Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-30 / 31. szám

tönből — inert hogy lehetne e mellett még is, hogy minden emberek idő és térség által egymástól távol esve is — bírják, és még eddig egy nép sem találtatott, bár még oly alant álljon is, melynél teljesen hiányoznék! — Sőt inkább egy oly ösztönből eredt, mely oly általánosan emberi, mint az ész, a beszéd képessége; egy velünk született, vagy (mint mi theologok mondjuk) velünk teremtett ösztönből. A rend ugyanazon ösztöne, mely bennünk késztet, hogy gondolkodva emelkedjünk fel az egyestől az általánoshoz, a jelenségektől az alapokhoz, a sokból a mindent összesítő egységhez; ugyanazon érzék az általános ós a föltétlen kötelező iránt, mely bennünk képesekké tesz és buzdít, hogy tetteinkben a külső kényszertől függetlenül, az ész céljai által engedjük magunkat meghatároztatni : — ugyanaz működik minden emberben is mint egy homályos vágyódás, hogy ne csak saját gondolatait ós akaratmozgalmait, hanem egész személyiségét, saját egyéni létét is viszonyba hozza az általánossal ós egyessel, hogy véges különlététől fölemelkedjék a végtelenhez, úgy érezze magát, mint ki az egésznek ép része, mint a kit az egészet vezérlő hatalmak akarnak és meghatároznak. Saját hiányait és gyöngeségeit onnét egészítve ki, a véges élet terhét s fájdalmait az elmélyedés által az örökkévalóba és tökéletesbe győzze le, ós így a véges változásokban egy szilárd alapot, a tévedések közt, egy biztos vezórcsilkgot nyerjen. Ezen ösztön kielégítése az emberre nézve nem teher, melyet a tudásra és önállóságra emelkedettnek sietve leráznia kellene, hanem gyönyör, mely mindenkiben, kinek szellemi élete rendben van, felemelő, boldogító érzetet teremt; ez maga a boldogság reája nézve, forrása minden igaz szabadságnak, minden lelkesedésnek a jóért, igazért és szópórt. Nem azt állítjuk ezzel, hogy egy bizonyos képzet a végtelenről az emberrel vele született (velünk született ideák nincsenek sem Istenről sem a jóról), hanem igenis vele született az ösztön, ilyeket keresni ós mindig tisztább alakban állítani elő; ós azon ösztönt ugyanazon szükségszerűséggel elégítik ki az emberek, mint minden velük született ösztönt. A tapasztalat ós ismerő tehetség segélyével hosszá történeti processusban az ideák durvább és tökéletlenebb felfogásából az istennek mindég tisztább, tökéletesb eszméjéhez emelkednek fel az emberek; e mellett azonban tóv- és mellékutakon is járnak, sőt mindenféle tisztátalan érdekeket ós alacsony indokokat is belévegyítnek ez eszme értelmezésébe, de az istenségről birt fogalmaik fejlettségi foka szerint, mindig külömböző nemeit is hozzák elő az Istenre s tiszteletére vonatkozó vallásos viszonyoknak. Ezen alapszik a vallások sokfélesége. Hogy azonban a vallásos törekvés tárgya s célja, tehát az Isten fogalma bir-e megfelelő valósággal, ez ugyanazon kérdés, mely végül minden ismereteinkre vonatkozólag felmerül, hogy váljon csak subjectiv képzetek-e, vagy pedig az objectivitás valósággal megilleti őket. A speculatiot e felett átengedhetjük a philosophiának. Az ép elmójii ember feltételezi, hogy tapasztalatai a dolgokról tárgyilagos valósággal bírnak, Természetes ugyan, hogy a tapasztalat az isteniről, melyet az ember vallási viszonyában szerez, más, mint a mit közönséges, érzékileg észrevehető tárgyakról nyer, melyeket mórlegelni I és megszámlálni lehet; ama tapasztalat nem egyszerű, hanem összetes, az ember belsejében támad, ós a mennyire a megismerés alá vonható, sokfólekép közvetített következtetés sorozatán nyugszik: szóval ez a fődologban hit, nem tudás. Ezen hit, melyet a modern materialismus ós epicureismus szótáraink lapjairól hitörölni szeretne, ezen hit lelkióletünk egyik főereje, ez a közvetítő orgánum minden érzék feletti és eszményeivel, ez a kötelék, mely lelket lélekhez ; s a véges szellemet a végetlen szellemhez kapcsolja, nélkülözhetlen az embereknek egymás közti viszonyukj bau, szükséges még a tudományra nézve is, mint hit az igazságban. Azt lehetne gondolni, hogy nem mutatható ki jobban a válás szükségessége, nem igazolható világosabban a vallástan felvétele a tudományok sorába, mint azon igazságra utalással, hogy a vallás egy általános emberi ösztönből ered és lelkünk egyik főerejót képezi. De hát megórdemli-e még a bibliaszerű vallás, a kereszténység, a tudomány a ker. egyházról, hogy főiskoláinkban taníttassók és míveltessék? Uraim! még akkor is, ha a ker.-sóg csupán positiv szabályzó tótelek és szokások foglalatja volna mint a római theologusoké, s a mint Kant s a mint a jogászok is szeretik tekinteni, még akkor is igényelhetné a ker. theologia, mint tan a ker. egyházról, hogy képviselve legyen az egyetemeken épen ugy, mint a tan a pozitív jogról; mert senki sem vonja kétségbe, hogy az egyház még fenáll, viszonyainkba mélyen behat, első rangú hatalom, melylyel számolnunk kell, akarjuk avagy nem. Ezen igényét legalább fentartja, míg az