Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-05-14 / 20. szám
egy e. beszédre készülnek : kész a perpatvar — és a többi. Vegyük figyelembe, hogy a predikátió tanulás mennyi időt rabol el az iskolától ! Azt szükségtelen mondanom, hogy a lelkész ur könyvnélkül papol, a hivek megkövetelik a tanítótól is, s ha nem teszi, megkeserítik neki fekete kenyerét. Azután most már ismétlő-iskolát is kell tanitani és pedig vasárnap. De még kántor is rendesen nálunk a tanitó, népesebb gyülekezezetekben mennyit kell énekelni az úrvacsora - osztás napján, a melynek délutánján ő papol ; ilyen ünnepnapok után valóban nagy portió béketűréssel kell bírnia, ha igy megpihenve örömmel hozzá lát a tanításhoz (?). Ezen teher alól mentessenek fel a tanítók, mely ritkán válik dicsőségükre, akkor is a torkukra forr. Ezen két szerény észrevételem volt a népiskolai vallástanításra, melyet H. ur becses figyelmébe ajánlani bátor vagyok, hívén, hogy többet használunk még a vallásnak is, ha a meglevő ferdeségeket kevés kerülővel, a szokásos rosz elnézéseket pedig régi jó szokásokkal cseréljük fel; mert F. szerint: „egyetlen szilárd meggyőződés sokkal nagyobb értékkel bir ezer képzelődésnél, melyekkel oly szivesen játszunk. *) — y. néptanító. *) A fejtegetett tárgy többfelé foglalkoztatja jelenleg hazánkban az elméket, így a többek között a pesti ref. egyházmegye lelkészi értekezletén is kitüzetett e tárgy megvitatás végett a legközelebbi értekezletre. Már csak ebből a szempontból is készséggel adánk helyet ezen cikknek; hadd lássuk minél több oldalról megvilágosítva ezen tárgyat. Az szerintünk is teljesen igaz, hogy egy képzett, vallásos kedélyű tanitó kellő sikerrel taníthatja a vallást, s kellő sikerrel ébresztheti, fejlesztheti növendékeiben a vallás erkölcsi érzést. Igen, de képzett s egyházias irányú-é minden tanítónk ? helyesen vezeti-e a vallásos nevelést ? az erre való felügyelet alól, s az e tekintetben mutatkozó hiány lehető kipótlásának kötelessége alól ma már nem búvhatik ki szerintünk a lelkész. S hozzá tehetjük még azt is, hogy ha a legjobb tanitó kezében van is a vallástanítás, mégis megvan annak a hatása, ha a lelkész időnként megjelelenik az egyház csemetéi között, s ha rendszeresen nem tanit is közöttük, de hallatja vallásos kenetes szavait , s már az iskola falai között megismeri, lelki gondjai alá veszi leendő híveit. Szerk. _ r '-L' lE^V O' m^&mrn A solti reform, egyházmegyei lelkészi gyámegylet alapszabályai. A fenti cím alatt egy, e nemben páratlan művet van szerencsénk ismerni. Tartalma kimerítő, határozatai világosak , sok helyen körülirottak s ez így van jól, mert elejét veszi a csürésnek csavarásnak, mely egyik árnyoldalát képezte és képezi még ma is sok ilynemű szabályoknak. Öröm, bú, aggodalom váltakozva uralkodtak ennek tanulmányozása közben lelkűnkön. Örültünk, mert oly nagyszerűen meglepők az itt feljegyzett adatok, hogy alig merünk ma olyasmit megtörténhetőnek hinni. 13 év alatt 3247 frt. 55 krról 16.077 frt. 58 krra emelkedett a tőke, tehát majd ötszörösre ! Pedig nem a fösvénység vagy zsugoriság utján , mert 13 év alatt 5747 frt. 52 krral segélyezte a jogosultakat ; hanem a körültekintés és hiszszük, ernyedetlen munkásság utján. De ami örömünket okozta az, hogy az egyházak e folyó 1876-ik évben tették kettőnek kivételével (ezek 1875-ben) a 3290 frtra menő alapítványt! A nagylelkű egyesek alapítványa is e folyó évről 680 frt! Busultunk is, még pedig azon, hogy miért nincs és nem lehet ez mindenütt így széles e hazában, holott mindenütt oly nagy szükség volna rá. Aggódtunk is, még pedig azért, hogy az ily erősen álló, ily vaskapcsoknál is erősebb szabályokkal fóntartani kivánt intézet, nem leend-e akadály az egyházkerületi ilynemű s célú, már tervbe is vett intézet felállítása útjában? Ezen egylet tőkéje áll: a) a korábbi fogy átkozottak pénztárából, b) az egyleti tagok által egyszermindenkorra befizetett alapegyenérték és életkori illetékből, c) az évi tiszta jövedelemnek meghatározott százalékából, d) megtakarított százalékból, e) gyűjtések eredményéből, f) alapitványi és végrendeleti hagyományokból Az alapegyenérték áll a gyámegyleti összes pénztári állomány 1 li °\0 -hó\, de az.e címen fizetendő összeg a 100 frtot meg nem haladja ; az életkori illeték annyi forint, a mennyi a belépő egyleti tag éveinek száma; a megtakarított százalék címen ugy gyarapittatik a tőke, ha négynél kevesebb a segélyzeadők száma, mert ezen esetben , ha egy a segélyezendő száma, akkor a segélyzési összeg 30°|0 'a, ha kettő a segélyzendő száma, akkor 60°|o -a, ha három akkor 90°/o-a osztatik ki, négy vagy öt segélyzendőnek az egész segélyösszeg szétosztatik. Jövendőben minden lelkész kötelezett tag. Jövedelmét nyeri: a) tőkekamat, b) minden újév napján kitett persely, c) egyházak és egyesek adakozása és d) az egyleti tagok évi 10 frt. befizetéséből. Ez is mint a legtöbb ilynemű egyleteink fix fizetést nem ád, hanem növeli tőkéjét, még pedig a tiszta jövedelemnek 20, azon esetben, ha 15 ezer frtra emelkedik 15, s ha 20 ezerre emelkedik állandóan 10%-ával, látszik, hogy igy évről-évre nő a segélyösszeg. Nyugdíjazási szabályait a humanismu3 lengi át. Az igazságot párosítja a szeretettel Igazságos kíván lenni a teher, szeretettel teljes az adomány megosztásánál. Nem veti lomtárba mint ócska portékát azt az elvet, 40