Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-09-24 / 39. szám

törni készülő békétlenséget megakadályozza, hanem a haragtartásoknak is véget vetbet. A ki egészséges korában vagy egészséges ellen féllel szemközt hallani sem akart kibékülésről, bocsánatkérósről vagy bocsánatadásról : azt a betegség igen könnyen meglágyítja és engesztelődésre hangolja. Saját gyámoltalanságának élénk átórzése, a halál órájának lehető közelsége, és az Isten ítélőszéke előtti megjelenés gondolata rendesen avval a hatással vannak a betegre, hogy ha nem magától is, de övéinek, különösen a lelkésznek komoly figyelmeztetésére ki szeretne békülni ellenségeivel, sértéseiért bocsánatot kérni és nyerni, a sérelmet elfelejteni, hogy igy a földön az emberekkel kibékülve, szivében a békét helyre állítva, tiszta lélekkel állhasson Isten elé: másrószt az egészséges ellenfélt is bókiilósre hangolja annak meggondolása, hogy ellenét csapások sújtották, azokban elvette büntetését elkövetett igaztalan tetteiért, s kivált ha megbánta s békejobbot nyújt, miért tetézné szenvedését a maga haragtartásával. A felek ilyen hangulata mellett a lelkésznek köuynyen sikerülhet évekig elhúzódott ellenségeskedést megszüntetni a betegnél, gyermekeket szüleikkel, házasfeleket, testvéreket, rokonokat egymással kibékéltetni. Mig igy a lélek szükségeiről gondoskodik, van alkalma más irányban is hasznára lenni gyülekezetének, sőt nagyobb körnek is a betegek körül való lelkipásztorkodás alkalmával, az által, ha akár a betegtől kérdeztetve, akár — ha tanácsosnak látja — maga figyelmezteti és buzdítja közhasznú célok pártfogására, kegyes adományozásra. Ez azonban igen kényes dolog, s nagyon tapintatos eljárást kíván; de ha eredményt szül, lehet, hogy figyelmeztetése százaknak és századokon át ad vigaszt, ápolást valamely kórházban, alkalmat a miveltség terjesztésére ós a tudományok elsajátítására a szegény ifjaknak valamely iskolában, buzdítást és jutalmat a művészeknek ós tudósoknak müveikért; de ha nem lehet is egész ország és korszakok javára figyelmeztetése által — mert a dolog természeténél fogva ilyen eset csak ritkán fordul elő — legalább kisebb körben éreztetheti a jótékonyság áldásait, a gyülekezet árváit és szegényeit ajánlja pártfogásba, s ha felhívása nem eredményez is százakra és ezrekre menő adományt, a kevés is a cél előmozdítására szolgál. Igy hathat a lelkész a beteg-szoba szük falai közül nagyobb körre is. S a gyülekezetnek mindez megmérhetetlen jó következést szül; mert utóvégre is az egyes tagok állapota hatással van az egész testre. A lelkész látogatásainak hatását az egyes betegeknél az egész gyülekezet meg fogja érezni. Avagy nem nyereség-a az egész gyülekezetnek, ha egyes tagjai a kórágyon megnyugvást találnak s az Isten látogatását zúgolódás nélkül viselik el, ha magukba térnek ós előbbi rosz életüket elhagyják? ha valamely család tagjai közt a viszálkodásnak és perpatvarnak vége szakad; ha jótékony adományok által keblében a közintézetek örvendetes virágzásnak indulnak. Azonkívül, azonban, a mit igy egyes tagjaiban jótevő hatásként tapasztal, olyan jó következései is vannak a betegek látogatásának, a mik az egészet közvetlenül illetik, melyek azon körülménytől származnak, hogy a lelkész ezen működés folytán ismeri a gyülekezetet, a legcsábítóbb bűnöket, a legáltalánosabb bajokat, a legszembeszökőbb hiányokat s ennélfogva tudja is, miben fordítsa a legtöbb gondot híveire. S igy a gyülekezet a templomi beszédben, ós katecliisatioban azt hallja, a mire leginkább szüksége van, a mi leginkább épületére válik, az ifjúságot megedzi és előre óvja az életben előfordulandó kísértések csábjai ellen, olyan példák felmutatása által, melyek őket a közelebbről vagy távolatbbról érintették, s azért rájok erős, tartós hatást gyakorolnak, gondolkodóba ejtik, mert jól tudják, hogy az ilyen példákról nem lehet elmondani: „azt csak a tisztelendő ur vagy a világ állítja; régen ugy vo!

t, most talán nem is történik ugy. Ha szeretnék is nem hinni, hinniök kell. Az élet tanítását, az életbölcseséget hallják a lelkész ajkairól, ugyanazt, a j mit már ők magok is gondolhattak, csakhogy kifejezni nem tudtak. Végre az a jó következés sem besülendő csekélyre, a mi a lelkész magatartásában, jellemében meggyőződósében mutatkozik, melyekre a föntebb elmondottak szerint a betegek látogatásának nagy hatása van. Nyájas magaviseletű, higgadt gondolkodású lelkészszel van dolga a gyülekezetnek, ki az ő hiveinek érdekében semmi fáradságot sem sajnál, hanem valódi lelki atyaként, jó pásztorként gondoskodik rólok, olyan pásztorként, kinek szavát a nyáj jól ismeri s tudja, hogy bízvást követheti. Ezek, nagyjából vázolva, azon jó következések, melyeket a lelkésznek a betegek körül való lelkipásztorkodása von maga után. Ha meggondoljuk, mily kedvező és előnyösen átalakító hatást gyakorol ez ma-