Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-04 / 23. szám

szemügyre véve ezek mind csak mellékes dolgok. Ez mind csak a kenyérért van, de az ember nemcsak kenyérrel él, hanem Istennek igéivel is, melyek az ő szájából kijönnek. Az ő Istenök az egyház, a hitcikkekben és rendszabályokban nyilatkozó egyház. Ilyetónképen nyesetik meg az élet, igy teszik az emberi törekvések nagy részét hiábavalósággá s a lélek gyötrelmóvó, igy teszik lehetetlenné az életfeladatnak forró buzgalommal való eszközlését. Mert hiszen azok elvonják az embert magasabb rendeltetésétől és félrevezetik az emberi szellemet szent kötelességeitől. Nyomorult élet! mily hideg, mily élettelen, mily szúk, mily korlátolt látkörű, tűz, lelkesültség, eszménykép nélkül — sőt vallás nélkül! Nem, vallás és társadalom egymáshoz tartoznak! De hát kicsoda vallásos ? Nem az, a ki valamely egyháznak hatalma alá hajtja magát, nem a betűnek ós formának rabszolgája, nem az, aki egészséges eszét a tekintély járma alá tereli, nem az, — hanem igenis az, aki mély tudatával bír a véghetetlennel való összeköttetésének, a kinek érzelme igy szól: én Isten nemzetségéből való vagyok, az, a ki a jó iránti szeretetét nem nyomja el lelkében, ki a fejlődés, a tökélyesülés utáni törekvés jogát érvényre igyekszik juttatni. Ez vallásos a szó legkeresztyóniebb értelmében. Igen, az ilyen vallásos embernem csak magának ól, mint st-ylita Simeon egy oszlop tetején, nem, az mélyen érzi azon köteléket, mely őt embertársaihoz köti. Erre nézve az együttélés oly embereknek egyesülete, a kik, hozzá hasonlóan, bensőiig vannak Istenhez kötve. Es váljon az Isten szoritható-e oly szük határok közé, hogy annak csak egy kis területe nevezhető vallásnak? Mi tekintetben lehet az ember valami a nélkül, a ki minden dolgára kell, hogy áldását öntse ki? Nem, a társadalomnak vallásosnak s a vallásnak életfeladatnak kell lenni. Ha az emberben, azaz az egyénben azon öntudat él, valójában él, akkor az életszellem annak minden tetteiben s cselekedeteiben fog nyilatkozni. Bár nem mondja is ki miudig a száj, bár nem viselem is a hitelesített jámborság ruháját, bár nem hordom is minduntalan Isten nevét ajakomon és csak ritkán beszélek Jézusról : a szellem, mely nyilatkozik, jó és szent, megszentel minden cselekedetet, megszentel minden szót, visszatart minden visszástól ós a jóra hajt. Itt nincs aggódó kutatás a formák után, itt nincs rabszolgaság, az a lényeg és az elég ! A lényeg az, ós annak nyilatkozni kell mindenben különbség nélkül. Különbség nélkül — tehát itt nincsen közönyös dolog, mindennek megvan saját határozott jellege, határozott szine. Tehát kell, hogy vallásod a te életedben nyilatkozzék, kell, hogy életed minden oldalára kiterjedjék az, uralkodjék az lakószobádban, legyen baátságos külseje és szelíd az ő beszéde. Menjen az reled irodádba, a vásárra s legyen rád nézve élvezet : hangját ott is hallhatni, legyen az szívesen látott vendég ünnepi asztalodnál, hű barát a dal zengedelme és az öröm kitörése közt, kisérjen az munkálkodásodban s tegye hűvé buzgalmadat, adjon az derült komolyságot oktatásodhoz, szentelje meg nevetésedet s adjon lángot énekednek, olyanná tegye kikimenésedet, mint a samaritánusét, kezében a könyörület olajos korsajával, s adjon neked erőt, hogy a pártoskodás ós szeretetlensóg által emelt válaszfalakat ledönthessed! Legyen az — de hol van ennek vége ? Az egész élet az ő különfélesógeivel, örömeivel ós terheivel és szükségeivel és fájdalmaival, az élet oly környezettel körülvéve, a hol annyi ellenműködő hatalom töri magát az előtérbe, a hol annyi ellen működő érdek képezi a törekvés tárgyát, a hol a körülöttünk lévő emberek oly egymástól elütő jelemmel ós tehetséggel ós fejlettséggel ós szellemi iránynyal és reményekkel, vágyakkal és akarattal birnak, az egész annyira fáradalmas, annyira nehéz, annyira szép és annyira sötét, annyira vidám ós kinos élet legyen azon forma, melyben a te vallásos érzelmednek nyilatkozni kell. Igy a vallás nem tan, nem egyházi szertartás, hanem oly erő, mely lelkesitőleg hat mind arra, a kiben az ól, mind arra, a ki annak befolyását érzi, oly erő, mely a rövid életű s hamar elmúló erbernek a legtágasabb működési kört nyújtja s hivatását az emberiséggel szemben érvényre juttatja s mintegy egyesíti az örök szelemmel. Az egyházi élet helyett tehát első sorban ós különösen a társasági élet az, hol a szív vallásának nyilvánulni kell. Különválasztásról szó sem lehet. E kettő e g y, miut a kovász és a liszt, Mielőtt e tekintetben részletekbe bocsátkoznánk, engedjétek meg, hogy figyelmeteket Pál ap.-nak a Philippibeliekhez irt levele IV. 8-ra hívjam fel. Senki se várja tőlem közületek, hogy itt felszámláljam mindazon kötelességeket, melyeket egy keresztyénnek teljesitni kell. Az erőteljes lelkesültség forró nyilatkozata az minden felett, a mi jó, a mit itt mintegy összeköttetés s épen ezért aggódó keresettség nélküli szavakban találunk. Vegyünk kezünkbe ugy, a mint azok előttünk feküsznek s lépjünk be velők egyszerre a valódi életbe. Kiváló zsinórmértékül szolgálhatnak azok nekünk. Olvassuk hát át egészen egyszerűen. A melyek igazak! Ez nem annyira azt teszi, hogy a mi igaz, ellentétben a hazugsággal vagy tévelygéssel, annak jelentése szélesebb körű. A melyek igazak: ez általában oly óletirányt jelent, mely megegyez az isteni akarattal, jelenti az erkölcsi eszménykép valódi kifejezését! Erkölcsi eszménykép! Ne kérdezzétek, hol lehet ezt feltalálni. Ott van az előttünk Jézusban. Igazi ember! Nem csupán husós vér, de a szellemembere, olyan, a ki a szellemit magában érvényre juttatta s