Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-24 / 52. szám

gyók" mondá Jézus. Az Isten országának magvai nagyon i lassan érnek meg, legyen türelme annak óráját zúgolódás és kétségeskedés nélkül bevárni. A csapásoknak hányszor meg nem kell törni a sziv kemény kérgét, a bűnbánatnak hányszor meg nem kell azt könyzáporával áztatni: a reménynek és bizalomnak hányszor nem kell még a gyönge csen;étét sugaraival ineleugetni, mig a hit mustármagvából hatalmas fa fejlődik, melyen lészket rakhatnak az ég madarai. Elsietve Ítélni mindig hiba ; elsietve elitélni, mindig bűn. A lelkésznek nem szabad a lassan javulókat sem föladni Talán égő lelkesedésében idő előtt megrohanná és pusztítaná a gonoszokat, már tépné a sarjadó gyomot a gabona közül ? „Várjatok — úgymond Jézus — mert most a konkolylyal együtt a gabonát is kiszakgatnátok." Talán egyszere tökéleteseknek óhajtaná látni híveit, erényei és ereje érzetében a gyengék iránt türelmetlen ? „Tartozunk mi — mond Pál ap. — a kik erősek vagyunk, ezzel, hogy az erőteleneknek erőtlenségüket hordozzuk és ne kedveskedjünk magunknak. Mindenikünk az ő felebarátjának kedveskedjék, annak javára, épületire." Nehéz és hosszú az út a keresztény erényekhez és a szilárd hithez, neki arra növelni, vezetni kell hiveit; a tudomány napfényes magaslatáról lebocsátkozni az együgyüekhez az elfogultság, babonaság sötét zugaiba s ott ragyogó szövétnekével mindent megvilágítani. A bölcs és tapasztalt férfikor széles látköréből leereszkedni a gyermeki értelem szük világába, í s kímélettel dönteni le fellegvárait s helyökbe fölépíteni a valóságot. „Téjnek italával táplálni azokat, kik a kemény eledeleket, gyöngeségük miatt el nem szenvedhetik." ! Egy szóval „legyen minden mindeneknek, hogy mindé- • nestol fogva valakiket megnyerhessen az evangeliomnak", s igy nagyszerű hivatalában mindig közelebb jut a célhoz. Ámde ha reménytől dobogó szívvel indult is meg az utas, s ha a cél kívánatosságában mindinkább nyert is: mégis annál hamarább és annál nagyobb mértékben fog lankadni, mentül gyorsabban futott epedtében a célhoz. A lelkész is igy járhat. Beáll az az idő, mikor roskadozik a teher alatt, melyből annál többet vállalt magára, mentül jobban bizott erejében ; mikor mintha nem érezné szivében a kényszerítő szükséget, hogy az evangeliomot prédikálja, kell, eljön az az idő, mikor keserű csalódások következtében nagyon gyarló emberi érzelmek akarnak fölötte uralkodni, s pedig annál hamarább, mentül önzetlenebb szeretettel ölelt mindenkit keblére; — a mikor nem fél attól, hogy „jaj nekem, ha az evangeliomot nem prédikálom." Mi tartja fönn ekkor a reménytelenségben roskadozót ? mi nem engedi kialudni szivében a már-már lohadó lángot? Pál apostol megfelel szövegünkben e kérdésekre: „ha akaratom ellen — nem örömest — hirdetem is az evangéliumot, sáfárságot bizott az Isten reám." Tehát az a tudat, hogy a hová az Isten rendelte, ott kell maradnia, ott helyét meg kell állnia, be kell töltenie ; ott ő épen olyan szükséges az egésznek létéhez, és jólétéhez, mint a láncban e legkisebb szem is, mely ha j gyöngén vagy épen nem tart, az egész lánc megbízhatatlan és hasznavehetetlen. Ha a hadjáratban maga az őr is kimerültségből, könynyelmüségből vagy árulásból álomnak adja át magát: nem fogja-e az ellenség a vélt biztosságban pihenő hadat meglepni és könynyű szerrel megtizedelni ? Or a lelkész is a ker. egyházban, kinek éjjelnappal éberen résen kell állnia, hogy a vallás ravasz ellenségei talán épen a jó barát képében és jelszavával hamis tudományukkal őt magát is meg ne vesztegessék, meg ne csalják, meg ne lepjék, s gyanútalan hiveit, kik az ő intő szavára várnak, szeme láttára az Antikristus fogságába ne hurcolják „A Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké !" ez legyen harci jelszava. Ha a jó pásztor kiereszti nyáját, bizonyára a legjobb helyre fogja vezetni s szükség esetében a maga élete kockáztatásával s védi a farkasok ellen. Pásztora a lelkész is a maga gyülekezetének, s annak lelki eledeléről lelkiismeretesen fog s gondoskodni, a Krisztus vallását tisztán és igazán hirdetni, azt a tudományt, melyről maga mondta: én „vagyok az életnek ama kenyere, a ki én hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik és a ki hiszen én bennem, meg nem szomjúhozik soha." Ilyen táplálék mellől bizonyára el néni széled a nyáj . Ha a háztartó, sáfár urának javát akarja, mindenkitől hűséget és szorgalmat követel s maga megy jó példával elő, mert ha Ő nem hű, az utolsó cselédig mindenki csalni fog s bizonyosan tönkre teszik a házat. Háztartó a lelkész is a maga gyülekezetében s példájával arra kell hatnia, hogy ott mindenek ékesen és jó rendben legyenek." A legnagyobb, legbecsesebb javakat bizta rá az Isten : ezreknek lelki nyugalmát és üdvösségét s midőn Pál apostollal azt mondja: „sáfárságot bizott az Isten én reám" azt a parancsát is szem előtt kell tartania: „Mindenestől fogva te magadat példáúl adjad a jó cselekedetekben, a tudományban épséget és méltóságot mutatt. Tiszta igét, feddhetetlent, hogy a ki annak ellenveti magát, megszégyenüljön, semmi gonoszt nem tudván ti felőletek szólani." Fényleni a világ előtt a jó cselekedetekben, hűségben, ezt a nehéz feladatot csak úgy oldhatja meg sikerrel, ha hivatalán szívvel-lélekkel csügg s hiveit szereti. A szeretet a fő dolog, mely minden erények között a legnagyobb, hanem legnehezebb is. A jóiét, igazság, művészet, tudomány munkásai teljes tiszteletünket érdemlik meg, — de mindennek gyökere a szeretet, s épen azért a szeretet papjai érdemlik ezt a szép cimet: tisztelendő ; amazoktól sokat kiván feladatuk, ezektől mindent ; azért nagyszerű a lelkészi hivatal. (Vége következik.) VERES JÓZSEF. B E L F Ö I , I). A heves-nagy-kunsági reform, egyházmegye közgyűlése. A heves-nagy-kunsági reform, egyház megye 1876. szept. 19. és 20. napjain tartott képviseleti közgyűlésének na^y teijedelmű s gonddal szerkesztett jegyzőkönyve