Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-03 / 49. szám

lági elem" szint úgy van képviselve, mint a lelkészek s lnszi-e, hogy világi uraink, kik józan gondolkodásuk, helyes itélő tehetségek, s méltányossági érzésüknek annyi fényes jeleit adták s adják gyűléseinken, hallgattak volna, ha a lelkészek saját érdeküket előtérbe tolva egyoldalulag kívánták volna megoldani a kérdéses ügyet ? S ha már mind hallgattak, miért nem szólaltak fel a tanitók, kik a „rendszer" 40. §-a értelmében még akkor is részt vehetnek a tanácskományban, ha nem is jelennek meg mint egyházmegyei képviselők, s kik, mennyire tudom, szép számmal voltak képviselve a győri gyűlésen ? Sőt a bizottságban hivatalos képviseletet is nyert a tanítói-kar, de sem ott, sem itt nem adtak kifejezést elégedetlenségüknek, valószínűleg azért, mert az egyházkerület a szóban forgó végzéssel sem igazságtalanságot, sem méltánytalanságot nem tanúsított tanítói iránt Az sem áll, hogy „eddig a kamat mindig elegendő volt az özvegyek s árvák nyugdíjazására." Tessék átnézni az 1875-ik évről megjelent, közkézen forgó egyházkerül. pénzügyi „Tudósítás "-t. Kamat befolyt a jelzett évben a segédpénztári tőkék kamataival együtt: 6575 frt 94 kr, — a nyugdíjak és segédpénzek összege pedig tett: 9877 frt 23 krt, — tehát a nyugdíjösszeg 3301 frt 29 krral haladja meg a kamatjárulékot. Megjegyezem, hogy kamathátralék nem volt, s hogy a nyugdíjösszeg a jelen évben ismét jelentékenyen szaporodott. S itt helyre szeretnék igazitani egy, sokak által osztott s N. P. úr által is nyilvánított téves nézetet. Egyházkerül, gyámoldánk nem annyira részvénytársulat, mint inkább — s ezt nyomatékkal kiemelem — jótékony intézet. Ha egyfelől a tagok befizetései képezik jövedelmét, másfelől nem állhatna fen, ha az egyházak nem segélyeznék. Igen csalódnak azok, kik azt hiszik, hogy gyámoldánknak 87.000 frtnyi tőkéje csak a tagok járulékaiból alakult. Tessék csak kiszámitaui, hogy a gyülekezetek részéről 1846. óta évenkint befolyt, magokban véve csekély járulékok, a hagyományozás ajáudékozás, segélyezés (maga az egyházkerület évek óta ád 1000 — 1200 frtnyi segélyt) útján befolyt összegek az időközi kamatok s a kamatok kamataival együtt jelenleg minő tőkét képviselnek, s alig lesz meglepő állitásom, hogy tőkénknek legalább fele nem a tagsági járulékokból keletkezett. Nem helyeselhetem azért az életbiztosító intézetekre tett célzást cikkiró részéről, mert ezen intézeteknél hasonló kedvezmény biztosítása, minőt gyámoldánk nyújt, 250—300%-kai többe kerül s a befizetett összegnek részbeni visszafizetése azon esetben, ha a biztosító fél befizetéseit folytatni nem akarja, külön egyezségnek van fenhagyva, melynek eredménye a biztositó-társulat érdekével soha sem ellenkezik. S ha m?r cikkiró hivatkozik életbiztositó társulatokra, mondja meg, ismer-e széles e világon olynemű biztosító-társulatot, mely sajátjából fedezné azon biztosító feleinek évi dijait, kik kötelezettségüknek megfelelni képtelenek, mint ezt egyházkerületünk tenni akarja, részben tette eddig is ? A komáromi ref. tanítókra vonatkozó állítást illetőleg pedig válaszom ez. Ha visszakapták fizetéseiket, úgy az ő intézetök a mi gyámoldánkkal alig hasonlítható össze, s bár hivatolt intézetet épen nem ismerem, a jelzett körülményből folyólag bátran merem állítani, hogy az a tagok érdekét tekintve, a miénknél sokkal kedvezőtlenebb. Ott valószínűleg tőkésíteni kell az összes befolyt járulékokat, vagy ezeknek bizonyos réjzét s csak a kamatjövedelmet fordítják nyugdíjakra. De átlátja cikkiró úr, hogy a mit igy a fizetők nyertek, azt a nyugdíjasok elvesztették, vagyis a visszafizetés a már tényleg nyugdíjra szoruló hivatalképtelen tanitók s az özvegyek és árvák rovására történt. A nyugdíj ily intézeteknél bizonytalan, hol több, hol kevesebb, a kamat -járulék mennyisége s a nyugdíjasok számához képest, míg gyámoldánk kockázata sokkal nagyobb, mert bizonyos előre megállapított összegű nyugdíjat ígér s kell adnia, akár befolynak a tagsági járulékok, akár nem, s tekintet nélkül a nyugdíjasok kisebb nagyobb számára, illetőleg nyugdíjilletményére. Ha pedig nagyobb a kockázat, nagyobbnak kell a felette őrködő óvatosságnak is lenni. S most, elismerve a higgadt felszólalás jogosultságát, kérdem, megegyeztethető-e a méltányossággal ilyetén kifakadás: „kik a körülményeket ami kárunkra és — saját javukra kivánják felhasználni;" „el lehetne-e azt a pénzt tőlök tulajdonítani"; „a kinek van, adatik, a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van" ? ! Célzás akar ez lenni gyámoldánk nem tanitó tagjaira, a lelkészekre és tanárokra? Tegye kezét szivére N. P. úr s mondja meg, jogosult-e a feljajdulás? jogosult-e szemben a most közlendő néhány némán is szóló adattal. A legközelebb mult években összesen 541 tag fizetett intézetünk pénztárába 32.601 frt 54 krt, még pedig 189 lelkész és tanár 21.212 frt 10 krt, s 352 néptanító 11.389 frt 44 krt. Tehát az összes tagsági járulékok 65.065%-ját fizették a lelkészek és tanárok és csak 34.935%-ját a néptanítók. S a nyugdíjak? Tessék ismét elővenni az 1875-ki „Tudósítás"-t ! 142 nyugdíjasnak fizettetett Összesen 9877 frt 23 kr, még pedig 60 lelkész- s tanári nyugdíjasnak 5928 frt 11 kr, 82 néptanító nyugdíjasnak pedig 3949 frt 12 kr, vagyis azösszes nyugdíjaknak 60.018%-ját élveszték a lelkészek s tanárok, s 39.982°/o-ját a tanitók, illetőleg özvegyeik s árváik. S ezen aránytalanság az ujabb időben szigoruabban kezelt népoktatási törvény követelményei értelmében napi renden levő nyugdíjazásokkal, évről évre előreláthatólag mind nagyobb mérveket fog ölteni. De hallott-e cikkiró a lelkészek s tanárok részéről e miatt panaszt ? Sőt többek mondok. A lelkészek és tanárok eddig szóba se hozták, hogy a gyülekezetek fizessenek az ő érdekékben is legalább annyit, mennyit tanítóik nyugdíjazása céljából az országos intézet pénztárába fizetnek. S még egyet. Tudja N. P. úr, hogy a gyámoldai „Kis János alapitvány" jövedelméből, az alapszabályok értelmében, 12 szegény lelkész s ugyanannyi szegény tanitó helyett