Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-04 / 23. szám

lysis az ujabb idők legdicsőbb találmánya az anyag egységét tünteti föl előttünk. De ezen anyag napokra, planétákra, drabantokra, és üstökösökre és aerolythekre oszlik. A történelem melyik korszakában volt csak egy vallás ? Két őrült téveszme borította vérrel a földet inkább, mint bármi más: a világállam utópiája és a világ vallásutópiája. A keletiek gö rö., a latinok római katholikusok, a germánok az érzék -fölötti hitvallásokat tulnyomólag individualisztikus és a szabad vizsgálódásnak tért nyitó vallással cserélték föl. Én részemről szivem mélyéből tisztelem mint az egyedüli igaz vallást, a róm. kath. vallást, de azért soha sem igyekezném azt más népekre erőszakolni, ha maguk nem kívánják. A kath. egyház soha sem bírt egyed-uralommal : legújabban is a német ó-katholikusok szakadtak el tőle. A legnagyobb gondolkozók sem voltak képesek meggátolni, hogy egyesek másként gondolkozzanak, érezzenek és higyjenek. A természettörvény: különféleség az egységben nagyon mélyen van bevésve az emberi kebelbe. Nem a vallási egység alapította-e meg Spanyoroszág nemzti nagyságát, — kérdik többen. En pedig azt felelem erre, hogy mielőtt Krisztus a világra jött volna, elődeink Saguntumban és Numantiában nem kevésbé vitézül harcoltak a phoeniciaiak^ karthagoiak és rómaiak ellen, mint a katholikus Ferdinánd idejében. De mit beszélek? Vajon nem. III Fülöp korától datálódik-e valójában a vallásos egység s nem a legkellemetlenebb, sőt a legnyomorultabb oldalát képezi-e történetünknek ? A középkorban Európa minden nemzetét megelőztük a művészetben, tudományokban és philosophiában, mindaddig, mig ama sötét fanatismus, fajunk örökölt hibája és fatuma, e boldogtalan országon erőt nem vett. Ekkor szólott II. Fülöp, feszülete előtt leborul va : „Inkább menjen tönkre mindazon ország és állam, melyet őseimtől örököltem, inkább pusztuljon el minden lakójával az is, mit magam szereztem, mintsem megengedjem, hogy egyetlen egy eretnek is megmaradjon, ki téged én Istenem másként tiszteljen miut én." Előbb a vallás, aztán a morál és haza volt alapelvünk azon idők óta. Ez elvről beszélnek a belga, német és olasz városok véres évkönyvei. Brüssel, Magdeburg, Flórenc és Siena sohasem fogják elfeledni a spanyol fanatismust. — Két nemzet alázta le magát mindenek előtt a pápaság szolgájává : Francziaország és Spanyolország. De a franczia akkor tette ezt, midőn a pápaság virágjában s a középkor eszméivel összhangzatban volt, Spanyolország azonban a legsötétebb és leggyalázatosabb fanatismus eszközévé adta magát. Mi elég tébolyodottak voltunk fegyvereinkkel Német- és Angolország szabadsága ellen küzdeni, a mi politikánk kifolyása volt a westfali béke és a nantesi edictum. A szeptemberi forradalomnak ép az volt nagy érdeme, hogy politikánkat a humanitással ismét összhangba hozta. Három, nem eléggé méltányolt miniszter, kiknek nagyságát az utókor jobban fogja megítélni, Romero Orliz, Montero Rios és Moreno Rodrigruez dolgoztak e művön. Az elemi oktatást elvették a papoktól, nemzetivé és egyszersmind alaposabbá tették azt, autonomiát adtak az egyetemeknek, szólásszabadságot a tanitóknak s végül a valásszabadság kihirdetésével a legdicsőbb és legboldogabb korszakot nyitottak meg, a mit csak a szellem szabadsága s az intelligentia Spanyolországban ünnepelt. A cortes bizottsága most azt állítja, hogy a vallásos türelemben nálunk nem lehet annyira menni, miut Angolországban, mivel a szabadelvű pártok itt radikalisabbak. Erre csak azt felelem, hogy ez azért van igy, mert a con -seivativ pártok itt reactionariusabbak, mint Angliában. Azt hiszik önök talán, hogy mert északon az anyagi győzelmet kivívták, kivívták egyszerzmind az erkölcsit is? Borzasztók voltak az internationale lázadásai Cadixdan, Malagában, Sevillában, Valencziában és Kartagenában, de mi volt ezekkel szemben azon gyalázatos lázadás északon? A meddig pedig e szomorú fanatismus meg nem szűnik, az emberi szellem ilyen kinövései mindig ismétlődni fognak. A politika egy folytonos compromissum az eszmény és a valóság közt. Mondjatok le azon szomorú eszményről, a vallás egységéről, hozzatok törvényeket, melyek a szabadság, egyenlőség és testvériség szellemétől vannak áthatva, engesztelődjetek ki, s szüntessétek meg az üldözéseket, törjétek össze az eddigi láncokat s ne kovácsoljatok ujakat, tegyétek meg, a mit tehettek, hogy a föld a világegyetemnek, az emberi lélek az Istennek képmása legyen. „Elmondtam" BELFÖLD. Ne panaszkodjunk! Elszorul az ember kebele és félve, rettegve tekint maga körül szélylyel, ha akár politikai akár társadalmi, akár egyházi lapot vesz kezébe s olvas oly lamentatíókat, melyek Sodorna és Gomora történetét s romlottságát messze túl haladó, Isten tudja hányadik hatványra emelten rajzolják elénk, akarom mondani ijesztő színben szemünk elé. Annyira megszoktunk pessimisták lenni, hogy elfogultságunkban szemet* hunyunk ha valami jobbat látunk, dörzsölgetjük szemeinket, azt hívén káprázik. Ne panaszkodjunk, mert a panasz kimerithetlen forrása torzszülötteket produkál, a kedélyeket leveri, az arcokat elszomorítja, s ember ember mellett mint elátkozott halad el, a nélkül, hogy egymásra tekintene, attól félve : hogys óbálványnyá változik. Ne panaszkodjunk örökösen, hanem gyüjtsük össze a jelenben is mutatkozó felüdítő, élesztő, tettekre bátorító tapasztalatainkat, s ezeket is mondj ok el, melyekben ez „idő jelei" mutatkoznak. Egyháziatlanság : igy jajgat a lelkész, honárulás : igy kiált fel a honatya, pazar fényűzés : igy sóhajt a gazdálkodni szerető. Hova visztek bennünket ?! . Nem mondom, hogy épen nincs okunk összedugott fejekkel ko-