Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-30 / 18. szám

kissé erősebb vita; a hevesiék ugyanis, vagy legalább közűlök egy párt, a zempléni egyházmegyéből óhajt papot hozni, — a mit azonban lelkészválasztási törvényünk egy idevágó pontja szerint az egyházmegye nekik, ha törvénysértést elkövetni vagy legalább elnézni nem akart, meg nem engedhetett; ők erősködtek s talán követeltek, de az egyházmegye nem engedett, s az lett belőle, hogy ők ügyöket a superintendentia elé szándékoznak felebbezni, a hol annak kedvezőbb megoldását reménylik. — A sok különféle kisebb fontosságú ügyet elhallgatva , meg kell még említenük a bocsi ügyet, a melynek megvizsgálására Fekete Károly ónodi lelkész és Bódogh Albert tanácsbírok meg Vatta y István a.-zsolcai lelkész mint jegyző küldettek ki. — Az egyházmegyei könyvtárnál megüresült könyvtárnoki állomásra Kiss K á r o ly miskolci lelkész választatott meg. — A gyűlés második napján a szőnyegen forgott tárgyak között legfontosabbnak tekintjük az egyházmegyének az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztendő azon inditványát, hogy azok, a kik egyházuk iránti kötelezettségüknek eleget nem tesznek, jogaikat se gyakorolják ; — az indítványt igen szépen védelmezte b. Vay Béla világi tanácsbiró, s felterjesztése el is ha tár 07, tátott, azon módosítással, hogy jogaiktól csak azok fosztandók meg, kik legalább három évi egyházi adójukkal tartoznak. — Érdekes tárgy volt még a miskolci egyház anyagi állását előtüntető, egyházlátogatói jegyzőkönyv. Nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy Tarján város közönsége a legmagyarabb szívességgel fogadta vendégeit, miben bizonyosan legfőbb érdeme van derék papjának Édes Vincénfk. — Az ülés után egy tágas sátorban várt benniin ket a fölteritett asztal, hol a jó ebédnek legédesebb fűszert az ifjú lelkű veterán kálvinista esperes Édes Albert talpra esett pohárköszöntései és humoros tréfái kölcsönöztek. — Fogadja köszönetünket érte a tarjáni egyház közönsége s velők a derék Édesék „MISKOLC." RÉGISÉGEK. Jeltelen sírok. (Vége ) Nehezen váltak meg tőle a szőnyiek. De Ádám elhagyta őket, el hazáját is, s elébb Jéna, majd végre Göttingába vándorolt. Ezen külföldi útnak, ha egyéb látszólagos haszna nem is, annyi mindenesetre lőn, hogy a német nyelvet meglehetősen megtanulta, s a német e. beszédirodalmat közelebbről megismerhette. Édes atya már Szőnyről is nehezen várta ; a külföldi utat pedig csak a törvénynyé vált szokásnak hódolva s oly feltét alatt hagyá jóvá, hogy egy évnél tovább ott kint ne időzzék. Naponkint hanyatlott az öreg testileg, lelkén nagy búskomorság vett erőt, olykor agyháborodási jelek mutatkozának rajta. Nagy szüksége volt a segítségre; alig várta Ádámot. Végre 1824 nyarán haza ért, megrakodva egy láda jó könyvvel. A majdnem 70 éves agg kissé megpihent fia oldala mellett. Kiss György még agg korában is eleven, tüzes szónok volt Kurátora félig enyelegve, félig részvéttel mondá neki: ,,hej csak meglehetne tiszt, uramat fejelni V Nem fejelni kellene engem édes fiam — mond az öreg — csak talpalni. Örömmel hallgatták Őt hivei mindig. Hát még Ádámot ? a délceg, tüzes iiju ékes beszédeit. Göbölös András, az öreg kurátor. szeretett incselkedni az ifjú tiszteletessel, ki szinte kedvelte a tréfát. Gyakran kisértgette őt furfangos, kapciósus kérdésekkel. Egy izben azzal állt elő, hogy ha már olyan sok nyelvet tud az iiju tiszteletes , mondja meg hát, mit tesz ez : „haliszteván a." Ádám az eleven, találékony eszű ifjú szótlanul áll, soha ilyen szót latin, görög, zsidó, német, francia nyelvben nem hallott ! . . . már-már sarokba szorul; de hirtelen kiderül homloka s mosolyogva szól : persze, ha lisztté v á 1 n a, malomba se kellene vinni. Soha Göbölös András uramnak senki, diák, rektor, nótárius, vagy más tintanyaló e kérdést meg nem tudta oldani, egyedül csak az ifjú tiszteletes. Azért respekt! Az 1824-dik év ősze igen emlékezetes Ádámra nézve. Együtt otthon volt a háznál valamennyi testvér. Hét vidám, pezsgő vérű, életteljes ifjú ült az asztal mellett ; a galambősz apa s az anya, jobbra tőlük Ádám, Antal, Károly József, a káplán, a theologusok, szóval a tudományos, balról Ignác, András, Pál, a szabó, borbély lakatos, szóval az iparososztály. Apjok tinót vágatott s disznót öletett, hogy valahogy éhen ne maradjon ily sok ép gyomor. Nos fiuk szólt a földerült apa ti nem ismertétek a nagy poétát, Vitézt. Én láttam őt szinről-szinre . . . hanem a verseit gondolom, hogy tudjátok; mondjátok el hát a Csikóbőröst. Megeredt a dal az ifjak ajkán, midőn két uriforma ember lépett a szobába. A csépi egyház érdemes küldöttei voltak a conventió levéllel; papul hítták Ádámot, s kijelenték, hogy ők azonnal vinni is akarják magukkal. Másnap Ádám csakugyan elment. Káplánul otthon maradt Antal. Az öreg ur aztán haláláig ki nem fogyott a káplánokból. Lám milyen jó, ha a pap-i nak sok gyermeke van. A jó csepiek csak 3 évig — 1827 — örülhettek fiatal igen kedves papjuknak, kinek gyönyörű ékes egyházi beszédeit a templom iránt különben nem igen hevülni szokott komposseseratus mindenkor a legnagyobb í örömmel s lankadatlan buzgalommal hallgatá. Mert Tóthpápai, a dunántuli superintendens s dadi lelkész elhalálozván 1827-ben, annak helyére, Dadra választatott meg. Még Csepen ismerkedett m-^g egy derék ifjú özvegy nővel, Micsky Katalinnal, kivel, mindjárt papsága első évében, még Csepen, frigyre lépett. Áldott jó nő, őszinte jó barátok körében ugy Csepen mint Dadon a napok boldogul teltek. Itt a plébános, urasági gazdatiszt s a csepiek voltak legbensőbb barátai. A társaságokat igen szerette, valamint a társaságok is