Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-25 / 26. szám

azó-e, ki Jézust mesternek mondja, mert azon dogmák szerzőjének tartja, melyek vallásos életét egyszer mindenkorra megállapított formákhoz kötik, vagy azé, ki Jézusban a szellem szabadsági törvényére utaló irányadót, megváltót imádja? Ez olyan kérdés, mely ma inkább, mint valaha minden értelmet felhí, hogy megvitassa. Annyi bizonyos, hogy az evangyóliom szerinti Krisztustól semmi sem áll távolabb, mint a szabályozó törvónynyé vált hitvólemény, vagy a rideg me- , revségü dogma, mely minden időben a szellemi fejlődésnek megölő betűje volt inkább, mint előmozdítója. Az Isten országában, melynek alapitására Jézus földi életének munkássága irányult, a bensőnk- j ben fakadó szeretet az egyedüli törvény, és a szellem természetében rejlő fejlődés törvénye, az egyedüli szabályozó. Jézus minden tanitásának ez a fő foglalatja, ós ennek megértetésére szolgálnak ama hasonlíthatatlan mélységű és világosságú példázatok, melyek az Isten országáról szólnak. Az Isten országa hasonló a hálóhoz, melyet a tengerbe vetnek, hogy mindenféle halat fogjanak, a jókat kiválogatják, és a rothadtakat elvetik. — Az Isten országa hasonló a mustármaghoz, a mely minden magok között a legkisebb, de mikor felnő, fává lesz, s az égi madarak eljőnek ós fészket raknak ágain. — Az Isten országa hasonló a kovászhoz, mely az egész tésztát megposhasztja stb. stb. Ezen képes, de világosan szóló előadások szerint nem külső rendtartás által szabályozott kész egyház alkotása volt Józus célja, hanem a szellemvilágban oly benső csirák megindítása, melyek folytonos fejlődésében ós növekedésében áll az Isten országának, mint eszményi állapotnak lótesűlóse. Soha nem is mondja Józus, hogy az Isten országát megalkotta, hanem ellenkezőleg igy szól: „Nem jő el ugy az Istennek országa, hogy ember eszóbe vehesse ; és nem mondják: Ime itt, vagy íme amott vagyon; mert ime az Istennek országa ti bennetek vagyon." Magunknak kell tehát azt megalkotnunk, bensőnket megtisztítván, és az isteninek hajlékává tévén, hogy Isten akaratja uralkodjék lelkünkben, és az legyen cselekvésünk zsinórmértéke. Azért is ugy tanított imádkozni: „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod." — Isten iránti engedelmesség, alázatosság, szelídség, könyörületesség, mind azon erények, melyek érvényre jutása által az Isten országa alakul, egyéni s olyan természetűek, hogy semmiféle j intézmény, semmiféle közszabály azokat nem biztosíthatja, mert „a szól a hová akar, fú; zúgását hallod, de nem tudod honnét jő, ós hová megyen": Amaz erények azért minden külső formával egyiránt megférnek, ós a legkülönbözőbb úgy polgári, mint vallástársulati viszonyok között jelenkezhetnek. Hiába keresnénk Jézus beszédeiben csak egyetlen oly kifejezést is, mely vallásos életünket valamely hitszabálytól vagy megszabott vallásgyakorlattól tenné függővé. A kegyességnek, melyet ő hirdetett, a dogmákhoz ós külső formákhoz semmi köze. Ezeket hallván, méltán ajkaikra tolul a kórdós : Mi haszna foglalkoztunk egész éven át a dogmával, mikor utoljára is azt kell hallanunk, hogy a vallásos életre a dogma nem szükséges kellók? Mondhatnám erre: Ha csupán ezt tanulták volna is, hogy a Krisztus igéin kivül a ker. vallásban semmi sem lehet szükséges kellék: akkor sem veszett kárba fáradozásuk, miután valamely tóvnózet lerombolása mindég első lépós az igazság megalapítására. Ámde voltakópen önök sokkal fenségesebb dolgot tanultak. Megtanulhatták nevezetesen azt, hogy a dogmák ós cultusformák nem pusztán a valláseszméknek változó kinyilatkoztatásai, hanem egyszersmind symbolumok, vallástársulati oly határozatok, melyek rendeltetése az egyesek önkónyót ama társulat céljaihoz képest szabályozni, ós a vallástársulat üdvös működését biztosítani. A dogma, mint eszme nyilatkozata kizárólag az egyént illeti, ki annak értékét a szerint mórlegeli, amint szellemi életét fokozni, lelkére szentesítő hatást gyakorolni képes; de a dogma egyszersmind vallástársulati szabály, s mint ilyen nem pusztán értelmi, hanem symbolicus értékkel is bir, melynek az egyén nézetét alárendelni mindaddig köteles, míg a társulat, melyhez tartozik, más közös symbolumokról nem gondoskodik, vagy elvalahára magát az evangyéliomot nem választja symbolumául, hogy e közös alapon egyek legyünk mindnyájan a szabadságban, „melylyel minket a Krisztus megszabadított" és hogy „Krisztus beszéde lakozzék közöttünk bőséggel." E tekintetben is Jézus Krisztus a mi mesterünk. Ő, ki isteni szelleme által oly valláserkölcsi világot volt alapítandó, hogy követői elmondhatták a nagy apostollal: „A régiek elmultak, ime mindenek megujultak'4

: mógis egész földi pályáján mindvégig azon hitvallásnak, melyben született, nem csak szertartásait pontosan teljesítette, inert hiszen utolsó n*