Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-14 / 20. szám

telményeinek meg felelőleg, a magyar parliament határozatot fog hozni. Mondtuk már hogy e törekvés önzetlen célja legszebben s legigazságosabban van a szabad egyház a szabad államban — elvének megtestesitésében kifejezve ; s ismerve az egyház és állam egymáshoz való viszonyait; de megértve a lelkiismeret- és bitszabadságának félremagyarázhatatlan követeléseit is: szabad lesz Williams Roger emlékezetét felidézve Amerikára mutatnunk, hogy e vége felé siető század adományaihoz, szabad egyházat kérjünk a szabad államban. A nagy elv nagy emberének élettörténetét megiró püspök szavait hozzuk legvégül idézetbe; s ha az általa feltett eme kérdésre akarunk felelni „van-é az óvilágban még annyi erő, hogy kövesse fiatalabb testvérének nagyszerű példáját s az emberiség közjavává tegye Williams Roger nagy elveit?! azon óhajtásunk kijelentésével feleljünk: adja Isten, hogy arra a XIX. század megfeleljen. BARAKONYI KRISTÓF. ISKOLAÜGY. Észrevétel a népiskolai vallástanitásra. A vallástanítás minden avatott körben a beszédtárgyát teszi, a népiskolának is kijut belőle mindig egy-két nagy hangú jóakarat, mely épen azért rendesen „kiáltó szó a pusztában". E becses lapok hasábjain H. ur a vallástalanságot meggátolni ugy hiszi, ha a vallástant a népiskolában a lelkész urak tanitják. — Ez a szép eszme, hogy minden tant szak-férfiu tanítson most igen divatos, jónak látszik. De — mellőzve a szakoktatás helyes vagy helytelen voltát — gondoljuk meg, hogy a vallástant nagyon régi időtől a tanitók tanitják a nép- (elemi) iskolában, nem taníthatnák azok ezután is ? . . Hiszen, ha ráfogjuk, hogy időnkben nem is, de régebben neveltek azok vallásos és erkölcsös polgárokat, ezután nem tennék, csak azért, mert talán állami-képezdében tanultak ! Taníthatják, sőt nézetem szerint vallástant sikeresen csak tanitó taníthat iskolájában, mert a vallástan azon tudomány, melyet tanit a lelkes tanitó minden tudomány kezelésénél. Minek vennénk ki ezt az ő kezéből, hiszen, ha nem az ő szakmája profán kezekkel, hogy érintse az általa megérthetetlen vallást! Miként volna joga a természeti tudományokban előhozni „a teremtés nagyszerűségét, feltüntetni az isteni-bölcsességet, mely a természeti erők elrendezésében nyilvánul a maga nagyságában" ; a földrajz és történelemben az isteni gondviselés utait vizsgálni nem volna szabad. Ne akarja hát senki a tanítótól elvenni a vallástanitást, hogy ismét szárazzá ne váljanak a népiskola tantárgyai. Eddig minden tanulmánya csak dogmás vallás volt, hadd legyen ezután vallásos tudománya a népiskolának. Ne tartsuk a tanitót, ha még állami - képezdében tanult is vallástalannak, ne mondjuk azt, hogy „nöVedékeiket kevés vallás- erkölcsi oktatásban részesitik" : hanem kegyeskedjék az illető egyházi hatóság odahatni, hogy adassék a tanitók kezébe jól kidolgozott, a korhoz alkalmazott vallástani vezérkönyv, a növendékeknek, ha ugy tetszik kézikönyv, igy ha egészen nem is, de mégis jobban lesz segítve a bajon, mintha a lelkészi karra olyan kötelesség rovatik, mely az övé nagyon régen volt, • mely réá nézve bizony terhes lenne. Kérdem : a mostani vallástanítás mellett, ahol vezérkönyv a heidelbergai káté és valamiféle confessió, váljon tanitna-e jól „vallás-erkölcsi igazságokat" az is gyermekeknek, aki theologiát végzett ? Tanítási időnkből mennyit venni igénybe a mostani vallástanítás ! mert: az a minden alkalomra való ima, a hitforma, tizparancs, erkölcs-és illemszabályok, valamennyi zsoltár és dicséret, halottas énekek, ó- és uj szöv. sz. történetek, hit- és ei'kölcstan, egyháztörténet mind taníttatnak, és ezt az egyházi felügyelőség megkivánja elejétől végig, mert hiába kérem vallás ! Mig ezekből a szépét és javát kíszedegetve a tanitók is taníthatnák éppen olyan haszonnal és lelki idvességgel mint a lelkész urak. A confirmálandók tanítása alkalmával az igaz, hogy némileg helyre lehet ütni azt a hibát, mit a nép (elemi) iskola tett legyen, de itt is a hiba a kézikönyvekben van. Betanulja a tanítvány akár a lelkész, akár a tanitó tanítsa s mi marad meg belőle ? Gyakorlatból sajnosan tapasztaltam, bizony csak a két hosszú imádság, vagy az sem. Engedjük a vallástanítás szép terét továbbra is a tanítóknak, hadd munkálódjanak az Úr szellőjében a csemeték között, hanem könnyebitsük a terhüket ott, ahol igazán terhelve vannak. Többen, H. ur is azt állítja, hogy az elemi vallástant a tanitó ne tanítsa, mig arról szó sincs, hogy a szószékbe ezután csak minél ritkábban menjen, hogy ott ne tanítson vallást, amihez már aztán igazán kell theologiát is tanulni. A papolás vagy azok a canonica órák tessék elhinni sokkal terhesebbek az elemi vallástanitásnál. Azt mondja a t. olvasó, elolvashatod szegény tanitó ezután is amit elakarsz mondani és — és ez igaz ! De kérem tisztelettel, nem engedtetett meg a tanítóknak „a könyvnélkül való papolás", sőt nem engedtetik-e meg ma is ? Meg ! A mennyire ismerem a körülményeket több helyen a tanitót a „papolása" után választják, meghivatik az üresedésbe levő állomásra papolni, hogy hát lássák az uraimék. Van eset, ahol a dijlevélben „ki van kötve", hogy a tanitó — ha preorans is — könyvnélkül tartozik papolni. És kérem a dijlevél megerősíttetik, no mert ő kigyelmük ugy szeretik. Mennyi kellemetlenség származott abból a papolásból már! Tegyük fel azt az esetet — ámi talán meg is történhetett, hogy a lelkész ur és a tanitó egy szerzőt használnak, véletlenül nem állnak bizalmas lábon —