Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-16 / 16. szám

szokás volt, a csalás szándéka nélkül, névtelen iratokat elismert nevek tekintélye alá tolni, mi által azoknak használata, s a kánonba felvétele biztositva volt. Az ős keresztyén egyházban még nem volt oly szigorú elv, hogy ezen becsúsztatott iratokat meg ne tűrték volna. Az apostoli név, mely ezeket ajánlá, kezesség volt azoknak használhatósága mellett is. Innen magyarázható meg, hogy a Péter és János első levele, Pápiásnál is hitelre talál, s a IV-ik evangélium helyet foglal az ál Kelemenféle Homiliákban. Az elfogadott iratok keletkezése és hitelessége felett azonban sem az őskeresztyén, sem a katholikus egyház nem vizsgálódhatott szabadon. Ha az őskeresztyénség kezét e tekintetben megkötötte a hagyomány tekintélye, az egyházi atyáknál útjába állt annak még a könnycnhivőség is. Irenáus, ki a héber evangéliumban található jézusi jóslatot, hogy a messiási jövőben a szőlőtő s gabonakalász hihetetlen mértékben fognak termést hozni, igaznak tartja ; Alexandriai Kelemen, ki Zoroaster testi megjelenésén épen nem kétkedik, s Tertullián, példányképei az egyházi atyák könnyenhivőségének, csak ott merték ők a kétkedés szavát felemelni, hol a hagyomány hiányos, vagy eltérő volt, ellenesetben annak feltétlenül hódoltak. Igy találjuk már Or igenesnél a héberlevélre nézve, hogy bár annak szelleme a páli levelekével megegyezik, de kifejezései s öszszeáJlitása azokétól elüt; s később Alexandriai Dyonisiusnál az Apokalipsisra nézve, hogy bár azt egy János nevű egyén isteni sugalmazás folytán irta, de nem maga János apostol, nem a IV-ik evangélium s az első levél szerzője, mert ezektől az Apokalipsis ugy nyelvre, mint gondolatra eltér. Eme kételkedések, a szorosabb kritikai vizsgálódás hiánya mellett is, mutatják, hogy már kezdetben különbséget tettek a H é b e r levél s egyéb páli levelek között alakra, az Apokalipsis s a jánosi iratok között alak és tartalomra nézve; sőt tovább menve mondhatjuk, hogy a három első s negyedik evangélium közötti különbség is korán felmerült épen azon különbségtételnél fogva, mely szerint a 3 első evangéliumot ugy tekintették, mint amelyek Jézus testi életét írják le, mig a IV-ik a Jézus lelki életével foglalkozik , tehát mig a 3 első evctyyrjhov OWUCITMOV, addig a IV-ik svayyrjliov 7tvevf.iaTiY.ov. A keleti és nyugoti egyházban az egész hosszú középkoron át semmi lényegesebb nem történt a szöveg -itészet körében ; sőt ha az ős kath. egyház némely iratok hitelességét kétségbevonta ; ez nyugoton, főleg A ugusztinus óta teljesen elenyészett, s a hagyomány tekintélye meg lőn szilárdítva. Az elfogadott kánon alapján az egyes dogmák megállapítása s azoknak érvényesítése sokkal inkább elfoglalva tárták az egyes zsinatokat, semhogy a szövegitészet kérdése újra feléledhetett volna. Mit az ős ker. és kath. egyházban a hagyomány, azt eszközölte most az ihletés fogalma. Az egész kánonra s benne minden egyes iratra ráütötték az ihletés bélyegét (tridenti zsinat. 4 ülés. 1546 ápril. 8), mi által azok eredetéhez többé kétség nem férhetett. í Az első lökést az itészet szabadságára a 15. sz. végén feléledt Humanismus adta meg, mely a tudományos képzettség alapjává a klassikai nyelvismeretet s irodalmat tévén, a kánon könyveinek tanulmányozását is e szellemben kezdette meg. s az itészet körében egy elfeledett iránynak vetette meg alapját, melynek jogosultsága az Eusebiusféle antilegumenák, s maga a hagyomány által igazolva volt. A protestantismus körén belül Carlstadti Bodenstein András elevenítette fel elsőben az antilegumenák kérdését. Jéna. KOVÁCSI SÁNDOR. (Folyfc. köv.) BELFÖLD. A marmaros-ugocsai egyházmegye közgyűlésének felterjesztése a debreceni egyházkerülethez az államsegély kiosztása tárgyában. FŐtiszteletü egyházkerületi közgyűlés ! Olvastatott s a tárgy fontosságához mért komolysággal vizsgáltatott át azon véleményünk nyilvánítása végett hozzánk is megküldött jegyzőkönyv, mely az egyházkerületi bizottság által 1875 november 25-én vétetett fel, hogy az egyház az államsegély mikénti felosztása iránt legalább egy időre állandó tervezetet nyújtson; de olvastuk az 1869 aug. egyházkerületi gyűlés jegyzőkönyvének 209 számát is, melyben nyilvánvaló s félremagyarázhatlanul kitűnik az államsegély célja t. i. a keletkező uj egyházak, továbbá a szegény egyházak gyámolitása, és a csekély jövedelemmel biró u. n. belsőemberek javadalmazásának emelése. Nem fojthatjuk el a fájdalom nyilvánulását, mely önkénytelen feltörik kebleinkből, ha végig tekintünk az állami segélynek 7 év folyama alatti kiosztásán, nem azért, mintha nem éreznők a debreceni főiskolának fontosságát, mely lelkészeinket, tanítóinkat, egyházunk jeles fértiait neveli, nem mintha lelkünkből nem óhajtanék annak teljes felvirágzását, mert hiszen ismerjük mi is Hózseás próf. ama szavait : „Elvész az én népem, mivel tudomány nélkül való." A tudomány az, mely a világosságot szétterjeszti, s nekünk protestánsoknak kell hogy a világosság legyen jelszavunk ; de növelte s leküzdhetienné tette fájdalmunkat az állami segélynek a főtiszt, egyh. kerület általi önkényes, az egyházmegyék meghallgatása nélkül, s a segélyezés céljától messze eltérő felhasználása. Nem tagadhatjuk el, hogy ily érzelmek töltötték kebleinket midőn tárgyalás alá vettük a jegyzőkönyvet, a melyben az előadott véleményt merőben egyoldalúnak, mert a helyzet körülményeivel ismeretlennek s a körülmények kényszerűsége iránt figyelmetlennek találtuk. Ugyanis azon vélemény szerint az államsegély egy harmada, továbbra is, mint eddig a debreceni főiskola terheinek fedezésére fordíttatnék, mind addig, mig 32*