Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-14 / 20. szám

mi e veszélyek között mégis hittel élünk, — hivén általában, hogy azok, akikben megbízunk, valóban megbízhatók. Ezen egymásban helyezett folytonos és kölcsönös hit nélkül az élet — mint már fentebb is mondám — egyáltalában lehetetlen volna. Ahol felüti tanyáját a bizalmatlanság, mint valami bénaság, az emberi tevékenységet megakasztja. De lényegileg miben is áll az üzleti életben tapasztalható azon nagy bénultság, mely a világot megrontja ? . . Nem másban, mint a hitnek hiányában, mi a kereskedésben eláradt, amiatt, hogy az ujabb-kori hitelrendszer helytelenül vala alkalmazva. Az (mberek egykor igen sokat bíztak, s most pedig igen keveset bíznak egymásban. A kereskedelem pangásának oka nem a pénz hiánya, mert ép oly sok pénz van most, mint valaha volt; csakhogy a tőkepénzeseknek kellene ép oly könnyen bízni másokban, mint egykor bíztak. Ainig bizalom volt az üzleti világban az vezeté a munkát; és pedig mindenféle muukát, mindennemű vállalatot: jót és roszat, okosat és oktalant egy iránt. Az okos tervek sikerültek, az oktalanok meghiúsultak. — Az érzékeny tőkepénzesek elkezdék belátni, hogy felette sokat hiteleztek; s tőkepénzeiket az oktalan tervezgetőktől visszavonták és biztosabb alapba fektették be. Ez cselekedte aztán, hogy a pénz- kölesönzés sokkal nehezebbé lett; miként közmondásunk is tartja „a pénz a vásárípőrázra kötötte." Innét van aztán a gyakori bukás s a gyakori kétségbeesés. Igy jutottunk az idültté vált kétségbeesés oly állapotába, amidőn a félénk és bizalmatlan tőkepénzesek elvonják tőkepénzeiket minden oly vállalattól, amelybe néhány évvel ezelőtt minden tartózkodás nélkül belehelyezték. E fejtegetés egy lépéssel tovább vezet bennünket. A hit mulhatlanul szükséges a munkához, az emberben vetett hit szükséges mindazon különbfé'e munkához, mit a társadalmi életben végeznek; azonban az emberben vetett hit lehet, vagy értelmes vagy vak, a szerint, amint az vagy ismereten vagy tudatlanságon alapul. Az emberben vetett hit, amely ismeret alapján működik, semmi visszahatásnak és semmi félelemnek kitéve nincs. Az valódi hit és nem puszta hiszékenység. Igy pl. Jézusnak hite volt az emberekben, de az nem volt könnyen-hívöség. „Ő tudta mi lakozik az emberbem s nem volt arra szüksége, hogy valaki bizonyságot tegyen ő előtte." Hitt apostolaiban; bizonyos volt benne, hogy ők igazak lesznek, megtartják az ő szavait és parancsolatait, s azokhoz hívek lesznek mind végig. És azok valóban olyanok is voltak; de tudta ő egyszersmind azoki ak gyöngeségeit is s előre megmondotta, hogy azok elfogják őt hagyni, hogy egy közülök megfogja őt tagadni s egy elfogja öt árulni. Jézus bizott a zsidó népben. Hitte, hogy ő előbb vagy utóbb képes lesz közöttük egyházát megalapítani. De Jézus e hite nem volt vak hit, mert azt is tudta, hogy a zsidók őt megvetik és halálra üldözik. Miben különbözik tehát az emberbe vetett hit a könny en-hivőségtől ? Abban, hogy a hit oly bizalom, mely szerint az emberek utoljára is szeretik az igazságot, becsületességet és jóságot, s hogy készek 1 azt befogadni. De amint e hithez ismeret is járul, azonnal észreveszik, hogy az emberek tudatlauok és megcsalhatók, hogy ők gyengék s könnyen félrevezethetők, félénkek és könnyen megrettenthetők ; teli vannak vágyakkal és szenvedélyekkel, melyek kisértetnek teszik ki őket. A hit ennélfogva ismerettel párosulva, bár bizonyos a felől, hogy az igazság végezetre diadalt fog ülni,'a bátorságot eszélyességgel, az erélyt óvatossággal egyesíti. Az ilyen hit mindig megválasztja az időt és eszközöket, és sohasem tűimerész. A remény bizalmához mindég a bölcseség szavát kapcsolja. Ha mi a hitet még közelebbről vizsgáljuk ugy fogjuk találni, hogy azaz igazság és jóság alapelveiben helyezett, velünk született bizodalom. A hit a legteljesebb elhivése annak, hogy a világon a jóság, nem pedig a gonoszság az uralkodó, és hogy a világmindenséget Isten, nem pedig az ördög kormányozza. Ennélfogva a hit bizalom Istenben, mint magasabb erkölcsi törvényben. Igy leszen aztán az emberben való hit végezetre Istenben való hitté. Az Istenben való hit nem hagyja figyelmen kivül avagy nem tagadja a gonosznak létezését és valóságát, csakhogy meg van győződve a felől, hogy a z csak alárendelt szerepű és ideig-óráig tartó. Nem azt mondja ez, „hogy minden dolog jó*, hanem csupán azt, „hogy mindenek javunkra munkálnak." Nem azt mondja, hogy „az igazság győzelme mindenkor biztos", hanem azt, „hogy az igazság végezetre uralkodóvá leszen." Nem azt mondja ama hit, hogy a jó emberek mindig szerencsések, hanem azt, hogy a jókat -érő bajok és szerencsétlenségek végezetre javunkra lesznek, mig a gonoszok szerencséje végre romlásukat okozza. A számos példából láthatjuk tehát, hogy az olyan hit, mint ez, mely az igazság végdiadalában vetett hit, mindenféle haladáshoz mulhatlanul szükséges. Az meglehet, hogy mi egy darabig ama hit nélkül is megállhatunk és fentarthatjuk magunkat; azonban a hit alapelve nélkül sem a művészetben, sem a tudományban, sem civilizációban, sem az erkölcsiségben, sem a vallásban semmiféle haladás nem történhetik. A hit a társadalom fejlődésénék legfőbb alapelve. Avagy honnét volna a ker. országokban oly