Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-30 / 31. szám

dik század tudását annyira ellenkezőknek tartá, hogy csak az utóbbitól való menekvésben és az első iránti kizárólagos odaadásban vél menekvést lelhetni. Ha a dolog igy állana, akkor mindenesetre az egyetem nem volna többé azon hely, hol az egyháznak tanítóit s szolgáit képezni lehetne. Hanem ez esetben az egyház felett is kimondatott volna az itólet. Egy oly egyház, mely a tudomány világát nem birná el, vagy csak mindenféle szines üvegeken át kellene átszűrnie, a holtakhoz volna teendő. Még tovább vegetálhatna néprétegeinkbeu, mint a régi népvallások idő számításunk első századában még éltüket tengeték; a viszonyok szerint a fanatismus által még veszedelmes is lehetne: de irányadó befolyással az emberiség fejlődésére többé nem birna; megromlott só volna. De persze sok tudományos férfiak egyeznek meg az ily szóbeszédben a régi hit és az új tudomány kibékithetlenségéről, — sőt azt lehet mondani, hogy leginkább tőlök származik, ós az ő társalgó-termeikből hangzik ki a fél tudósok köreibe, a kik aztán jól értik az ily állításokat gyakorlatilag értékesíteni. Sőt a régi keresztyén hittel együtt magának a vallásnak, minden hitnek mint a haladás gátjainak hadat izennek, a theologiától megtagadják a tudomány jellemét s az egészséges morált elégségesnek proklámálják az állam ós polgárság jólétére. Uraim! Ma nincs ideje s itt helye sem ily véleményeket csak távolról is kimeritőleg megítélni. Mind a mellett is bátorkodtam gondolatjaik menetét oda irányozni, hogy munkásságunk közösségét az egyetemen azon szempontból, mely hozzám, mint a theologiai facultás tagjához legközelebb van, földerítsem. A természettudományok, melyek az érzékileg észrevehetőnek tartományát kutatják, mióta az egyházi fenhatóság alól kiszabadultak és a cél fogalmának elvi kizárása mellett, csak a mathematika és azok kategóriáival operálnak, felfödözésről felfödözésre haladnak. Azonban sem azt, hogy honnét hozatnak mozgásba a létező világban működő erők, sem azt, hogy mi által osztatnak el ós vezettetnek oly módon, hogy a jelenségeket ós a lényeket szép változatosságban ós sorozatban előhozzák és megtartják, sem a chemiai sem csupán a phyzikai analysis nem fogja megfoghatóvá tenni, nem is számítván, hogy az organikus lények életének és öntudatának keletkezését képtelen kimagyarázni. Hol erre vállalkozik, inint a jelenleg annyira kegyelt materialisticus monismusban, ott tarthatlan hypothesisekben téved el, melyek a világ s az öntudatos lények valóságával épen úgy gúnyt űznek, mint még nem oly sok idő előtt a phil. monismus, mely a valódi tények rovására a természetvizs gálás rendszerét logicai fogalmakból szerkesztette össze. A leszármazás elmélete is legújabb felfogásában, mint a kiválás tana minden segéd-hypothesiseivel nem vitte annyira, hogy a varietasok és fajjellegek támadását és továbbterjedését kimagyarázza : ez is újra csak azt bizonyította be, hogy az organicus élet emelkedő fejlődéseinek problémája a mechanikailag éá esetlegesen működő erők puszta játékából meg nem fejthető, hanem megoldásához egy immanens spontán s cólszerűleg működő észszerüséget föltételez. E körülmények közt jogosan cselekszünk, ha szilárdul megmaradunk a mellett, hogy a világban még más valami is működik, mint az öntudatlan kényszerítő természeti szükségesség, öntudatunk tényeire támaszkodva továbbra is fogunk beszólni szellemről, öntudatos öntevékenységről. Abból, hogy az embernek felismerhető kezdete egy öntudatlan sejt, s látszólagos vége a visszasülyedés a holt anyagba, nem fogjuk azt következtetni, hogy ő pusztán a természet produktuma, hanem megfordítva, hogy a természetben is, még a legalsó fokon is már szellem működik, ós hogy ennek, egyszersmind minden életnek és öntudatnak alapja és forrása, a mindenséget mozgató és vezérlő világszellem, melyet mi Istennek nevezünk. A természettudományok kénytelenek megengedni, hogy mellettük más tudományok is — a szellemtudományok — létezzenek, melyek a véges szellem lényegót, beszédét ós gondolkozását, működését ós fejlődóstörténetét, s a végtelen szellemet ós viszonyát a természethez kutassák, ós e mellett a működő okokat és erőket, mint eszközöket a célokhoz, melyeknek szolgálatára hivatvák, tekintetbe vegyék (teleologiailag eljárjanak). Nem hozhatnak fel alapos ellenvetést az ellen, hogy a physika után metaphysika is jön, s el kell ismerniök a vallási tudományt is jogosult tudománynak. A vallás mégis csak valamivel több, mint üres ábránd, mely a balgák agyában támadt; nem emberi ravaszság találmánya, sem valami titokzatos ismeretlen hatalmaktól való félelem szüleménye, sem nem a gyermekkorban levő népek képzelődése. — Ez emberi természetünk ösztönéből ered, nem szokásból fölvett ós az agyvelői alkalmazkodások soká folytatott átöröklóse által szerzett ösz-