Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-02-25 / 8. szám

szersmind mindenik kötelezve is van egy igazolt és elismert vallás nagy palotájának építésén közreműködni. Azért is első sorban nem kell gyanusitni a term tudománynak és a philosophiának minden vizsgálatát, hanem inkább gyámolítani, s a bizalmatlanságot egy nem phantastikus philosophiának lehetősége iránt félre kell vetni. Másodszor azonban szükség van oly férfiakra is, kik mély alapossággal birva a vallásban, ismerettel a philosophiában és a term. tudományban, mind egyre megújítják a kísérletet az ó ker. igazságnak uj alakba Öntésére. Világos, hogy erre legjobban a lelkészi hivatal ösztönzi viselőit. Ezeknek aztán bátorsággal is kell birniok a talált eredmények kimondására. A mig azonban némely országokban az egyházi tanácsok és consistoriumok minden ily nemű kísérletet eretnekségnek bélyegeznek, s oly férfiaktól, mint Klapp, Portig, Werner a lelkészi hivatalt megvonják, mindaddig természetesen hiányozni fognak azon erők, melyek egyrészről a tudománynyal , másrészről népünk vallásos érzetével bizalmas viszonyban állanak. Ily nem protestáns rendszabályok azonban csak ugy gátolhatok meg, ha a prot. gyülekezetek megóvják azon jogukat, hogy lelkészeiket maguk válaszszák, és ba egy nagy egyesülettel kapcsolják össze magukat, melyben a vélemények szabad közlése által egymást kölcsönösen korrigálják s előbbre segitik, és együttesen lépnek fel azok védelmére, a kik a sziv és ész kiengesztelésén fáradoznak. Ilyen egyesület a protestáns egylet. Én nyíltan elmondtam önök előtt, hogy mi azért nem állítottunk fel ui hitvallást a ker. egyház számára, mivel az érintett segédtudományok ehez még nem nyújtanak elégséges segédeszköszt. De munkálkodunk rajta. Nem mintha már elértem volna, hanem utána törekszem. Mi felszabadítjuk a tért és összehordjuk a köveket . . . Én azért nyugodt lélekkel tudom kérni önöket: lépjenek be egyletünkbe, hogy önök gyermekei, a jövő nemzedék, ne legyen kénytelen többé ama nehéz harcot küzdeni a között a mi neki a vallástani órában, s a között a mi természettani lecke órán előadatik; a között a mit buzgó szivük óhajt, s a között a mit értelmük megismer, hogy egykor majd elérve legyen a nagy cél, hogy az évszázados tudományos természetvizsgálat eredményei összhangba hozassanak, s szolgálatára szenteltessenek amaz örökké ronthatlan tannak a megváltásról, melyet az emberi nem a Jézus Krisztus által nyert. Köztudomásu dolog, hogy az orthodoxia hivei ismételten azt vetik szemükre a prot. egylet tagjainak, hogy méltatlanul ostromolják a létező hitvallást, miután annál jobbat alkotni nem tudunk. Dr. Krause fent közölt értekezésében igazolni törekszik a prot. egylet helyzetét a megujuló vádakkal szemben. Egy részről kiemeli a hitvallás szükségét, s röviden de hatályosan visszaveri a földhöz tapadt materialismusnak vallást- mellőző követelését: másrészről kimondja, hogy a hitvallás is magán hordja azon kor világnézetének nyomait, melyben keletkezett. Es azért ha később e világnézet változik, nyomában változnia kell utóbb a hitvallásnak is. Jelenleg oly korszakban élünk, melyben a változott világnézet az örökölt hitvallásra csak negatív hatást képes gyakorolni; a segédtudományok a philosophia és a természettudományok még nem fejlődtek annyira, hogy elégséges épületanyagot nyújthatnának egy uj hitvallás alkotásához. Mindezeket tekintetbe véve Krause azon meggyőződésre jut, hogy a leghelyesebben járunk el, ha azt a mit a hitvallásban igaznak elismerünk, megtartjuk, a mi pedig tévesnek bizonyul be, azt nyíltan elvetjük, s e mellett tovább is teljes buzgalommal egyengetjük az utat egy uj hitvallás teremthetéséhez. Krausenek a hitvallásokban foglalt tan elvetését, s megtartását illető nézetei első pillanatra világosaknak látszanak, ha azonban közelebbről vizsgáljuk reá jövünk, hogy oly következtetések előtt tárnak ajtót, melyek épen a védeni akart alapot döntik meg, s éles ellenmondásokat lepleznek. Krause p. o. azon nézetnek látszik hódolni, hogy a vallás nem az értelem dolga: a mit hiszünk annak észfelettinek, vagy észellenesnek kell lenni. Több alappal bir már azon állítás, mely szerint a vallás a kedély és akarat mellett az észnek is dolga. Része volt az észnek is a bittanok megállapításában ; volt és van hivatása befolyást gyakorolni azon változtatásokba, melyeket az emberiség tökélyetesbülése a hitvallás tartalmára és alakjára nézve megkövetel. Itt azonban ismét felmerül a kérdés: ki döntsön a felett, hogy a hitvallásnak mely tanai elvetendők? Továbbá Krause azon állitására, hogy az ifjúság, ha előtte az egész hitvallást igaznak hirdetjük, a tanulás ideje alatt elhiszi ugyan, az élet mezején azonban több pontjait téveseknek ismervén fel, ezek miatt elveti az egészet s vallástalanná lesz, a következőt lehet megjegyezni. Sok igazat tartalmaznak ezen szavak ; de más felől azt se feledjük, hogy ha az ifjúság előtt a hitvallásnak egyik tanitó egy, másik más tételét hirdeti hamisnak, ennek következménye könnyen az lehet, hogy a jövő nemzedék már az iskolában megtanulja nyiltan elvetni az egyes hittanokat; s a külömböző vezetők befolyása alatt, kik közül mindenik mást hirdethet igaznak és hamisnak — addig rostálja a hitcikkeket, mig a vallásnak egy egy becses buza szeme is keresztül hullik a rostán. Miért is ovakodjunk a vallástani oktatásnál gyermekek és zsenge korú ifjak előtt a hamis tételekről beszélni, hanem fejtegessük előttük csak azokat, melyek igazsága felől lelkünkből meg vagyunk győződve s melyek náluk is csak épitő hatással leeudeuek. En legalább részemről az egyház érdekében nem tarj tom kívánatosnak, hogy kiki saját tetszése szerint hirdethesse hamisaknak a val ás tanait a nép s az ifjúság előtt. Az ily eljárás általánossá válva aláásná az egyház alapját s visszaélés volna a prot. egyház által biztosított szabad-