Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-02-25 / 8. szám

kifejezés mely következni fogna szóban és tettben, mind ez még oly tér, mely nem évszázadokra, hanem évezredekre számit kifejlődésével; úgy hogy még jelenleg igen tudatlanok vagyunk erre nézve, és kevés kivétellel bármely vallásnak sem lehet egyetlen tanpontját is sem bebizonyitni sem tagadni az emberi sziv természetéből. Igy, a második felelet, a melyet én önöknek adhatok igy hangzik : azért nem adott még nyilatkozatot a prot. egylet a hitvallás tartalmáról, hogy valyon ez teljesen úgy maradhat-é vagy hogy rajta valamit változtatni kellene-e, mivel a második segédtudomány a philosophia eddig még nem szolgáltatta kézhez a kellő materialékat. Nem a tudatlanságnak, vagy a tehetetlenségnek bevallása ez részünkről, a mit én ma a prot. egyletről kimondok ? Nem tiszlelt gyűlés! a ki ily vallomást tehet, az nem gyenge; mert a ki magát erőtlennek érzi, az ovakodni fog gyöngeségét, hibáit feltárni. Midőn egykor Sokratest megkérdezték miért nyilvánította őt a delphii orákulum a legbölcsebb embernek, igy felelt: „Azért mivel én tudom, hogy semmit sem tudok." És az emberi tudásnak ezen nagyszerű tudatlanságától kezdődött Platóban és Aristotelesben az emberi tudásnak kifejlődése. Mindaddig, mig az általam hangoztatott nézet nem állíttatik világosan és határozottan a világ szeme elé, kétféle baj áll elő folyton. Először : a világ elámítja magát a természettudományok állapotja iránt, s azon reményt táplálja magában, hogy a természettudomány uj vallást alkothat számunkra, kinyilvánítja, hogy az iskolákban a vallásoktatást mellőzni, s helyette természettudományi oktatást kell adni, Ezen esetben vagy nem fogta és ismerte fel egész gyöngeségét s szegénységét az eddigi kutatásnak, vagy röviden megcsalta önmagát. Másodszor : a mig a világ teljesen be nem látja, hogy a vallást, tartalmára nézve is meg kell vizsgálni, mindaddig folytatódik ama merev kölcsönös eretnekités, és hiányozni fogminden eszköz a kölcsönös meggyőzésre, javításra, nevelésre. Mindezért egyszer világosan ki kell mondani, hogy a materialék egy uj hitvallás alkotásához hiányzanak, mivel a két segédtudomány t. i. a philosophia és a természettudomány még nem érte el a fejlődésnek ehez szükséges fokát. Hallom erre az ellenfelek diadalmi szavát, kik azt mondják : ha tehát nem tudtok uj házat építeni, ha lakás nélkül kell hagynotok a gyülekezeteket, akkor kötelességtek, hogy a régi házban maradjatok. En azonban azt gondolnám, hogy mint az utóbbi hetekben épen a mi városunk is láthatta, jobb kevés ideig az uton lakni, mint egy roskadozó épületben agyon üttetni. Ha áthelyezem e képet a valódi tapasztalásba, úgy ezen értelme vau : ha mi arra vállalkozunk, hogy az ifjakat az orthodoxia régi házába vezetjük, s elhallgatjuk előttük azt, a mí a hitvallásban hamis, hogy miként hullanak ki már a kövek s mint roskadoz már az egész, akkor addig ugyan elhisznek nekünk mindent, mig iskolába járnak, de ha az élet mezejére kilépnek és látják, hogy tanítóik őket megcsalták vagy hogy az igazságot előttük elhallgatták, )iabár tanainknak csak egy része bizonyult is hamisnak, elvetik az egészet. Ez a tényleges helyzet, mely a kedélyek felett az általuk élvezett nevelés folytán jelenleg uralkodik. Nem térhetünk azért többé vissza a régi házba ; nem szabad valótlanságot tanítani; hanem szükséges, hogy a hol a régit elfogadhatjuk, nyiltan és szabadon használjuk, a hol elvethetjük nyiltan elvessük. Igy maradhat ez mindenkorra ? Mi ellentétben az orthodoxiával azt véljük, hogy nem! Az orthodoxiának, mindenkiért van szive, a ki valamely bűnt követett el, kinek szüksége van a megbocsátásra s a megváltást óhajtja. Van szive azért a ki gyilkolt és lopott, az ilyennek lelkiismereti mardosásait vele együtt érzi. De ha valaki a régi gondolkozásmódot, melyet mint valamely szentséget, szüleitől örökölt, mintegy az édes anyai tejjel együit szívott be, kilépve a nagy világba, keblében akaratlanul is megváltozva erezi, ha ennek folytán keble szentélye feldulatik, és ő neki azon lélekmarcangoló gondolattal kell tépelődnie, hogy vagy istentelenné lett, vagy oly nézetet kell továbbra is megtartania és tanítania, melyet hamisnak ismert fel : ezen lelki gyötrelem iránt az orthodoxiának nincs szíve, az önszemrehányás ellenében nála nincs könyörület , itt egyszerűen azt követeli, hogy eszünket rabbá tegyük, pedig ezen észt is valamint a szivet és kedélyt — Isten adta nekünk. Igy tehát először is nyiltan és tisztelettel ki kell vonulni az ó és a középkori gondolkozásmód régi épületéből, s mindenkinek egyelőre a keresztyéni kedély alapjára kell, a mint az a sz. írásból táplálkozik, épitni saját gunyhóját. Ez az egyiknél olyan lesz, mint az egyéni meggyőződés csöndes szentélye, a másiknál talán már elég tért nyújt nagyobb számú keresztyének befogadásra. Építészeti modora meglehet, hogy néha csudálatos leend, de mindenesetre tiszta lesz az hazugságtól és képmutatástól, s ugy a maga nemében Istennek temploma. De nem fog azután széttöredezni az egyház, s nem fog hiányozni minden védelem a tévtanok ellen? Nem! mert a gyülekezetek lelkiismerete nagyobb védhatalom, mint a világ minden consistoriuma. Ha eszébe jutna közülünk egy lelkésznek azt hirdetni, hogy Jézus nem az egyedüli megváltója a világnak, vagy hogy nincs bűnbocsánat, vagy hogy nem szeretnünk, hanem gyűlölnünk kell egymást, nem volna egyetlen gyülekezet a világon, mely az ilyen tant befogadná s tűrné. E mellett készséggel eltűrik a theologusok nézeteltéréseit, p. o. hogy van e csuda és még pokol hozzá, valyon a megváltó ember, vagy Isten, vagy istenember-e, — csak az evangeliomot s a Jézus Krisztus kegyelmét hirdessük nekik. Mig azonban mindenikünk saját képességei — s buzgóságának közvetlen nyilatkozata által munkál, egy-