Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-02-25 / 8. szám

írásban megadott elvvel; míg az olyan tan, mely a ker. elvet zavarja vagy eltörli, feltétlenül keresztyéntelen. — De hát ha az uj testamentumi iratoknak nem azok voltak szerzői, kiknek nevei alá soroztattak, s talán nem is az apostoli korban, hanem később, a 2-ik században keletkeztek ? Szerzőnk elismeri, hogy az uj testamentumi iratok előállásának, szerkesztése indokának, és korának kérdése és az ezen kérdésekre adott feleletek rendkívül fontosak az egyházra és a bibliához való viszonyra nézv«; de azt hiszi, hogy a bibliának, mint a ker. elv ismeretforrásának dogmatikai jelentőségét kevéssé érintik. „Bár kik voltak is a szerzők s bár mikor irtak is: azért esak is belőlök tudhatjuk meg, hogy mi a keresztyénség." Ez is egy oly állítás, melynek igazságát kevesen mernék tagadni ; és még is sokan elég következetlenek kárhoztatni az ujabb kritikai műveleteket és ezen műveletek nagy mesterét — Baurt. Hadd idézzem a nálunk igen nagy tekintélyben álló Hagenbachnak egy ide vonatkozó talpraesett nyilatkozatát. „A bibliát — mondja Hagenbaeh — a kritikusok kezei közt egy oly öltönyhöz hasonlították, mely utoljára oly nyomorúságosan meg rövidíttetik, hogy a meztelen részeket is alig fedi be. De mi azt mondjuk, hogy az öltöny megmarad épen, s az se nem árt, se nem használ az ő melegségének, ha bebizonyittatik előttem, hogy a posztó egy másik takácstól, való, nem pedig attól, kitől én eddig hivém." Valóban így igaz! A bibliai iratok szabályozó tekintélye nem hitelességektől, hanem tartalmuk igazságától függ. A mely irat nem Krietust tanítja — mondja Luther — az nem apostoli, ha mindjárt Péter vagy Pál irta is azt Helyes uton jár Lang a hagyomány fogalma meghatározásánál is. O a hagyományt, a mennyiben az élő és folytonosan fejlődő ker. szellemmel öszhangzásban áll, jogosultnak és szükségesnek tartja. Ott, hol az ily értelemben felfogott hagyomány nincs meg, a sz. írás holt betűvé válik, melynek szükségképeni következménye a megkövesült orthodoxismus és indifferentismus. E rövid és felületes vázlatból is láthatják tisztelt olvasóink, hogy mily egészséges, józan nézeteket vall Lang a dogmatika fogalmát, feladatát s annak a sz. Íráshoz való viszonyát illetőleg. Nem hiszem , hogy akadna a magyar prot. egyházbau oly elfogulatlan theologus, ki — ha ugyan magát egy bizonyos irányhoz máile nem kötötte — ezen nézeteket, egyenként elébe terjesztve, el ne fogadná. Nem is lehet azok ellen megállható ellenvetést tenni. A theol. tudományoknak az utóbbi 3 évtized alatt való fejlődéséből szükségkép következnek azok. Emiitettük már, hogy Lang a tulaj donképi dogmatikát 3 főrészre osztotta; melyek közül az elsőben a ker. elv alapjáról és lényegéről értekezik. Első sorban is azt igyekezik bebizonyítani, hogy ezen ker. elv lényegesen vallásos; hogy a keresztyénség a vallás igaz eszméjét magában bírja; s hogy a keresztyénségnek azon nyilatkozási formája a helyes és igaz, mely a ker. elvet, mint vallásost, legtisztábban kifejezi és megvalósítja. Erre vonatkozó fejtegetéseiben azon következtetésre jut, hogy a modern protestantismus is a keresztyénség egyik fejlődési alakjának bizonyul. A 2-ik fejezetben a ker. el v elméleti előfeltételeiről szólván, hosszasan értekezik az Isten fogalomról s az Isten és a világ közötti helyes viszonyról. Nagyon messzire vinne, ha ezen fejtegetések részletes ismertetésébe fognánk, s nem is tartjuk szükségesnek. Csak olvasóink figyelmét kívánjuk felhívni ezen pontra, már csak azért is, mert épen az itt kifejtett nézeteiért volt Lang a legtöbb megtámadásnak kitéve ; s alkalmasint a debreceni prot. lap is ezekre célzott, midőn Lángot tudományos ebionitának keresztelte el; — ha ugyan egyáltalában valamire célzott. Nem is akarunk ezen nézetek mellett lándzsát tömi, mert a^,on meggyőződésben vagyunk, hogy az igaz vallásosság nem függ attól, hogy vájjon a deismust vagy theismust tartjuk-e igaznak s a ker. vallás szellemével megegyezőnek; de az ellen határozottan tiltakozunk, ha valaki Lángot a durva pantheisták kompániájába akarja keverni. Az az ember, ki az Isten-fogalomra vonatkozólag ugy nyilatkozik, hogy Istennek a világtól való különbségét kifejezzük Isten szellemiségének fogalma által, Istennek a világban létezését Isten mindenütt jelen valóságának fogalma által, ugy hogy Isten teljes fogalmát így határozhatjuk meg: ő mindenütt jelenvaló szellem : — semmikép sem állitható egy sorba amaz emberekkel. A Lang által hirdetett Isten-fogalom nincs ellentétben a ker. vallás szellemével. E pontra vonatkozólag még csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy Lang — igen természetesen — a csuda lehetőségét kétségbe vonja. „A tudomány — mondja a 67. lapon — nem ismer csudát s a keresztyénségnek sem áll érdekében, hogy valamely világi jelenségben csudát lásson ; neki elég tudni azt, hogy a mit a természetes összefüggés létesit, mind azt Isten létesiti. Azon korban, midőn a csuda-hit még naiv volt, s épen azért az emberekben még nem volt meg az a viszketeg, hogy a félelmes tudomány bosszújára a csudával kérkedjenek : a valódi kegyes emberek igen csekély becset tulajdonítottak neki. Jézus kortársainak csudavágyát vissza utasitotta. Pál a zsidókkal szemben, a kik jeleket várnak, a megfeszítettre, mint predikálásának egyetlen tartalmára hivatkozott . . . Luthertől nem kevés olyan nyilatkozatot ismerünk, melyben az ő egészséges esze ezen kérdésben is egyházi hite fölé emelkedett. Azon tényt, hogy a természetben minden nő és zöldül és a növények, állatok és emberek fenntartatnak, nagyobb csudának nyilvánitja , mint a kenyér megszaporitását. A látható csudákat, melyeket a történelem elbeszél, gyermekjátéknak tartja, összehasonlítva azon nagyszerű csudával, melyet Krisztus naponként végbevisz a keresztyénségben, hogy t. i az evang. fennmarad és az embereket javítja ; ez az igazi ördögűzés, kígyó bűvölés, nyelveken szólás. A látható csudák — mondja Pálra hivatkozva — az éretlen és hitetlen