Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-09-24 / 39. szám

ismeretét, tapasztalatát gyarapíthatja az ilyen látogatásoknál, az nemcsak életnézeteire, hanem, hivatalbeli működésére is végtelen fontos. A beteg föltárja szivét, elmondja történetét, küzdelmeit, reményeit, csalódásait, vágyait, terveit, — ha a lelkész a psychologia követelményei szerint jól tud vele bánni; s épen erre tanítja meg, erre teszi képessé maga a gyakorlat. Mi mindent nem olvashat egy olyan felnyitott sziv titkos redőiben! Ott láthatja az addig megfoghatatlan tettek titkos rugóit, a százféle szenvedélyeket; nem egy rejtve maradt bűn emlékeit, egy végre nem hajtott gonosz tett eszközeit; de ha ez megdöbbenti, másutt megörvendezteti a tiszta sziv világa, hol jó tettek édes örömeire, sokakra áldást árasztó tervekre is találhat. A sziveket a baj lágyítja meg annyira; a haláltól és az Isten büntető igazságától való való félelem, másrészt az Isten jóságában, irgalmában vetett hit és bizalom nyitja föl; de a betegség nélkül, mely a gonoszt talán rosz tettek küszöbén teriti le, a jámbornak áldásos munkáját szakítja meg: e nélkül talán, minden elzárva, elrejtve maradt volna a sziv sötét mélyében, vagy alkalom nem lett volna még ismeretlen tulajdonságai kifejtésére; sem a lelkész, sem a világ nem itóltek volna rólok igazságosan. Pedig az emberekkel való bánásmód első föltétele őket jól ismerni. Ha a • beteg felgyógyul, a lelkész most már szivébe lát, könnyen megőrizheti és vezetheti; azt nyújthatja neki vele való társalgásában, a mire annak épen szüksége van a boldog, erkölcsös élethez, azon szenvedélyek leküzdésére buzdíthatja ós segítheti, melyek rá nézve a legveszedelmesebbek. A betegen kivül az ilyen látogatások alkalmával még annak környezetét is bő alkalma van megismerni, a mennyiben azoknak a beteg jellemére, életére gyakorlott hatásából tulajdonaikra biztosan következtet, tapintatosan vezetett társalgásban reményeik ós aggodalmaik mivoltát fölismerheti, panaszaikat megfigyeli, a beteggel való bánásmódjukat szemmel kíséri. A nagy félelem, az élénk remény mindig enged egy biztos pillantást vetni a szivbe. Igy jut a lelkész a beteg ágyánál egósz családok ismeretéhez, s ennek birtokában azokat, mint jó pásztor a maga nyáját, vezetheti, szükségeikről gondoskodhatok, tetteiket figyelemmel kiséri, azok összefüggését látja, buzdításával, támogatásával kezökre játszhatik, s közbeléptével sok rosznak veheti elejét. Igy lehet javára az egyeseknek. De a betegek látogatása és ismerése arra is megtanítja, mire van legnagyobb szüksége az egész gyülekezetnek? minek van legnagyobb hatalma a szivekre ? mi a legelterjedtebb bün? miben ingott meg, vagy miben áll erősen a hitök? Sokszor olyanoknál is megdöbbentő tudatlanságot és a hit dolgaiban való járatlanságot tapasztal, a kikről mint volt jó iskolásokról ós szorgalmas templomba járókról akkora fólszegsóget vagy ürességet fel nem tett volna. íme a betegek körül szerzett tapasztalatai félreismerhetetlenül mutatják meg neki a tért, melyre lelkipásztori működésében kiváló gondot kell furdituia s igy megmenti a tapogatózással együttjáró idő és erő veszteségtől, sőt talán sok keserű csalódástól is Sőt igy szerzett tapasztalatait legsikeresebben felhasználhatja beszédeiben ós kateéhisatioiban, melyeknek épen akkor van legnagyobb, legáldásosabb hatásuk, ha nem általánosságban, nem is kigondolt, hanem valóban megtörtént és ismeretes példákbau mutat a bűnre és az erényre, nem oda képzelt, hanem valósággal ott álló eileuség ellen harcol érveivel, hogy azok mindegyike egy-egy hallgatójának szivét találja, ezt leverje, azt fölemelje, ezt előkészítse, azt támogassa. Igaz, erre más módon is bő anyagot talál, hanem sehol oly gazdagon ós oly hiven, mint a betegek látogatásakor, mert itt ismerheti meg legigazibb alakjukban híveit. De a lelkészre nézve még az a jó következése is lesz e látogatásoknak, hogy itt ismertetheti meg önmagát híveivel a legszebben. Itt mutathatja meg félreinagyarázhatlauul, hogy hiveinek jó pásztora, ki azok mindegyikére — melléktekintetek nélkül — lelkiismeretesen gondot visel, bajaikban el nem hagyja, hanem idejének, erejének föláldozásával s talán — ha a betegség ragályos — élete kockáztatásával is oldalukhoz siet őket tudománya, tapasztalata ós hite kincseivel ellátni, vigasztalni, megnyugtatni, erősítni vagy a halálra kímélettel előkészíteni az igével és az ur vacsorával; itt megnyugtathatja betegét avval, ha tehetsége szerint gondoskodik annak ügyei rendeztetósóről, családja jövőjének biztosításáról, sőt tapasztalata képessé teszi arra is, hogy a beteggel való bánásmódot illető tanácsaival annak szenvedését enyhítheti, tűrhetőbbé teszi. Hlyen sokféle haszna van a lelkészre nézve a betegek szorgalmas látogatásának; nem volna-e könynyelműség ezt elhanyagolnia vagy épen elhagynia, mikor kedélyére, magatartására, tudományos álláspont-