Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-03 / 49. szám

által élvezett társadalmi előnyöket. Lehet-é gondolni — csak elméletileg véve is, hogy ezen nagy politikai ugrás s társadalmi zökkenés semmi kellemetlenséget ne okozna? lehet-é képzelni, hogy az ezer éves szolga gyermekéből egyszerre salon-képes úr váljék, s hogy midőn a járomból felszabadultnak kezébe adják a kormányzói pálcát, s úrrá teszik önmaga, községe, s országa felett, úrrá a társadalomban, hogy ilyenkor kisebb nagyobb botlásokat, a hatalommal való visszaéléseket, sőt néha valódi esztelenségeket el ne kövessen. Ha pedig a gyakorlatban tekintjük a dolgokat, még hazánkban is, pedig itt még a népuralom csak papirosan van, vagy annak csak az árnyéka, annyival inkább egy némelyik nyugoti nemzet körében bizony néha néha meglehetős fanyar gyümölcse vau a népszabadságnak s a demokratiának, tízszerte fanyarabb pedig azon kevesekre nézve, a kiknek hajdan kizárólagos birtokuk volt mind az a jog, szabadság, társadalmi előny, melylyel most a szolgautódok milliói felettök packáznak. Nem csoda azért, ha e tekintetben is harc folyik raég az ó és uj világ között, ha az aristokracia egynémely országban p. o. német s augol országban erőfeszitett kísérletet tesz uralmát a demokratia ellenében megvédeni, illetőleg visszahódítani. Tudva már, hogy a római katholicismus az absolutistikus római császárság majd a középkori hűbéri viszonyok között képződött ki, s minden intézménye azon idők jellegét viseli magán; mig másrészt a reformátió és kivált ennek puritán s presbyterialis ágazata eleitől kezdve az egyetemes emberi jogok érvényesítése s az egyéni szabadsag érdekében hatott s harcolt: könnyen megérthetjük, hogy az aristokratikus kiváltságok egynémelyik túlbúzgó harcosa, egynémelyik dúsgazdag angol lord s családja, erösebb vonzalmat érez Róma mint Genf, a biborövezte, s bibornokokkörnyezte pápák, mint a szeréuy puritán külsejű, s puritán erkölcsű reformátorok iránt. Fáj biz az — mi tagadás benne — mikor egy egy kitűnő családot az ellentáborhoz látunk pártolni, de egyházunk még sem tehet mást, mint hogy maradjon hű ősi szelleméhez, hirdesse a szabadságot, az emberi jogok egyetemességét, ostromolja, döntögesse az embert embertársától elkülönítő válaszfalakat; de e mellett terjeszsze a tudományosságot, a népműveltséget, és az egyetemes műveltség terjesztése által siessen a népszabadság fáján elősarjadzó fattyú hajtásokat, szúró töviseket letisztítani, vagyis siessen egy a szabadságot józanul használni tudó népet nevelui. És ha ezen feladatát egyházunk betölti, az elpártoló egyes nagyok által okozott veszteséget a nép fiai közül kiemelkedő ezerek fogják kárpótolni. Ne feledjük továbbá, hogy az egyetértés, az öszhangzó munkálkodás bámulatos eredményt hoz létre. Már pedig a kathol. egyházban ha valamikor meg volt, úgy most bizonyára megvan a legnagyobb egység, egyetértés s öszhangzó tervszerű működés. Egészen más ugyan a főpapság eljárása hazánkban, mint Németországon, ismét más Francia- mint Angolországban, más Spanyol- s Olaszországban mint Északamerikábau. Igen de mindegyik emiitett országban külömbözők is a viszonyok, következőleg az eltérő viszonyokhoz alkalmazott ezen eltérő eljárása a kath. egyház vezérférfiainak mutatja azt, hogy ott nagyon is megvan az egyetértés, megvan az egységes vezetés, de egyszersmind megvan a kulcsa is azon látszólagos rejtélynek, miszerint a katholicismus a közelebbi évtizedek alatt nem hogy gyengült volna, sőt legtöbb helyütt erősködött. És e mellett megvan a kulcsa azon emiitett tényben a protestáns egyház által követendő iránynak is, a mely nem lehet más, mint a mely az egyesülés felé vezet. Egyik oldalon egy egységes vezetés alatt álló, összetartó compact tábor; a másik oldalon egymástól teljesen elszigetelt s minden összhang nélkül küzdő apró csoportok: ezer csoda, hogy az ellenfél fényesebb eredménynyel nem dicsekedhetik. Három szász éves történelmünk s az ellenfél harcmodora meggyőzhet bennünket végre, hogy nekünk is módosítani kell szerkezetünket, csoportosítani, egyesíteni erőinket. S úgy látszik meg is győzött. Az utóbbi évtizedek alatt többrendbeli egyletek s szövetségek keletkeztek úgy a német mint az angol ajkú protestánsok körében, melyeknek egyik főcélja épen a rokon elemek egyesítése. Sőt legközelebb is örömmel tapasztaltuk és jeleztük azon mozzanatokat, melyek egyfelől a G-usztáv-Adolf-egylet hálózatának mindig szélesebb és szélesebb körre való kiterjedéséről, másrészt a presbyteriális elveket valló protestánsoknak egymáshoz való közeledéséről, egyesülési szándékáról tanúskodnak. Igaz, hogy ezek mind gyenge, s bennünket nem rögtön összefűző kötelékek; de mi csak ezek s az effélék által reményijük a protestánsok közötti egyetértést, összhangzó működést elérhetni. Hogy azonban csak az ily módon való e:yesü-97*