Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-08-13 / 33. szám

szeretet a legjobbat óhajtja, s a legjobb célra vezet min­dent. A bűn oly pont, a melyen a tévedő ember fejlő­dése folyamán átmegy. A szenvedés oktató. E rendszer a szeretet szavát hallja a földrengésben. Megismerteti az emberrel nemesebb tetmészetét, megtanítja kötelessé­geire, s megmutatja nemes rendeltetését, ha hű marad. A vallást az emberi természethez tartozónak tekinti, s az enibert arra kéri : engedelmeskedjék saját magasabb természete törvényének, s tegye a jót magáért a jóért, nem pedig a pokoltól való félelemből, vagy égi jutalom reményében. Nem tart az ó testamentommal, a mely Jehova előtt reszketni tanitja az embert, hanem az új­testamentom vallását tartja szemei előtt, a mely Istent szeretni tanítja. E rendszer azt hirdeti, hogy az ember jóságra van teremtve itt, s az ég számára síron túl. Ta­gadja az eredendő bűnt. Pokla nem örökké való. Jézust szabaditónak nézi, a ki azért jött a világra, hogy az elve­szetteket megtartsa. Isten háta megett nincs örök rosz. Nincs boszuló büntetés. A szenvedés a roszat tevésből származik, miként a jólét az erényes életből. Ha van szenvedés a jővő életben, az csupán a bel eges élet gyógy­szere. Isten jósága és kegyelme közt ellentmondás nincs. Nekünk kell kibékülnünk vele, s nem neki velünk. A vallás elv is, érzelem is. E rendszer a vallás absolut eszméjéből indul ki. De sok tévtant fogadott el a régi rendszerből. Tekin­télyre épit, mint a protestánsok. Ama Krisztustól függe­nek, a ki ezelőtt 2000 évvel meghalt, s nem azon csüng­nek, a ki most is él. Elfeledik, hogy nem Jézus halála segit minket, hanem az, ha a bűn szivünkben meghal; nem a személyes Krisztus, hanem saját jó és szent éle­tünk. A rajtunk kívüli Krisztus mit sem ér. Csak ak­kor keresztény az ember, ha saját Krisztusa megvan. Az elébbi két irány felmutatása után az Unitá­rismust veszi tárgyalás alá. Szerző szerint az unitá­rismus az által keletkezett, hogy Európa műveltebb fér­fiainak egy része protestált az ész és vallás nevében az egyház észszerűtlen és szentirásellenes tanai és a posi­tivismus ellen, a mely az emberi természet legszebb, leg­nemesebb részének megsemmisítésére céloz, — s oda­törekedett, hogy a józan értelmet kiterjessze a theologiára, az ismeretet a hittel, az észt a kijelentéssel kiegyeztesse, s az egyházat emberiesitse. Theologiája supernaturalis jellemű volt, vegyülve több-kevesebb naturalismussal és spiritualismussal. Szorosan ragaszkodott a reformatio első positiv elveihez, a bibliához és a szabad vizsgálódás elvéhez. Álláspontja kritikai és tagadó volt, a mennyiben előadták az okokat, a melyeknél fogva némely tanokat nem hisznek. Igy protestáltak a szent háromság, teljes megromlotság, a boszuló és örök büntetés, Krisztus elég­tétele és ama rosz indulat ellen, a melyet közönségesen Istennek tulajdonítottak. Az unitárismus mély, valódi erkölcsiséget kivánt; a menny elnyerhetésére pedig istenes életet, s ebben na gyobb súlyt fektetett az ember jellemére, mint a hitfor­mára, nagyobbat a becsületre, szorgalomra és könyörü­letességre, mint a szabályszerű imákra. Az unitárismus vezérférfiai felfogták saját hivatásukat; de soha sem igyekeztek a roszat roszszal fizetni vissza. Sok teendője volt, s ezeket becsületesen el is végezte. Valódi keresz­tény tanítványok gyanánt hosszasan és hiven harcoltak a ker. vallás érdekében. Ennyiben az unitárismus érvényesíteni törekedett a reformatio nagy elvét, hogy a szentírás tiszta elveihez juthasson. Némelyek — mint Socin •— megtagadták az ó-testamentom csalhatatlan és isteni voltát, szorosan és csak az új-testamentomhoz ragaszkodtak, és a legnagyobb szabadsággal bírálták és exegetálták a bibliai könyveket. Az unitáriusok a legjózanabb felekezet voltak. Egyedüli hitformájok a biblia. Az önálló és gondolkozni szerető emberek siettek is kebelébe. Hozzája siettek azok, a kiknek lelke a többi felekezetek külsőségei, tanai, kény­uralma miatt beteg lett, s az egyház álbölcselkedése miatt kifáradt. De ide siettek azok is, a kik a pokol nevének említését utálták, hogy a vallás és józan ész igért jogait feltalálják. Ez magyarázza meg azt, hogy az unitárismus a reformátio korában oly gyorsan terjedett. Igaz természetes, hogy némely dolgokban az unitá­riusok közt is vélemény-különbség keletkezett. Némelyek azt gondolták, hogy a vizsgálódási szabadság igen tág, s ennélfogva határt kell annak szabni, hitformát kell alkotni. Mások teljes szabadsággal gyakorolták a bibliai kriticismust, s az ó-és új-testamentómra vonatkozólag oly problémákat hoztak felszínre, a minőről a reformátorok nem is gondolkoztak. Végre az unitáriusok negatív működése véget ért, és a többi felekezetek ellenséges erőiket semleges állásba helyezték. Most már elérkezett az idő, hogy vezér-szere­pét a theologiai dolgodban elfoglalja; hasson, tegyen, s kifejtse az igazságot, a melyet kivívott, s keblében ön­tudatosan élt. A vallás és ész azt kívánják, hogy az emberek a józan értelmet alkalmazzák a bibliára, s a vallást az életre. Mind a kettőt tegyék félelem nélkül, becsületesen és komolyan. A reformátorok mindezt nem • tették. S vajon azok álláspontján maradjunk-e ? Nem. Minden hamis feltevést félre kell dobni, alaposan vizs­í gálni a bibliát és a csalhatatlanságot elvetni.^ Az unitárismusban két iskola keletkezett Az ó és és az új. Az ó-iskola ragaszkodik a reformatio elvéhez, szabadon magyarázza a bibliát, de mindent elhiszen, a mi abban van. Ennek vallása Jézus tekintélyén alapul, a Jézusé a csodákon, a csodák az evangélisták tudósitásain. Szerin­tök a szabad vizsgálódásnak határának kell lenni, és az új testamentom tekintélyét nem lehet kétség alá vonni. Ha az új-testamentom és az ész ellenkezésbe jön, akkor az igét kell hinni az ész dacára. Ilyen formán az ó-iskola ellenkező állást foglalt el az ős unitárismussal, a mely azt az elvet követte, hogy a szabad vizsgálódásnak csak az igazságról való meg­gy ődésnél lehet megállani. Az ó iskola unitárismusa su­pernaturalisnak maradt. Emberi munkának tartja a bibliát, s mégis hiszi a csodákat; hiszi az emberi n^gyságQ

Next

/
Oldalképek
Tartalom