Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-24 / 52. szám

így tapasztalatból, részint pedig lelkósztársaim által újra meggyőződtem a szomorú igazságról, hogy bizony csaknem mindenütt felforgatták már a vasárnapot, annyira, hogy maga a nép, mely ezt meg­szegi, kezd panaszkodni e miatt. Az őszön is hivatalos ügyben utazván vasárnap, az ón vidéki emberem, látva a sok takarodó kocsit, elkezdett be­szólni a régi szép időkről, mikor még a vasárnap vasárnap volt, s mégis mindenki elvégezte munkáját s volt istenáldás. S csudálkozását fejezte ki, hogy sem állam, sem egyház nem áll erősebb lábra, hogy egyenesen megtiltaná s megakadályozná e botránkoz­tató vasárnapi munkát. Jó lesz ezt megjegyeznünk hogy maga a nép kéri már vissza vasárnapját tőlünk. | Látjuk, hogy a külföldi testvéreknél is szőnyegre került a vasárnap megszentelésének kérdése, legköze­lebb a német prot.-egylet idei közgyűlésén Heidel­bergben. Igaz, hogy az „Evan gyóliomi Tanú­ság", elfogultságában ezt nem akarja hinni, a meny- | nyiben e gyűlésről s e tárgyról irván, a többek közt ezeket mondja: „aug. 31-én a vasárnapi nynga­lomról beszéltek, a vasárnap megszentelése nem az ő dolguk" stb. Holott azon a gyűlésen világosan így szóltak: „a vasárnap, a nyugalomnak, de nem a sem­mit tevésnek ünnepe.* De hagyjuk ezt. Elég az hozzá, hogy mi prot. egyletesek is rajta vagyunk, hogy a vasárnap megszenteltessék; sőt lám épen mi vagyunk az úttörők e téren. A heidelbergi gyűlés igen szépen mondja ; „fődolog, hogy a vallásos életet kell újból fölélesz­teni, mert nem a vasárnap megszentelése tesz egy népet vallásossá, hanem a val­lásos kegyesség szenteli meg a vasárna­pot." — Igaz és szép szavak; fődolog a vallá­sos élet felélesztése, s ha ez fölébred, ez megszenteli I a vasárnapot ; ámde másrészről épen a vasár­nap megszentelése egyik fő eszköze, előmozdítója, | fölébresztője a vallásosságnak, s ez okból mindent 1 el kell követnünk, hogy azt megszentelje a nóp. Ha mi még tovább is tétlenül néznők, mint szegik meg az Úr napját s arra várnánk, hogy a majdan föléb- í redendő vallásosság ugy is megszenteli azt, akkor, ki tudja, meddig kellene móg várnunk. Sietnünk kell. De hát mit tegyünk? Itt van az 1868. óvi 53. trvcikk: j „Vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetlenül szükséges munka felfüg- j g esztendő." Megvan tehát az országos törvény • a — papíron. Kérjük meg tehát az államot, hogy hajtsa ezt végre, nyújtson segédkezet a papságnak s ne vegye ez ügyet csupán a papok dolgának, hanem saját jól felfogott órdekéból édes magáénak is. Viszont mi lelkészek, azt tartom, ne várjunk mindent a kormánytól, hanem tegyük meg a ma­gunk szép kötelességót magunk is. Ki-ki a maga városában, falujában legyen lelkes apostola a vasárnap megszentelésének ós — — igen sokat tehetünk ez érdemben is. Mert bármit mondjunk is a népről, mégis megvan a mi népünkben minden jónak csirája ; csak értsünk hozzá s akarjuk, kihajt e nemes csira. Nekünk lelkészeknek is van móg mindig annyi tekintélyünk, hogy ha ez ügyet a szószéken, az élet­ben, a községben lelkesen felkaroljuk, hallgatni fog a nép reánk, s lassan-lassan megtaláljuk a mit el­vesztettünk, a vasárnapot. Itt Tolnamegyóben p. o. számos olyan község van, a hol a lelkész, a községi elöljárósággal egyet­értve, képes a vasárnapot sikerrel megtartatni. Nekem most nem volt más célom, mint az, hogy újra szőnyegre hozzam e fontos kórdóst, kérve az illetőket, hegy szóljanak hozzá Emlékeztetni senkit sem akarok lelkésztársaim közül, mert mindenki tudja kötelességót; hanem eszmét cserélni e tárgy fölött és tenni is valamit, immár nagyon is idején valónak tartom. Épen most, hogy postára akartam adni e cik­kecskét, kapom e lap 49. számát, melyben Bognár E. kollegám a németországi vasárnap megszentelósi mozgalomról is irván, visszaemlékszik az ón vasárnap megszentelésről írott cikkemre. De fájdalom, úgy­mond, e cikk süket fülekre talált. Nagyon örülök, hogy az ón vasárnapi sétámon íme már nem vagyok egyedül s találkoztam egy elvrokonnal. Hozza Isten a többieket is. Előbb beszéljük meg a dolgot, aztán kiki lásson a munkához. iVleleg kózszoritásomat Bognár úrnak. SÁNTHA KÁROLY. Egy inditvány indokolása. E lap 49-dik számában Lukács Ödön úr tudósítást közölvén a felsőszabolcsi egyházmegye nov. 22-én tar­tott gyűléséről, ennek tárgyai között ezt mondja: „Az egyházkerületi jegyzőkönyv 150 ik pontjában Soltész Já­nos egyházkerületi képviselő (tévesen van bányai esperes) azon indítványa foglaltatik, hogy az egyes egyházmegyei

Next

/
Oldalképek
Tartalom