Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-18 / 25. szám

a sírhoz közelgetőket ezen vigasztaló szavakkal fogadták. Nincsen itt az Úr, ő feltámadott! * * * E könyv is ugy van irva, hogy nem csak szakember, de laikus is nagy érdekkel olvasandja, és sok alkalmat találand, a történeti Jézus magasztos képének szeretetére és tiszteletére. WEBER SAMU. BELFÖLD. A lelkészi és világi hivatal összeférhetlensége alkalmából. Szilágyi József ur támadására. A prot. lap 23-számában, Szilágyi József mikolai lelkész és postamester ur, egész boszuval fordul ellenem, hogy egyh. megyei gyűlésünkön, a lelkészi és polgári hivatal összeférhetlenségéröl, épen az ő postamestersége alkalmából, szót emeltem, s arról e lapokban is nyilatkoztam • nem a Szilágyi ur iránt való rosz akaratból s irigységből, mert nekem nincs tőle mit irigyelnem s én még nevét sem hoztam fel, de mert a lelkészek közt is a világ lelkével való töltözés kezd hatalmat venni, figyelmeztetém egyházunk kormányzóit, miként a lelkészi hivatal erkölcsi tekintélye érdekében segítsenek e visszás állapoton, sat. Tettem ezt azért, mert meggyőződésem szerint, hibát főkép ha az erkölcsi kárt okoz : nem szabad elnézni azoknak, kik körükben a külső és belső rend őrállói, s kik minden személyes pártolások elnézések felett kell, hogy szeressék és munkálják az egyház és vallás közszolgálatának méltóságát, s a mi fogalmunk szerint: becsületét. Tehát elvikérdés volt a mely miatt szóltam, s melyet a mikolai postamesterségben s a czimernek a lelkészi lakon figurálásában sértve láttam. — Eként Sz. ur tanácsa nélkül, melyre magának van oly nagy szüksége, látván : nem tehetém, hogy a jövőre való tekintetekből figyelmeztető szómat ki nem mondjam. Mert kérdem, nem Sz. úrtól hanem mástól, lelkésztől nem 1 elkésztol mi lesz a vallásos élet s ennek szolgálatához szükséges hivatal erkölcsi tekintélyéből, ha minden hiányokra, melyeket látunk és hallunk: a szégyennek csak egyetlen pirja sem boritja el tekintetünket! Mit eredményez az, ha családos vagy nem családos ember létére, egyik közölünk nyilt, bűnös életet folytat, a másik üzérkedik, a biztositó társaság pénzét elkölti, vagy feleséget vesz másfelekezetből, ki aztán gyónni járásával s más ilyensekkel gúnyt űz a mi egyszerűségében is oly szent elveinkből, s több efféle. S mi egymás kedvéért az ilyeneket elnézzük, s a sebeket még csak gyógyitni se akarjuk. Panaszkodunk aztán a vallástalanság, egyházi közönyösség sat. terjedéséről, s mint épen a Szilágyi ur kárhoztató irata lelkészi értekezletünkön : a modern eszmék és irányok rombolásáról. Kivánjuk, hogy népünk e vangeliomi életű és szellemű legyen, vallását, egyházát, lelkészét szeresse és tisztelje, midőn hasztalan ker. si a lelkészben a lelki orvost, a hit szavával s az erkölcsi példa erejével gyógyitót. S még magunknak tekintélyt követelünk ? s ha alkalom kinálkozik, a szeretet és kegyeskedés köpenye alatt, a palást mellé felvesszük a postamesteri pléhgallért; s ha akad, a ki az ilyenekre szólani elég merész, annak egész megfeledkezéssel neki rontunk, a jobbak által elismert érdemét is bűnűl számítjuk be, csak azért, mert rámutat, hogy ez és ez hozzánk nem való, s hogy ha van valamire nyilt törvény, melyet nem csak a régi tekintély, de a mai ész is igazol: azt megkell tartanunk mindaddig, mig reformálhatjuk vagy jobbal helyettesíthetjük. Sz. lelkész és postamester ur, világi hivataloskodását védvén, vádol püspökség vadászásával s a bécsi kormány kegy vesztésével. Ám vádoljon. En azon tizenegyévet, melyet mint missionárius küzdöttem át, nem csak nem szégyeulem, de életem legszebb szakának tartom. — És ha, némelyek felfogása szerint, egyben másban hibáztam ; én is ember voltam s több lenni nem akartam. Fátyolra soha nem volt szükségem s azt a múltra nem én boritattam. Az a misionariusi pálya, melyet Sz. ur felhozni jónak látott, s melyről sokan kellő ismerettel nem birnak, mondhatom igen nehéz, s rajta még is tovább egy évtizednél nem sokat tenni, de csak fenntartani is magát, egész istenbeni bizalommal egy gyenge erőtelen embernek, alig egy két jóbarát helybenhagyását b!rva, ön lelki erejével : bizony gyalázást nem érdemel. Mert pályán, a melyen kortársaink közül 6enki sem járt, s igy rajtunk kivül nem ismeri egész valójában senki is kinjait küzdelmét ; nem érzi szivszaggatásait ; pályán a melynek egész terhével és töviskoszorujával magunkra vagyunk hagyva, de mely felett roszalást fejezni ki a pulya lelkű is hivatra érzi magát: még a minden emberi törekvéssel együtt járó hibázás is más tekintetet érdemel, mint a nyugalmat biztonságot adó járt úton tett botlás vagy megfeledkezés. Hogy püspökké tettein magamat, ha tettem volna az általam szervezett gyülekezetekben, s ezért ellenkezésbe jöttem a kikkel jöttem, hogy a bécsi kormány neheztelését a hazátlanságnak indultak, száműzöttek vallásos vigasztalásáért annyira magamra vontam, hogy 1863-tól Ausztria Magyarországban a hivatalok elfogatásomra utasitva lettek : ezért nem szégyenlem magamat. Az voltam a mi hivatalikörömben kellett hogy legyek, s más lenni sem nem tudtam, sem nem akartam. E lapok t. olvasói megbocsátnak nekem, hogy régebbi barátaimért e kitérést tettem akkor, midőn a megtámadást Sz. urnák hason mértékkel kell vala vissza mérnem, s az ő életére és cselekedeteire mutatnom. Ezt nem teszem, mert hozzám nem illenék. Megtámadómat jobban szánom mint reá boszankodni tudnék. Az e. m gyűlésen is megelégedtem azzal, hogy az ő postahelyisége a lelkészi lakról elvitessék s Sz. ur