Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-18 / 25. szám

miután már ugy is felesküdt, máshelyen, addig ameddig postamestereskedjék. Ot bántani és neki ártani nem volt célom, de postamestersége elvet sértvén, attól jövőben e. megyénket megkimélni óhajtottam. Hiába, magunknak is határt kell szabnunk, meddig mehetünk. Arra kértem tehát az e. megyét, hogy az előjött alkalomból, mondaná ki a mihez joga van, hogy jövőre e. megyénkben lelkész, sem polgári sem másvilági hivatalt, mely szerintem a lelkészivel összeférhetlen: nem viselhet. Az e. m. gyűlés azonban, egyenesen a Sz. ur eseténél maradt s kimondá, hogy a lelkészi hivatal viselésével a postamesterit nem tartja összeférhetlennek, s e határozatával, ha nem szándékosan is, a Sz. úréhoz hasonló törvényellenes hivatal felvállalását más lelkésznek is megengedi. — Az e. megyei határozat, kértemre elvi szempontból, az e. ker gyűlésre fellebbeztetett. Ott mint a határzatból kitűnik, Szilágyi ur is jelen lehetett, előadhata, ismertté tehette körülményeit, melynek folytán, az e. ker. gyűlés, nem mint Sz. ur mondja az ő állapotát nem ismerve, de annak ismeretivel határozott. A határozat ez : 92. sz. Egyh. ker. közgyűlésünk, eltérőleg a n.-bányai e. megye véleménye s ezen alapuló határozatától, a lelkészi és postamesteri hivatalnak egy kézben egyesitését öaszeférhetlennek nyilvánítja, s azt főleg a papihivatal tekintélyének megóvása szempontjából helyteleníti. Bármennyire méltányolja azért a jelen esetben Szilágyi József mikolai lelkésznek a postamesteri hivatalra vállalkozása mellett felhozott személyes indokait, de ez által elvet sérteni s praecedens esetet alkotni nem akarván, határozatilag kimondja, hogy a nevezett lelkész, a postamesteri hivatalról lemondván, e jelen gyűlés idejétől számítandó félév, mint zárhatáridő alatt, annak kötelezettsége alul magát teljesen feloldoztassa. E határozatért támad meg engem Szilágyi ur. Vádol hogy jobban tudtam ismertem helyzetét, mint a kik azon határozatot hozták, s iránta méltányosb lehettem volna, ime az esperes, íme a prot. lap szerkesztője sbt. Valóban én nem ismerhetem jobban helyzetét mint mások, a kikkel azt maga ismertette meg. Hanem azt állithatom, hogy a prot. lap szerkesztője a mikolai lelkészi hivatalt oly szegény jövedelműnek hitte, hogy jónak látta ez alkalmat a szerény jövedelemmel biró lelkészek érdekében felhasználni, s a szegénység megszüntetéséért inkább az elvből is engedni. — Pedig a mikolai lelkészség megélhető, tisztességes jövedelmet ad egy a családja anyagi helyzetét is hiven gondozó családapának, ki egy özvegyen maradt gyermektelen 18—20 éves leányát, apai házánál a kenyérért bizonnyal megszolgálót: elbirja tartani addig, mig Isten az ifjú özvegynek még szerencsét ád. Hiszen a hol öten hatan esznek, jut egy panasz nélküli darab kenyér a hetediknek is. Hogy Sz. ur minő anyagi helyzetben van, megéri a sokakénál t sz tességesebb jövedelemmel: ahoz semmi szólóm. Az is az ő dolga, ha postakezelőt tart, s maga csak tétlen nézője az egész postamesterségnek. — Hauem arra, hogy mások is tesznek igy vagy amúgy, árendálnak, ügynökösködnek stb. azt mondom, hogy ha mások törvény és rend ellen cselekesznek, hogy ugy szóljak lopnak csalnak, az nem szolgálhat nekem indokul, hogy hasonlót cselekedjem Ez erkölcsi törvény, melyet papnak tudni kellene. Személyes ügyet, irigységet is emleget Szilágyi ur, s átalán nem bírja elhordozni, hogy én szóltam és nem más. — Ezt köszönje meg, mert más máskép szólott volna. Nekünk egymással semmi személyes ügyünk nem volt; az irigységre ped g sem okom sem kedvem, nemcsak Sz. úrral de még mással szemben sem. Éljen a ki a hogy élhet családjának, hivatalának s a közügynek. Takarékoskodjék a jobb napokban, hogy legyen valami kevés a mihez nyúljon a látogatások idején. Hanem ez is tetszés szerinti dolog. De miért szóltam én mégis? Hiszen egy társulatban csak kell, hogy legyen valaki a ki elvi dologban is szóljon. Es ha én e lapokban a mult években a prot. lelkészi kar mellett Boross ur cikkére szót emeltem, azt sem hagyhatom szó nélkül, ha a lelkészi tekintély csökkentését lelkészek által elősegittetni látom, s a vallásom, egyházam iránti szeretet aggodalmából, a jövő áramlata ellen, egy kis darab földet védelmezek. Mennyiben tett kárt vagy hasznot Sz. ur vagy én a lelkészi hivatal viselésével prot. egyházunknak, ezt a kérdést Sz. ur magának megfejtheti En pedig, mint Sz. ur mondja, ellene nem lázitok. Ha tettem is valaha, ma már semmi kedvem ahoz, hogy valakit galvanizálgassak . Még azt sem teszem, hogy Sz. urnák viszonzásul szentírási helyeket idézzek, megelégszem ha a melyeket hiszek tudok, azokat cselekedhetem is, s az emberek indulatának hullámait, mint egy sokat kiállott hajós az öntudat biztonságával fogadhatom. Szilágyi ur pedig tegye a mit tetszik. Isten áldja meg azokkal a mik nélkül szűkölködik. Felsőbánya, 1876. junius hóban. CZELDER MÁRTON. RÉGISÉGEK. A Prot. lapban Kiss Ádám életrajzát olvasván, kiegészítésül elmondom a mit boldogult édes atyámtól — ki Ádámnak testvére volt — hallottam. Nagyon szerette a tréfát, mit tanusit N. N. urnák a Megyeri macskájáról közlött adomája is. Im itt egy pápai diák kori csinje. Volt egy falánk, torkos tanulótársuk ; ki, mig a laktársak leckén voltak, rendszerint megdézsmálta kenyerüket. Ezt a frátert — gondolá Ádám — móresre kell tanitani. Összebeszélt a társakkal. Egy kenyeret készakarva a kályha vállán feledtek. Az ipse azon módon elköltötte az utolsó falatig. Lecke után keresik a kenyeret : nincs sehol Az Istenért! — fordult Ádám a torkos Matyihoz