, hogy a vita tárgyát képező fogalmakat nem különítették el élesen egymástól, hanem össze vissza beszéltek mindent, s gyakran egy dolognál ugyanazon alkalommal ellenkező nézeteket is nyilvánítottak ; önmagokkal ellenmondásba jutottak. Ezen ingadozás, ide tova kapkodás leginkább meglátszott és meglátszik a hittani kérdések feletti vitáknál. Sokszor hangsúlyozták, hogy a confessioktól nem szabad eltérnünk, mert a ki eltér, az legjobb esetben, lelkiismeretlen ember, hogy az egyház a vallásos eszméknek másnemű formulázásait nem tűrheti, mint az olyat mely a eonfessiókkal betű szerint megegyezik ; hogy pl. a reform egyházban csak a reform, egyház dogmatikáját kell és szabad tanítani stb. anélkül, hogy meghatározták volna, mennyiben bír a confessio szabályozó tekintélylyel, vagy mi a dog matika fogalma, célja és köre. Ez utóbbi állitásnak csak akkor lenne értelme, ha állana azon megkülönböztetés, hogy létezik bibliai, egyházi, és kritikai dogmatika, a szerint, • a mint a dogmatikának a bibliai, egyházi vagy egyéni hitrendszer előadása a célja. Ugy de ma már a theologusok öszhangzó nézete szerint, azon tudomány, melyet De. Wette óta némelyek bibliai dogmatikának kereszteltek el, de a melyet leghelyesebben bibliai theologiának nevezhetünk, nem is tartozik a rendszeres, hanem a tört. theologia körébe, mert az a célja, hogy a bibliában letett vallásos és erkölcsi eszméket történelmi fejlődésük szerint előadja. A mi pedig az egyházi dogmatikát illeti, ez sajátkép nem dogmatika,hanem s y mbo 1 i c a, melynek kizárólag az a célja, hogy egyik vagy másik felekezet tanrendszerét felmutassa. A tulaj donképi dogmatikának azonban nem lehet az a feladata, hogy a vallásos eszméket fejlődésüknek egy már meghaladott stádiumán mutassa, fel mert mint Schleiermacher mondja — az a jövőre van irányozva s azt tanitja, a mi most érvényben áll és a minek azután érvényben kell állania; vagy Hagenbach szerint: a dogmatika nem csupán történelmit akar közleni, hanem egyszersmind annak egyéni meggyőződését is kifejezni, ki a rendszert szóval vagy Írásban elénk terjeszti." Teljesen igazat adunk tehát Langnak, midőn a dogmatikát igy határozza meg: „a dogmatika feladata az, hogy a keresztyénség vallási elvét összefüggő tanrendszerré dolgozza fel." Itt azonban az a kérdés, hogy mit értünk a keresztyénség vallási elve alatt ? E kérdés megfejtésével foglalkozik az 1. §.-ban, felmutatván azon kiilömbséget, mely a vallás és dogma között létezik. »A vallás érzelem, a dogma pedig ezen érzelemnek kifejezése az értelem által. A vallás lelkesültség ; a dogma vizsgálódás ezen lelkesültség forrásai és tárgyai fölött, melyekre az irányul. A vallás az érzelem és akarat felbuzdulása a végetlen által, melynek lehellete a véges szellemet érinti; a dogma ezen érintés fölött folytatott elmélkedés eredménye." Lang nem tagadja a dogmák szükséges voltát, elismeri azoknak jogosultságát és nyíltan kifejezi, hogy a vallásnak mindig szüksége lesz symbolumokra és képekre, hogy titokteljes tartalmát az érzelemhez és a szemlélődéshez közelebb hozza. De másfelül azt is kijelenti, hogy a dogmák változhatnak, anélkül, hogy a vallásos elv, melyből lehozattak, lényeges változást szenvedne, sőt változniok kell, ha a vallásos elv erőteljes és egészséges akar maradni. Azt hiszem, hogy nincsen józan eszű theologus, ki ezen tételek igazságát tagadni merné; — Magyarországon legkevésbbé. Es még is mily feltűnő, hogy ellenfeleink — bár Langnak ezen nézetei ellen kifogást nem tehetnek — egészen ellenkező következtetésekre jutnak ! Valóban a mi orthodoxaiukra méltán alkalmazhatjuk Langnak azon nyilatkozatát, melyet a „Dogmatika és sz. irás" ciinü §-ban tesz. „Elismerik a bibliai irók szabadságát és egyéniségét, megengedik, hogy a bibliában vannak, emberi tökélytelenségek, történelmi, chronologiai valótlanságok, egyes ellenmondások stb ; és még is az egész sz. írásnak, benne minden elméleti tantételnek szabályozónak kell lenni a ker. hittanra nézve. Ezt vagy amazt elesni engedik, ez vagy ama pontot feladják, mint nem lényegest, különbséget tesznek a sz, irás és Isten igéje közt, kételkednek egyik vagy másik irat valódiságában, a harmadiktól a valódiságot épen el is vitatják, megengedik, hogy közbeszurások történtek, s mégis hitetlen tudományról, hitetlen kritikáról beszélnek, ha valaki az önkényesen vont határokat átlépi s az egyénileg alkotott mértéket nem használja, sőt az ilyen erőszakos eljárástól a jogosultságot is elvitatja. Egészen más nézetök van a sz. Írásról, mint a korábbi egyházi dogmatikusoknak volt, azoknak számos nézetébe nem tudják magokat többé beletalálni, mert ettek a philosopbia és kritika gyümölcseiből, és azt mégis gondolkozásuk és hitük feltétlen szabályozójóvá teszik és igy irnak ker. dogmatikai műveket, a melyek, bár néha nem szellemtelenek, de egészben véve mégis különböző világnézetek zavart és egység nélkül való keverékei, össze nem illő elemek mesterséges összetoldozásai, a mely mellett a szent irás ép oly erőszakot szenved mint a gondolkozás." A mi különben a dogmatikának a szt. íráshoz való viszonyát illeti, Lang azon nézetben van, hogy a sz. irás s illetőleg az uj testamentumi iratok a hittanra nézve szabályozó tekintélylyel birnak, de csak annyiban, a menyiben minden tantételnek, mely mint keresztyéni akar szerepelni, szükségkép összefüggésben kell állania a sz.