Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-24 / 52. szám

T -^L £3 C A lelkészi hivatal magasztos voltáról.*) I. Kor. 9, 16—19. (Fölszenteltetés alkalmára.) Ha az útas fáradságos, hosszú útra akar elindulni, még egyszer komolyan megfontolja: vájjon elég edzettek-e tagjai a sanyaruságok elviselésére, s nem roskad-e le fele úton ereje fogyottan az út és időjárás viszontagságaitól megtörve? Ha a hajós a biztos révből nyilt tengerre akar vitorlázni, még egyszer számot vett magával: vájjon elég élesek-e szemei a vihar jeleit ideje korán fölismerni ? érti-e a piciny delejtü rezgésének és az óriási csillagok megmérhetlen pályafutásának jelentőségét ? tudja-e majd ezek utmutatása szerint ködben, viharban céljához kormányozni hajóját? Ha a hadvezér a véres harci lobogót ki akarja tűzetni: még egyszer összeméri a maga seregét az ellenséggel s megfontolja, hogy érdemes-e anynyit kockáztatni a győzelem reményében ? Nagyon bölcsen, ha később nem akarnak töprenkedni és mindent szánni bánni. Bár meglehet, hogy nehézség nélkül jutnak céljukhoz, mégis számba veszik: mennyit birnak el? mire készültek el ? miért küzdenek ? Akkor azután — hadd zendüljön meg a bucsúdal, hadd dagaszsza a hajó vitorláit a süvöltő szél, hadd harsogjon a lobogó zászló körül a harci riadó : előre ! Mennyivel inkább latba kell vetni mindent annak, a ki egész életére szóló útra indul, olyan útra, melyen mindig csak előre kell haladni, visszafordulni — bukás és gyalázat; annak általában, ki az életpályát vála ztja ós kezdi meg, különösen pedig ha ez a pálya a lelkészi pálya. Mert út ez is, tövisesebb és rögösebb, mint a zordon szirtek járatlan vadonja; tenger ez is, viharai és örvényei erőszakosabban ragadják ki útjából a hajót, mint a beláthatlan vizek zúgó hullámai ; harctér ez is, s a győzelem csábitó koszorújáért itt mindent kell áldozni. Ámde nem így van-e ez minden pályán ? Nem a maga és magáé iránti, mindnyájunkkal közös elfogultságból mondom-e ezt? nem azért állitom-e a lelkészi pályát a legnehezebbnek, mert a leküzdendő akadályok nagysága önbizalmamnak hizeleg ? Tisztelet minden pályának, hol munka és becsület kézen lógva haladnak : Isten rendeléséből, az emberiség javára ezer meg ezer út vezet boldogsághoz, az egyik mégis sokkal szebb, mint a másik. Egyik virágos, puha pázsiton, csöndes völgyben követi a csermely futását, hol a kilátást cserjék üde lombja és tarka virágja zárja el, s az oda lopódzó szellő elpuhító, *) Jelen évi tárcánkat alig rekeszthetnek be becsesebb cikkel, mint a fentebbivel, melyben a lelkészi hivatal magasztos volta oly megragadólag, oly nemes ifjúi tűzzel s lelkesedéssel rajzoltatik. Ez szolgáljon egyszersmind mentségünkre a t. szerző előtt, hogy cikke kiadásával ekkoráig várakoztunk. 8zerk. elkábító illatot terjeszt; ezen nem látva, nem láttatva halad az útas ; a másik meredek ormokra kanyarodik fel, hol a szirtek közeiben csak itt-ott verhet gyökeret egyegy sugár fenyő, egy-egy virág, hol a bércet csak izzadva, libegve lehet megközelíteni, ah de itt az örökösen zúgó szél megacélozza az izmokat, a mellett tiszta levegő emelgeti s a kopár pontról mérföldekre nyilík kilátás hullámzó halmokra, völgyekre, sötétzöld erdőkre, csillogó tavakra, folyamokra, hogy a szem örömtől sugározva gyönyörködik e szépségeken E magas ponton az utas mindent látva, de egyszersmind mindenkitől láttatva is tartózkodhatik. Épen így magasba vezet a lelkészi pálya is, s ezért tűnik ki a többiek közül nagyszerűsége, magasztossága által. Erre az útra akarok én ma Isten nevében lépni, s életem utolsó pillanatáig, szivem utolsó dobbanásáig mindig ezen haladni, mindig előbbre törekedni. Ez elég fontos ok arra, hogy mielőtt az utazást megkezdeném, magam megnyugtatására, erősítésére, buzdítására még egyszer számot vessek magammal: minő veszélyeket kell kiállnom, miképpen oltalmazhatom magamat, micsoda célhoz akarok jutni ? Ebben az előretekintésben, önmegpróbálásban sokra figyelmeztet, nagyban bátorít az a gondolat, hogy a lelkészi hivatal magasztos hivatal. A biblia, az életnek e nagyszerű könyve, az apostolok s más fölkentek ezrei ragyogó példákkal tesznek erről megcáfolhatatlan bizonyságot. Hadd legyen elmélkedésem alapja a bibliának egy olyan helye a sok közül, melyben Pál apostol, nagy a nagyok közt, magának ad számot apostoli működéséről 1. Kor. 9, 16—19. íme egy szép; a tisztét betöltő lelkész képe ; vonásról vonásra hű, teljes, gyönyörű, nagyszerű. A szabadjára eresztett képzelet rajzolhat szebbnél szebb képeket, ragyogó színekkel, szeszélyes alakokkal, kitalálhat követésre méltó, lelkesítő példákat, eszményképeket, melyeknek az életben az egyeseknél valósággá kellene lenni,— ez a kép is eszménykép, csakhogy olyan, mely a valóságból lett eszményivé, minden vonása egy-egy magasztos jelenetet rajzol az életből; a képzeletnek itt csak az a — bár nehéz —föladat jutott, a másolatban eltalálni az eredetit; az egész képen oly kevés az anyagiság, hogy a szivárványhoz szeretném hasonlítani, melynek gyönyörű színei nincsenek festve, mégis pompásan ragyognak Épen azért, mivel itt egy valósággá lett eszményről van szó, azért vehetjük ezt követendő példányképnek. Nézzük meg figyelmesen, minden vonása, szövegünk minden szava hangosan tanúskodik arról, hogy a lelkészi hivatal magasztos hivatal, mert 1) nehéz, a mit követel 2) fönséges, a mivel jutalmaz. I. Az emberek igényeinek határtalan nagy száma és különfélesége teremtette a végtelenül sokféle foglalkozásmódot. Naponkint millió kézben ég a munka csak a min-