Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-09-24 / 39. szám

magunkat kimagyarázni, azt mondván, hogy az olyan i ember vagy üres elméletet, vagy puszta következtetést állit isten helyébe. Az orthodox elméletet, a skepticus j pedig következtetést helyettesit. Mansell az elsőt, Herbert Spencer pedig a másodikat cselekszi. Egyikőjük sem hiszi, hogy mi képesek vagyunk isten létét megismerni. Igy tehát a dogmatismus és skepticismus kezet fognak egymással. Ha véleményt, vagy elméletet állítunk az igazság helyébe, mindazon következtetések, melyeket e fejezet elején elsorolánk, természetesen bekövetkeznek. Akkor előáll a vakhit hajthatatlan szűkkeblűsége, az j üldözés égető buzgalma s a felekezeties törekvés, mely az egyházat pártokra szakgatja. Ezekre nézve a kime- ! nekvés és megakadályozás annak elismerésében áll, hogy a vallásnak alapja a hitben, az az istennek, léleknek, kötelességnek s halhatatlanságnak — melyek mindörökké ugyanazok — élő látásában gyökerezik. A hitnek bármely iskolához tartozó theologusok által adott legjobb meghatározásai a benső látásnak, akaratnak és érzelemnek fogalmát foglalják magukban. Ez oly cselekvése a léleknek, mely az igazságot nézi. Azonban a lélek e cselekvése bizonyos vágyat foglal magá- i ban, melynél fogva az az igazságot látni és ismerni óhajtja. Ugy de ilyenféle cselekvés ép úgy képezi az anyagi, mint a szellemi világról való miuden ismeretünknek alapját. Hogyan ismerhetem én meg a külső világot? Az érzékek szenvedőleges alkalmazása soha sem szerezhet ily ismeretet. Azon látás, mely a szenvedőleges állapotban levő szemben létre jön, s a hang, mely a ' szenvedőleges fület megtölti, azon érzetek, melyek a szenvedőleges érzékeket megilletik, nem adhatnak valódi ismeretet a külső dolgokról. Az ismeret nem puszta érzetből, hanem az önkénytes tevékenység által tapasztalattá változott érzetből származik. Nem csupán látnunk, hanem néznünk; nem csupán hallanunk, hanem hallgatnunk, nem csupán éreznünk, hanem tapintanunk is kell a végett, hogy ismeretet szerezhessünk. Es igy az élet, mely a most emlitelt három alkatrésznek állandó összetevése, az élet, mely minden munkájá- ! ban egyszerre gondolkozik, érez és cselekszik, — egye- j diil ez nyújthat nekünk ismeretet. Ha elkülönítjük a gondolatot az érzelemtől, s hagyjuk azt magában működni, — az nem ismeretet, hanem csupán hiedelmet vagy vélekedést fog eredményezni. Az ismeret egyedül ! tapasztalatból származik, — a tapasztalat pedig közieke- I dést jelent. Valamint a természetről való ismeretet az által szerezzük, hogy a természettel gondolat, vágy és cselekvés által közlekedünk; úgy istennek ismeretét is, csak istennel való gondolat-, vágy- és cselekvésbeli egyesülés által szerezhetjük meg. Azon szerv, mely által istennel közlekedünk, — a hit; ez magában foglalja azon vágyat, hogy istent ismerjük és a cselekvést, hogy ő reá nézzünk a végett, hogy őt megismerjük. Az istennek és halhat!anságnak, mint szintén a szellemi javaknak i s m e r e t e, amint egy részről nem valami okoskodási folyamatból, úgy más részről nem okosságbeli egyes közvetlen nézletből származik. Epen úgy, miként nem ismerhetjük meg a külső világot egy részről puszta okoskodási folyamat által, avagy más részről egyes érzéki észrevétel következtében. — Minden ismeret életből származik; vagy, amint János apóstól magát kifejezé : „Az élet az embernek világossága." A kültermészettel mi bizonyos élő folyamat által : t. i. ismételt látás, hallás, tapintás és izlés ténye következtében ismerkedünk meg. Épen ugy a szellemi világgal is csak ismételt szellemi eselekvések folytán, a hitnek ismételt folyamata, — teljes önmagadás, alázatosság, engedelmesség, bizalom, szeretet és imában való folyton előhaladás által jöhetünk ismeretségbe. Ez uton épen oly bizonyosan s épen úgy rájövünk isten ismeretére, mint ahogy megismerhetjük a látható vagy hallható dolgokat. Az ismeret azonban nem hiedelem. Az ismeret alapos meggyőződés bizonyos tények, vagy személyek valósága felől, mely meggyőződést az által szerezzük, hogy azon tények- vagy személyekkel érintkezésbe jövünk. A hiedelem értelmi beleegyezés bizonyos föltételbe, olyan föltételbe, mely elemezés vagy összetevés utján jött létre. Bármely tárgyról szerzett észrevételeinket fölelemezzük, s aztán ezen elemezés eredményeit rendbeszedjük s végül ezekből bizonyos föltételt, vagy törvényt vonunk le. Ezt nevezzük aztán az illető dologra vonatkozó hiedelmünknek, vagy hit-tételünknek. Ezen hiedelem állagát az életből merítjük ; alakja pedig gondolkozás- és okoskodásból származik. Azonban világos, hogy az ily hiedelem minden egyes egyénben saját tapasztalata, saját okoskodás-módja, sőt saját kifejezési képessége szerint is különböző. Ezen felül az ismeret és hiedelem még abban is különböznek egymástól, hogy az ismeret a valósággal, a hiedelem pedig csak arról való képzeletünkkel állit bennünket szembe. Igy pl. János és Jakab barátok. János Jakabot hosszas érintkezés folytán ismeri. János épen oly bizonyos Jakab tulajdonképeni jelleme felől, mint saját magáéról. Azonban, ha János megkísérti Jakabnak ezen ismerését lüedelem alakjában kifejezni, igen valószínű, hogy azt rosszul fejezheti ki. Tévedhet hibás elemzés, vagy nyelvbeli tökéletlen képessége következtében. Más részről meglehet, hogy János Jakabot egyáltalábau nem ismeri. Lehet, hogy sohasem látta őt. De hallott felőle egy benső barátjától, akinek Ítéletében megbizhatik, — vagy több megbízható egyéntől, és igy János Jakab felől igen határozott hiedelmet alkotott magának. Jánosnak tehát bizonyos véleménye van Jakab felől, habár őt soha sem ismerte. Hasonlóképen azok, kik istent engedelmesség és könyörgés tapasztalata által igazán és jól ismerik, maguknak ő felőle mégis igen téves hiedelmet alkothatnak. Másrészről, akik istent személyes tapasztalatból épen nem ismerik, felőle mégis igen helyes hiedelemmel bírhatnak. De avagy mi az, mi a léleknek üdvöt ad — ? Mi az, mi 78