Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-10-08 / 41. szám

rrn X | * /\ JL Ai -ETW ^w -fcT^-. Könyvismertetés. Népiskola Módszertana." Dr. Dittes Frigyes után szerkesztették Gyertyánffy István és Kiss Aron, Ara 2 frt. Budapest 1876. Megrendelhető a fentirt szerkesztőknél, Budapest I. kerület, országház-utca 117. A szokásos „hézagpótló" cini, melylyel szerénykedő szerzők műveik létjogát igazolni igyekeznek, ezúttal bátran elmaradhatott volna az előszóból. Tanügygyei foglalkozó közönségünk régóta érzi módszertani irodalmunk fogyatkozásait. A mi eddig e téren nálunk történt, az csak növelhette a hiány érzetét, amennyiben a tudományos fejlődésnél is evés közben szokott megjönni az étvágy. Ujjainkon elszámlálhatnék, amit paedagogiai törekvésekben különben gazdag uj aeránk termelt. Didaktikai könyveink némelyikén észre lehet venni, hogy oly időben keletkezett, mikor volt ugyan már mozgalom népoktatásunk újból szervezése körül, de a mozgalomnak nem volt semmi határozott iránya; a buzgólkodó iró csak annyit tudott, hogy valami fog, valaminek kell történni, s érezte, hogy valaki csak szemtanuja volt a külföld, főleg a németek iskolai reformjainak, vagy az idevágó irodalmat tanulmányozta, annak kötelessége megtenni amit a hazai köznevelés érdekében tehet. Többi nevelés- és tanitástani könyveinket a népiskolai törvénycikk hozta létre. Vezérkönyvekre volt szüksége a tanitóképezdéknek, a tanítóknak, az elemi iskolákat alkalmas kéz könyvekkel kellett ellátni, s ilyenek Írásához is paedagogiai és didaktikai elveket kellett forgalomba hozni. Ez évek termékein aztán nagyon is megérzik, hogy a sürgető szükség nem hagyott időt a lassú érésre, hamar kellett dolgozni, alkalmazkodni a törvény kívánalmaihoz, mindeuből adni egy keveset, legalább tájékozást a nevelés és tanitás legfőbb tárgyai felett. Mindamellett nem szabad keveselnünk egy Varga János, Mennyei József, Környei János érdemeit, valamint a Dr. Ottoféle „Tanitó az elemi tanodában" s Keller „Néptanodai oktatástan "-a átültetésének hasznát. E tájékoztató munkálatok nélkül alig volna megérthető, hogy sikerült csak ennyire is a népiskolai oktatás terén megkezdett nagy átalakitás, melynek első munkásai közt hej sokan voltak, kik alig sejtették feladatuk mibenvoltát, kiket az oktatás vezetésére vagy ellenőrzésére csak azért hivtak el, — mert uem volt más. Tartozunk az igazságnak elismerni, hogy tanitóképezdéink tanárai az irodalom mezején is szép eredményt mutathatnak fel. Mint kik leginkább érezhették •szegénységünket az irodalmi segédeszközökben, siettek intézeteiket s onnan kilépő növendékeiket ellátni a szükséges könyvekkel. Nagy része azon becses methodikai monographiáknak, melyekben tanítóink kellő utasítást lelhetnek az egyes tantárgyak tanítására nézve, az ő kezükből került ki. Elég legyen itt csak Emericzy, Kárpáthy, Madzsar, Dölle, Erdődy, Sándor, Horváth neveit említenem s a kezem alatt levő mű szerzőinek irodalmi tevékenységére utalnom. Gyeryánffi István és Kiss Áron évek óta foglalkoznak a tanítóképzéssel elméletileg és gyakorlatilag. Hivatásuk komoly felfogása s fáradhatlan buzgalmuk kivívta már részükre az elismerést úgy az olvasó közönség, mint a közoktatási kormány részéről, mely az országban már helyzeténél fogva is első tanítóképezde élére állította őket. Egy ily könyv hiányát, milyennek megírására vállalkoztak, senki sem érezhette inkább mint ők. A rendelkezésre álló hasonló tartalmú képezdei taukönyvek szükséges toldozgatása, bővítése minden évben emlékeztethette őket, hogy a meglevők helyett valami újról kell gondoskodni, egy rendszeresebbről, bővebbről, mely a mai igényeknek megfeleljen, s egy ilyennek más által való megírására nem várhattak tovább, valószínűleg azok a mások meg ő rájok vártak. A módszertanban van az ujabbkori oktatás evangyeliuina. Egy ilyennek, ha csak szerkesztését is nem volt szabad tovább halasztani. Nem csak a praeparándiák tanárait, de magokat az igyekvőbb néptanitókat is kénytelenek voltunk idegen nyelvű módszertani művekhez utasítani, ha magukat kissé tovább akarták képezni. S ha nem bírták annyira az idegen nyelvet, hogy azon olvashattak volna, egy nem kisebb nehézséggel kellett megküzdeniök : összeböngészni minden könyvből, folyóiratból a hasznavehető részleteket, s ugy kerekíteni ki maguknak a módszertani látkört. Hátha azon könyveket és folyóiratokat nem volt módjában összekeríteni ? ! E módszertan, melyet itt ismertetünk, határozottan felette áll mindannak, ami ilynemű eddig magyar nyelven megjelent. Gazdagabb tartalmú, elméletileg mélyebb, gyakorlatilag hasznavehetőbb valamennyinél. Egész tárháza ez a helyes didaktikai elveknek, finom megkülönböztetéseknek, indokolt eljárási szabályoknak ! Látszik, hogy a Dittes firma alatt, kihez — mint az előszó kifejezi — szerzőket már régebb óta bizonyos szellemi rokonság kötelékei fűzik, (Ez alatt nem csupán az a szellemi atyafiság értendő, mely szerint Dittes logikáját Gyertyánffi, psychologiáját Kiss fordították magyarra) itt hosszú évek tapasztalata, észlelete s a paedagogiai irodalom tüzetes tanulmányozásának eredményei vannak összerakva. Van itt sok, mondhatnám min den, amit egy mai tanítónak tudni érdekes és szükséges, ha nem re->teli apróra olvasgatni : ezt a 291 sürün nyomott nagy lapra terjedő munkát, kivált ha össze is tudja szedni az összetartozókat s a csak mellesleg érintetteknek is megadja azt a fontosságot, melyet a mostoha elrendezés azoktól megtagadott. Van itt oktatástörténet is s ami még becsesebb, igen jól van értékesítve