Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-08-13 / 33. szám

és szellemet, s mégis ragaszkodik egy közbenjáróhoz, azt állítván, hogy Krisztus új viszonyt hozott létre Isten és az ember között. Az ó-iskola unitárismusa egy nagy dolgot mulasztott el, azt t. i. hogy nem állította fel az absolut vallás elvét ; nem mondotta ki, hogy az ember nagyobb a bibliánál és egyháznál ; hogy Isten immanens az emberiségben ; hogy az ember saját jelleme, s nem a másé által üdvözül 5 és hogy Isten istenes életet kiván az embertől. A modern unitár ismus vagy a mint Parker szereti nevezni, a spiritualismus, hogy az emberi lélek követelményeit kielégíthesse, visszatért az ős unitárismus álláspontjára s kimondotta, hogy Isten most is épenugy ihleti az embereket, mint régebben, s hogy ő immanens a szellemben, térben és időben. Sem az egyházat, sem a hagyományokat, sem pedig a bibliát nem tekinti a csalhatatlan igazság absolut végalapjának. Ezeket csupán segédeszközöknek tartja az igazság megszerzéséhez ; de nem absolut tekintélyeknek. E szerint Isten jelen van a lélekben ; Istennek szava, az igazság az, a mit ő maga az emberi tehetségek által szól. Hiszi, hogy Isten épen oly közel van az emberi lélekhez; mint a természeti tárgyak az érzékekhez, és hogy Isten nem zárta bé a kijelentést, nincs kimerítve. Istent látja a természet munkáiban; őt hallja a szentírásban, legyen az zsidó vagy féniciai ; őt érzi a szív fellángolásában; abból a forrásból merít, a honnan Mózes vagy Jézus, és élő vizet talál. Istent atyának tartja, s nem királynak, Jézust testvérnek, nem megváltónak, a mennyet hazájának, a vallást természetnek. Szeret és bízik, de nem fél. Jézusban egy emberileg élt, magas lelki tehetségekkel felruházott, nemesen, igazán és Istenhez híven élt embert lát, a ki századokkal járt kora és neme előtt, a legjózanabb és legfenköltebb vallásos genie volt, a kit csak valaha Isten támasztott, s a kinek szavai és tettei arra segítnek minket, hogy a tökéletes embernek velünk született eszméjét kifejtsük,- megalakítsuk és valósítsuk.De ő magáért élt, magának halt meg, saját üdvösségét munkálta; s nekünk is azt kell tennünk, mert senki sem élhet más helyett, épen ugy, mint a hogy más helyett nem ehetik és nem alhatik az ember. Nem a személyes Krisztus az tehát, a ki az ember boldogságát munkálja, hanem a bölcseség, szentség és szeretet szelleme, az is istenes élet. Az isteni megtestesülés az emberben van. Ennek célja az, hogy az embert Istennel egyesítse, hogy az embernek gondolatát, óhaját, érzelmeit és tetteit Isten akaratával teljes összhangba hozza. A ker. vallást nem olyan állapotnak tekinti, a melyen az ember haladásában átmegyen, mint a rationalista teszi; olyannak sem, a melyen Isten az ő fejlődésében átmegyen, mint a supernaturalista, — hanem absolut vallásnak, a melyben az Isten és ember akarata egy és azonos. Ennek forrása, célja és módszere absolut. Nem alkot hitformát, kátét, symbolumokat. Kizárólag sem tért, sem időt nem | tisztel, s azért minden tért és időt felhasznál, a mi őt elősegítheti. Nem ismeri azt a gyermekes különbséget az ész és kijelentés között, és soha sem találja azt az állítólagos ellentétet a józan értelem és a vallás közt. Teploma minden hely, oltára a tiszta szív, hitformája minden igazság, szertartása a szeretet és hasznosság. Hitéről istenes élet által teszen vallást, kivül munkál, benn hiszen, s Istent és az embert szereti. Az embert kötelességeire ébreszti. A jót magáért a jóért teszi, az igazságot tiszteli, a bűnt megveti, habár a történet legnagyobb férfiai támogatják is. Nem imád bálványt, embert, aranyat, vagy iratot, hanem egyedül Istent. A segélyt mindenünnen szívesen fogadja; egy jó és igaz szót sem tart istentelennek, habár pogány mondotta is; és egy hazugságot sem szentnek, habár próféta mondotta is. Ennek megváltója, üdve benne van. Tökéletes vallásra vágyik. A személyes Krisztust serkentőjének tekinti; mert ő megmutatta, hogy az ember mit tehet és mivé lehet. Jelszava légy tökéletes, mint Isten. Szemeit szüntelen Istenre függesztve halad át az életen és annak viharain, de nem fél semmitől. Ezt imádkozza gondolattal, érzelemmel és szavakkal :legyen mega te akaratod. Egyháza a Jézus egyháza, bármi neve legyen is. A jézusi vallás ilyetén követői e tiszta elvekért gyakran megvetésnek, mellőzésnek voltak kitéve. A „kegyesek" megégették és megkövezték őket, mint Istennek és az emberek gyűlölőit. A gonoszok gúnynyal illették és elbocsátották. Egyformán szenvedtek a katholikus egyház pallosától és a protestánsok máglyájától. De sem a kard, sem a máglya nem tudta Őket kiirtani. Az általok elhintett mag megfogamzott a szivekben, s emiéköket áldják az istenes életűek. Harcuk néha elveszettnek látszék, de a diadal az övék. Szerző a fennebbiek után még egy utolsó kérdést vet fel: Minő viszonyban áll az egyház a vallásos érze-1 lemhez ? S e kérdésre azt mondja, hogy a lélek nagyobb az egyháznál. Az ész és a vallás Istentől van. A ker. vallás absolut vallás,s azért örök és csupán Istenen alapul. A kath. és prot. egyházak múlékonyak. Az ember Isten gyer! meke, s mint ilyen, ment az egyházak zsarnokságától. Azok által nem szabad magát korlátoztatnia, hanem saját magasztos és dicső utján kell járnia. Az egyházak épen oly emberi dolgok, mint az államok, s mint emberi intézmények, változók. Miként a fetischismus, polytheismus és az állam, ugy a ker. vallás is emberek által alakult századokon át, az ő fejlődése utján. Egyes phasisai megfelelnek az ember fejlődésének és a civilizátiónak, s ezért attól elkülöníteni nem lehet. Ezek az emberi állapot indexei. A katholicismust vagy protestantismust hibáztatni vagy helyeselni annyi, mint hibáztatni vagy helyeselni az emberiségnek azt az állapotát, a mely amaz alakokat létre hozta. Az absolut vallást pedig megvetni annyi, mint megvetni Istent és az embert. Jézus Istenre, az absolut vallásra és absolut erkölcsiségre támaszkodott. Az Ő tekintélye az igazság volt,