Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-21 / 21. szám

elérjük mi is ezen állapotot, ne legyünk pünkösd előtti tanitványok, hanem csináljunk pünkösd ünnepet, hogy hallgassanak ránk és megértsenek bennünket a népek : „hisz ezek csak a mi nyelvünkön beszélnek !" SIMON SÁMUEL, lelkész. ISKOTLAtíGY. Tapasztalatok és reflexiók. Az életbevágó dolgok mindég birnak azzal az értékkel, hogy megvitassanak, minden oldalról megvilágosíttassanak ; annál előbb megtermik gyümölcsüket, a hozzájok kötött remények megvalósulása annál biztosabb. A legéletbevágóbb pedig — mert ettől egy egész jövendő nemzedék „esete" vagy „föltámadása" függ — azon dolog, jobban mondva dolgok, melyekre az iskola küszöbén belül akadunk. — Ez okból én is oly tapasztalatokat óhajtok e becses lapok hasábjain világgá bocsátani, melyeket az egyszerű falusi iskolák küszöbén belől iskola vizsgálat alkalmával tapasztaltam. Jó volna,, ha mások is leirnák tapasztalataikat s reá reflexióikat, hiszen: „Quot capita, tot sensus." Igy valahogy csak eljutnánk a betegség remediumához, melylyel ha a beteg szabályszerűen él, a beteg meggyógyul. Miután az iskola föladatául nem azt tartom, hogy a gyermek értelme nehéz dolgokkal túltömessék, hanem hogy a gyermek értelme önmagából, belőlről kifelé fejlesztessék, szive nemesittessék, akarata jóra törekvő irányt vegyen; szóval főleg az, hogy a gyermek szellemileg, testileg neveltessék; igen természetes, hogy nem is abból indultam ki bármely iskola megitélésében, hogy a gyermekek az elibök szabott dolgokat hogyan tudják elmondani, de hogyan dolgozták föl, miként vált vérökké ? Más szavakkal : átment-e öntudatukba, mit elmondanak, vagy csak az emlékezőtehetségnek köszönik, mit megtanulván, előadnak ? Továbbá, miután a munkát és takarékosságot tartom azon két sarkalatos erénynek, mely a népek éle tében azok anyagi jólétének és függetlenségének legbiztosabb basisa; ezek gyakorlásához pedig legbiztosabb a remény, ha már mint gyermek megszoktuk, és szerettük annyira, hogy élvezet és mulatság a munka, nem pedig teher, — igen világos, hogy főfigyelmemet arra is kiterjesztettem, hol és minő alakban van élet beléptetve oly intézmény, mely a föntebbi fontos tényezőt az életben, gyakorlatba veszi. Végre a rend levén a lelke mindennek ; mert a rendhez szokás tesz bennünket törvénytisztelőkké, békés, józan polgárokká, — arra is tekintettel voltam, hogy minő iskolai rendet hozott be a tanitó az iskolába, s mint követik azt a tanitványok. Az elsőre nézve, hogy a megtanultak hol és menynyire lettek a tanitványok meggyőződésévé, mennyire mentek az öntudatba át; igy melyik tanitó volt a legügyesebb értelemfejlesztő, máshol vélem célszerűnek e felől beszámolni. A másodikra nézve, hogy van-e az iskola keretében oly intézmény, mely különösen arra céloz, hogy a munkakedv és takarékossági hajlam korán kifejlődjék, megemlítem, hogy igen is találtam oly iskolát, melyben a háziipar a munkakedv fölébresztésének céljából taníttatik, a takarékossági hajlam fölköltése végett pedig be van hozva az i s k o 1 a i takarékpénzt á r. Mindkettő oly fontos dolog, szükséges kiegészítői az iskola háztartásának, hogy ezek nélkül oktatunk, oktatunk — de az életnek hijányosan nevelünk. En kevés kivétellel mindég azt tapasztaltam, hogy a fa azon iránit mutatja midőn megerősödik, a melyet ültetésének első éveiben a kertész ügyes keze adott neki. Ugy van az emberi, a gyermekélettel is. Úgyde a munkát és takarrékosságot — mint sok tanító hiszi, véli — arra késztő közhelyek betanításával nem lehet ugy megkedveltetni, mint a gyakorlati alkalmazás által. Szabad legyen e helyen egy kis reflexióval élnem, cikkemnek ez is egyik föladata. Olvastam a „Népt. Lapjá"-ban, de máshol is, hogy a tanitó urak mi okból nem hajlandók behozni iskolájókba ugy a h á z i i p a r t, mint az iskolai t a k a -ré kpénztárt különösen? „Az iskola föladata — azt mondják — nem az, hogy iparosokat neveljen, erre valók a műhelyek. — A házi iparral való foglalkozás elvonja az időt a többi tantárgyak tanításától. Nem lehet a tanitót ujabb terhekkel megrakni." Még nem iparos, kinek az iparról fogalma van. A műhöz értő jobban tudja a művész alkotásait méltányolni, igy a mesterember fáradozásait is, ki a mesterséget habár csak mint dilletans is tanulta. — Nem-e bármely munka, ipari foglalkozás közt adatik kedvező alkalom, még taláu több, mint a száraz tanitás idején, szellemi excur siókat tenni az ismeret bármely országába, a nélkül, hogy a tárgyakat összekeverném a gyermek fejében ? Arra nézve, hogy lehet-e ujabb dolgok tanításával terhelni ? egyszerű észrevételem az : hogy a lelkiismeretes tanitó az olyan dolgokat, melyek küldetése magasztos céljához közelebb segítik, s hatékony eszközök, csak könnyű tehernek és gyönyörűséges igának veszi. Az egyedüli nyomós ok, mit fölhozni lehetne, hogy a tanitó az ipar egy ágához sem ért gyakorlatilag. Ugy de ez sem olyan ok, melyet egyáltalán útból eltenni nem lehetne. Hamar elsajátíthatja minden egyes akár a szalma-, akár a vessz ő-f onást, könyvkötést stb. A mint ellenszenvre talál sokaknál a háziipar behozatala népiskoláinkba, ugy az iskolai takarékpénztárak eszméje sem üdvözöltetik mindenütt egyforma lelkesedéssel. — Es mit mondanak az illetékesek? „A menyiben az iskola föladata az életre nevelni, nem lehat előre idegen