Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-08-06 / 32. szám

Origen, Eusebius, Atbanasius, Basil, a Gergelyek és Chrysostom. Ámde a latin egyház kezében tartotta a gyakorlati ügyességet, a bátorságot és a fegyvert. A római egyház tartalma tehát lépésről-lépésre növekedett. Feiei szerencsés emberek voltak, birtak a Caesár higgadtságával és a Hannibal hevével. Arnbrosius, Jerom és Augusztin épen oly hatalmasok lettek volna a Sardanapal udvarában, mint a jezsuita iskolában. A császár is csakhamar kénytelen volt Byzancba menekülni a latin pap* ság miatt. Az ős kath. egyház hű maradt amaz igazsághoz, hogy Isten ma is ihleti az emberiséget. Azonban ennek egy pártja, a római egyház ez elvet megszorította, s uralmát az ember lelkére is kiterjesztette'. Előtte az egyén semmi ; az egyház minden. Hatalmát erkölcsi alapra fektette ; tekintélyét pedig Istentől származtatta. Még a legalsóbb rendű pap is nagyobb csodát vitt végbe Jézusnál, midőn a misét szolgáltatta ; mert Jézus csupán a vizet változtatta borrá és öt kenyérrel ötezer embert vendégelt meg; a pap pedig egyetlen szavával a kenyeret és bort mindenható Isten testévé és vérévé változtatta. Ez úton az egyház theocrátirvá vált. E theocrátia sokkal következetesebb volt a zsidó theocrátiánál; mert a zsidó elismerte az egyéni ihletést, s ezért sokat háborgatta a prófétákat és a papokat. Tagadhatatlan, hogy a katholikus egyháznak sok érdeme van. A szegényt és elesettet felemelte és megvigasztalta. A rabszolgaságot megsemmisítette, a melyet a prot. bírvágy szeretett volna mind végig fentartani. Lerántotta a gonosz fejedelem koronáját, s kezében az Ái^on vesszője vasvesszővé változott. Missionariusokat küldött keletre és nyugatra, s a keresztvizet Nubiától Izlandig árasztotta. Szertartást állított fel az érzékiesnek, hitvallást a kegyesnek, s a szeretet munkáját bizta a tiszta szívűre. Képet és szobrot készített a buzgóság emelésére. Külön tanja volt a bölcsek számára, dorgálása a a gonoszak számára, imája a hívek számára, reménye a szentek számára és áldása az igazak részére. Végre a férfiúi kegyességnek biztosította az ég jutalmát. Nem istenesitette ugyan — miként a polytheismus a harcfiakat és államférfiakat; de kánonizálta a vértanukat és szenteket. Ámde minden érdeme mellett is teméntelen hiánya és hibája van a kath. egyháznak. Az egyéni ihletést megszorította, korlátozván magának a végetlen Istennek működését. Az egyház csodálatos szerkezete és hatalma ama hamis felvételből indult ki, hogy egyedül nála van Isten igéje. Papjai elkevélyedtek. Kezökben levén a biblia és hagyomány, megtiltották a szabad vizsgálódást. Még ennél is tovább mentek. Megszakították a viszonyt az ész és vallás közt, s az ezeket egyesíteni törekvő pártokat átokkal dobták ki az ajtón. Az egyház feledte, hogy Isten csak az isteni törvény szerint élők lelkeit ihleti; a papok pedig hivataluk tekintélyére támaszkodva kegyetlenebb és bűnösebb életet követtek Domitiánnál és Sardanapalnál. Szellemi zsarnokok lettek, s az embereket arra kényszerítették, hogy velők egy hitforma szerint imádkozzanak, ugyanazon szertartást teljesítsék és ugyanazt a symbolumot tiszteljék. Az egyház Istennek kizárólagos helytartója volt. Hogy e hatalmánál fogva dogmákat állíthasson fel, elkezdve Priscillianon és a hat gnostikuson, embereket ölt meg. Buzgott a hitegységért; de a hitet az élet helyébe tette. Az embereket felmentette a mult, jelen és jövő bűnök terhe alól; papjait emancipálta a világi törvények alól, s ez által szabadságot adott nekik, hogy vétkezzenek. Eladta aranyért a mennyet s azon szent Péter templomát építette fel. Hitegységgel dicsekszik, s mégis mindig változik. A bibliát tiltott könyvvé tette; a halottak csontjait a templomba vitte, hogy az élők imádják; s csodákat koholt, hogy hamis tanait támogassa. A katholikus egyház felmutatása után a reformátió előharcosait, keletkezését és elveit sorolja elé. Ezután a protestantismus érdemeit és hibáit adja elő. Szerző szerint igaza volt a protestantisnmsnak, midőn azt mondotta, hogy a római egyház a pápákkal, bibornokokkal, zsinatokkal és püspökökkel együtt csak annyira van ihletve, mint bármely más ember, s ez okból nem alkalmasabbak másoknál arra, hogy a szentirást magyarázzák és az ég kulcsát kezökben tartsák, — sőt előítéleteiknél, tudatlanságuknál, nagyravágyásaiknál és vétkeiknél fogva még kevésbé vannak ihletve, mert elűzték magoktól az Isten lelkét. A protestantismusnak igaza volt, midőn az egyház tekintélyét az időszerű dolgokban megtagadta s kimondotta, hogy az egyik hagyomány olyan, mint a másik ; sőt roszabb, mert az egyház a praemissákban hazudott. A protestánsok igazolták is ez állításaikat, kimutatván az egyház gyenge oldalait, hazugságait, hamis tanait, gonosz tetteit, dölyfét, világi hatalomra törekvését, a pápák ellenkezéseit, a zsinatok és atyák ellentmondásait és az egyházat alkotó papság bűneit. Igaza volt, midőn a szentírás kánonját vizsgálat alá vette, a sacramentumoknak a világi elem részére is teljes kiszolgáltatását és minden egyes ember részére a szentírás magyarázása jogát követelte. Abban is igaza volt, midőn a lelkiismeret szabadságát igényelte. Ámde ez érdemekkel szemben a legnagyobb bűnbe esett, midőn az egyéni ihletést megszorította s a bibliát a lélek mesterévé tette. Ez által elméletileg megszorította a vallási igazság forrásait, a római egyháznál levő három kútfő helyett csak egyet adott. Gyakorlatilag többet tett a római egyháznál, az emberek figyelmét egy igazság forrására irányozta. A római egyház illetéktelen tiszteletet tanúsított a szervezett egyház irányában. Ugyanazt tette a protestántismus a szentirással. Mindkettő csalhatatlan kútforrást és sinonnértéket állított fel az erkölcsi és vallási igazságok részére a concret dolgok világában. Ilyen pedig a lelken kivül egy sincs sem az egyházban, sem a bibliában. Mindkettőt eszményíteni kell, hogy e követelések fennmaradhassanak. Ezért a római egyház eszményitette az egyházat, annak isteni eredetet, csalhatatlanságot igényelt, s azt mondotta, hogy Isten kizárólag