Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-10-08 / 41. szám

kifolyásai egy nagyobb, hatalmasabb oknak a szegénységnek! Mihelyt ez kieresztené vaskarjai közül a szüléket: kényszerítés nélkül is, lelkészük buzdítására örömest vinnék gyermekeiket az iskolába; de igy hiában tartja készen — akár ólmos- botjára szegezve a „dönt ő"-nek keresztelt „muszáj!" argumentumot a körügyelőség, hiában apellál arra a „hanyag iskolai bizottmány s ein ö k 1 e 1 k ész", nem lesz az, mert nem lehet döntő! Sőt hiában apellál az országos tanügyi törvényekre maga a tanfelügyelő: folyvást hallható lesz a mentegetődzés: „de hát aztán ki lesz a „b a r o m-p ásztor", „házőrző", „pesztonka" ? sat. sat. Ezt, mint iskolai körlátogató (a tiszáninneni ref. egyházkerület elnevezése) tapatszalatból állitom, s állitásom igazolására igen sok egyházból tudnók példákat elő hordani; de rövidség okáért csak a következőkre szorítkozom : körlátogatásom alá tartozik egy kisded egyház iskolája, ott az iskolás gyermekek nagy része majdnem egész nyáron át barom- pásztorsággal foglalkozik ; a másik rész pesztonkáj a kisebb testvérének, s csak egy rész jár — iskolába : a vagyonosabb —- s azon szegényebb szüléké, kik csekély áldozattal vagy a nélkül nélkülözhetik gyermekeiket. S ennek oka, a helyiviszonyokon kivül a szegénység. A határ — ugyanis — tagositott lévén : közös legeltetés nincs, kiki legeltet saját földjén. — Ha már most egy szegény szüle nem képes cselédet tartani, vagy napszámost fogadni marhája legeltetéséhez; sőt az óriási teherként vállaira nehezedő szerfeletti adót, s a sok ingyenélő adóvégrehajtót sem képes fizetni: mit tevő legyen igás marhájával, mig ő maga elmegy p. o : a szőlőbe kapálni ? Eladja talán azon néhány napra, midőn épen nem munkál rajta ? vagy istállón tartva maga járjon körülte ? Igen ! de nincs neki mit enni adni; mert télire való, takarmánya is alig terem! Es ha ő, a családfő lesz körülötte: ki fog dolgozni, ki fog télire kenyeret s ruhára valót keresni ? Nincs más út előtte, mint gyermekét hozzá állitani ! Ez máskép csak úgy lehetne, ha a szegény emberen valami uton módon segíthetnénk. Egy másik napszámos embernek, a legnagyobb gyermeke iskolaköteles, s még van egy pár apró is: mit tevő legyen a kicsikkel, mig ő napszámon van ? Elvigye magával? Fel nem fogadják! Otthon hagyja őket magukra ? Oh ilyen szüle nincs! Inkább feláldozza a jelenért a jővöt, s elveszi gyermekét az iskolától: „pesztonkának", mert különben nem lesz mit enni! Télben a szegénység miatt nincs ruha elegendő, könyv pedig sem télen, sem nyáron. Jól van ! köteleztessenek tehát az egyházak gondnokai, hogy a „szükséges tankönyveket vegyék meg" — persze az egyház pénztárából, — s osszák ki a tanköteles gyermekek között! még ez eddig mehet; de ki fogja az árát beszedni ? Higyje el S. A. úr ! a legnagyobb részét épen a pénztelen szegények teszik ki; hol pedig pénz nincs, ott — igaza van a „Falusi tapasztalatok" Írójának — ott még az „Uchatius-ágyú sem talál"! A szegény nép még az egyházi adóját sem képes fizetni, . . . Megkísértette már több évvel ez előtt egy bizonyos iskolatanács a tankönyvek megvásárlását s kiosztását, s mi lett belőle? E lapokban is szellőztetett per, az egyházban viszály, s végre az, hogy a kik jó indulatból a tankönyveket meghozatták : az árát mai napig sem látták. Ha a körügyelőség anyagi segitséggel rendelkezhetnék, elérné magasztos célját; de igy kénytelen megmaradni a buzdítás, lelkesités, serkentgetés szelid szerepénél, várva, míg valahogy íátekint a jó Isten adónyomoritotta szegény népünkre, s az anyagi megélhetéshez forrott gondját a szellemiek felé is fordíthatja. Félre értett volna, ki ebből azt következtetné, hogy tehát ne törődjünk a nevelés ügyével, mert úgy is füstbe megy minden törekvésünk! En ezt nem akarom, sőt óhajtom, hogy minden lelkész, iskolai hatóság és körügyelőség, lankadást nem ismerő buzgósággal mozdítson meg minden követ a nevelésügy érdekében; de nem vagyok barátja amaz eljárásnak, mit némely lelkésztársunk követni szokott, s mit S. A. úr is ajánl, nevezetesen : mert meg van a kényszer-iskoláztatásra vonatkozó törvény, s mert a körügyelőség — „musszáj-t" parancsolt : tehát nyakra-főre büntessünk, annyira, hogy sok szegény szüle — nyári keresményének jó részét elfizeti gyermeke mulasztásaiért, mert ez által csak az általános elszegényedést idézzük elő, s még inkább elkedvetlenítjük, a népet az iskolától, s megátkozta tjük vele még azt is: „a ki a betűt feltalálta!" . . . Fel kell ügyelnünk okvetlen az iskola felszerelésére, s arra, hogy a kik tehetik : múlhatatlanul járassák gyermekeiket az iskolába ; de nem szabad Ítéletet hoznunk, és büntetést alkalmaznunk ott, hol az iskolai mulasztás nem hanyagság, de tehetetlen szegénység kifő lyása ; mert vannak, még pedig nem kis számmal — egyházak, hol — mint az emiitettem helyen is, már a helyi viszonyoknál, megélhetési körülménynél fogva nem lehet egész nyáron iskola. Es az ilyen egyházban szolgáló lelkészek- s tanitókra ne igyekezzünk felületes Ítélet után azonnal felhúzni a „közöny" s „erélytelens é g" nem épen díszes köntösét. A mi még a három tagú körügyelőséget illeti: meg kell jegyeznem, hogy részemről csak azon esetben látnám szükségesnek, ha feltételezhetném egy körügyeloségre kiszemelt lelkészről, hogy a paedagogia terén szellemi támogatásra van szüksége. FÜZY JÁNOS, ref. lelkész.