Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-12-24 / 52. szám
gyámpénztáraknak kiadatni rendelt 8000 frt államsegélyrészlet 10-évig folyvást tőkésittessék, s a 11-ik évben már ennek csak kamata osztassék ki a szűkölködő lelkész-özvegyek s árvák között, s mint egyházkerületi gyámpénztár kezeltessék. Ezen inditvány több lényeges okoknál fogva el nem fogadtatott." A mint látható ezen indítványnak két része van,egyik, hogy a 8000 frt csakis a szűkölködő lelkészözvegyek és árvák részére adassék; másik : hogy 10 évig tőkésítve központilag kezeltessék. Nem ismervén a felső-szabolcsi egyházmegye 1 é n y eges okait, azok cáfolatába nem bocsátkozhatom, hanem legyen szabad az én okaimat, melyek amaz inditvány megtételére ösztönöztek, elmondanom. A tiszántúli ref. egyházkerület 1876. julius havában tartott közgyűlésének 148. szánm határozata szerint „az államsegélyből 8 ezer forint évenkint az egyházmegyei lelkészi nyűg- és gyámintézetek között osztandó fel." Megvallom én ezen határozatot nem találom sem méltányosnak, sem igazságosnak, azért, mert az államsegély s zükölködő egyházak, iskolák és b e 1 h i v at a 1 n o k o k részére van adva, a lelkészi gyámpénztárak pedig részvényes, illetőleg olyan évdijas intézetek, melyekből boldog boldogtalan, az az jómódú és szegény lelkésznék egyaránt kapják az évi gyámsegélyt, vagy a befizetett évdij aránya szerint, vagy más szabályzat alapján, és így az államsegély-részlet által nevekedett gyámpénztárak a jobb módban, vagy épen gazdagon maradt lelkészözvegyeket is segélyeznék a szegények rövidítésével. — Igy az államsegély eredeti céljától el lenne vonva, mert közép számítással annyi vagyonos mint vagyontalan özvegy osztoznék belőle. — E szerint ha jól meggondoljuk az államsegélynek közös gyámpénztárakba olvasztása csak a lelkészi kar önzését mutatja. Ellenérvül fel lehetne ugyan hozni, hogy lelkészeink csak nem általában oly szegényül vannak díjazva, hogy kevés oly özvegy marad utánok, ki gyámsegélyre ne szorulna. Ez érvet nem fogadhatom el, mert van ugyan 3—4 egyházmegyénk, a hol bizony nem csak a lelkészözvegyekre, hanem hivatalban működő sok lelkészre is reá férne az államsegély ; de ne feledjük el, hogy egyházkerületünknek fele legalább oly egyházakból áll, melyek sem magok, sem lelkészük s azok özvegyei az államsegélyhez igényt nem tartanának, nem is tarthatnának Igy pedig — valószínűleg — a lelkészek számának arányához képest kapna minden egyházmegye lelkészi gyámpénztára abból osztalékot Azt hiszem nem csalódom, ha azt állítom, hogy épen a fel-ő-szabolcsi egyházmegyének lelkészei is nagy részben panaszolkodhatnak a szűk jövedelem miatt, s nem tartják méltányosnak és igazságosnak, hogy a szegényeknek adott segélyben az alföldi nagy egyházak tisztességesen díjazott lelkészeinek családjaival egyaránt osztozzanak. Én tehát csakis a szűkölködő lelkészözvegyek és árvák gyámolitására óhajtanám az államsegély ezen részét forditta t n i. Másik része indítványomnak az, hogy a 8000 frt a központban 10 évig tőkésitesséksa 11-ik évben is azután csak kamataosztassék ki afenntebbi célra, hogy legyen egy állandóan biztosított egyházkerületi gyámpénztár. Nem hozom fel itt, hogy ha az államsegélynek legalább egy részét kezdettől fogva tőkésítettük volna: minő alap állana most rendelkezésünkre 5 — hanem indítványomnak célja az, hogy a mit elmulasztottunk régebben, tegyük meg most, mert 8000 frt évenkinti tőkésítéséből a 1 1-ik évben 8% kamattal 130,000 frtnál nagyobb alapja lesz a szűkölködő árvák és özvegyek pénztárának, s i azon időtől kezdve évenkint többet kioszthat 10 ezer | forintnál. Mig igy a 8000 frt szétforgácsoltán csak alig látszó segélyt nyújtva évenkint, elenyészik. Halottam, sőt tudom, hogy némely egyházmegyék központosítási törekvésekkel vádolják Debrecent, és ezért sem hajlandók ott közpénztárt állítani fel. — Ha valaki van — ugy bizonyára én vagyok az, ki a centralisationak a joggyakorlat terén határozott ellensége voltam és leszek, de a munkásságban, intézetek felállításában, erők egyesítésében ismét határozottan központosító elveim vannak, mert a tapasztalat arra tanított, hogy igy lehet biztosabban a cél felé haladni. Ha közöttünk egy szellem, egy akarat lenne, azt óhajtanám, hogy nem csak egész superintendentiánkban, hanem egész hazánkban lenne a reformált egyháznak közös gyámintézete, a minek biztató magvát bírjuk a Baldácsyalapitványban, így az anyagiak közösségének talán idővel üdvös hatása lenne a szellemi közösségre is. Nem félnék Debrecenben hagyni közös pénztárban az államsegély-részt azért sem, mert annak alapszabályaiban megállapítanám, miszerint kizárólag egyes egyházmegyéké az ajánlatijog, hogy igazán szűkölködő özvegyeket és árvákat terjeszszenek fel segélyezés végett; és a kiket az egyházmegyék felterjesztenek, azok körülményeik szerinti arányban mindnyájan segélyezendők lennének. Nem tudom a többi egyházmegyék gyűlésein mi sorsa leend indítványomnak,— ha elesik,— legyen szabad hinnem, hogy nem a határozók önzése lesz az irányadó^ mely minden áron a közös gyámpénztárak nevelését óhajtja — hanem inkább a DebrecentŐli félelem, melyre sokan mondják : timeo danaos et dona ferentes, de a melyet szerintem nem fogunk így győzni meg soha, hanem szeretettel, igazsággal, jogaink védelmével és fentartásával. SOLTÉSZ JÁNOS, ref. lelkész.