Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-16 / 16. szám

sére vonatkozó tanácsadásait nem a hajnali ábránd szüleményének lehetne tartani, ugy hagytam volna zavartalanul fonogatni ábrándjainak gyenge pókhálóját ; de mivel alig van egy passus cikkében, mely a falusi iskoláknak jelen helyzetét tökéletesen ismerők előtt megállhatna, midőn csodálkozva kellett látnom, hogy a nagy hegy csak egeret szült : kénytelen vagyok néhány szót kockáztatni. Cikkiró úr ferdítéssel vádol, mivel a tanterv sorai közül nem tudtam kiolvasni, hogy az, midőn a növendékeknek az imádkozásban való fejlesztését célozza', nem kiván többet csak annyit, hogy a legközönségesebb esetekben imádkozzanak és hogy a saját erejökön feltalált rövid pár sornyi imát írásba is foglalják, melyből cikkiró ur szerint nem következtethető , hogy imakönyvet írjanak. Ugyan lehet-e a tantervnek világos és minden félremagyarázást teljesen kizáró szavait igazán igy elferdíteni. Tessék csak a tantervet komolyan elolvasni! látni fogja ys úr, hogy a 3-dik osztály növendékeitől már kívánja, hogy a legközönségesebb esetekben önfeltalálásuk és gondolatuk után imádkozzanak, a 4-dik osztályt pedik már oda akarja fejleszteni, hogy bármely körülmények közt — tessék jól megérteni! — bármely körülmények közt képesek legyenek Istenhezbocsátott kéréseiket imádság alakjában elmondani, az 5. 6-dik osztály növendékeit pedig még tovább akarja fejlesztetci az imádkozásban, no, hogy már meddig, mivel a 4-dik osztályban már minden körülményekhez illő imát képesek voltak feltalálni, megvallva az igazat magam sem tudom, de hiszen nem tudja ys úr sem de nem tudják és nem is tudhatják magok a tantervet készítő és készíttető nagyok sem. Es midőn az 5-dik és 6-dik osztály növendékei a saját erejökön feltalált imáikat füzeteikbe leírták, vájjon nem imakönyvet írtak-e ? De igen! és az más kérdés, hogy ezen imákban meg vannak-e aztán az imádkozás különösebb lelkével megáldott, csak ritka kevesek által kiadott imakönyvekben fellelhető kellékek. No de az volna még szép, ha a tanterv azt is követelné, hogy a falusi gyermekek által irott imák megközelítsék a ritka kevesek által írottakat! Megbocsát tehát cikkiró úr, ha én a tantervet ugy veszem a mint az adva van, ha én annak sorai közül nem tudok, de nem is akarok olvasni. És ha cikkiró úr is letette volna a szemüveget, midőn a tantervet olvasni akarta, vagy ha nem kápráztatná szemét azon zászlónak cifra címere, mely alatt egész gyönyörrel fényesitgeti rozsdás acélját, ugy most ferdítéssel, vallási tárgyhoz nem illő ledérséggel és gúnyolódással nem vádolna és nem állítaná, hogy én nem a tantervet, hanem az azt szülő levegő iránti idegenkedésemet, ellenszenvemet néztem. Ugyan mi közöm nekem az azt szülő levegőhöz ? hiszen egyedül tőlem függ, hogy azt — ha éppen mérges miasmákkal vegyült — be ne leheljem. Cseppet sem ferdítettem tehát, midőn azt állítottam, hogy a tanterv odáig akarja fejlesztetni a falusi népiskola növendékeit, hogy azok önfeltalálásuk után imakönyvet is tudjanak írni; nem gúnyolódtam, midőn a falusi népiskola növendékeinek szellemi erejöket meghaladó s a csodálkozásig túlhajtott követeléssel szemben a debreceni főiskolai i'juság szellemi képzettségére hivatkoztam ; nem ledérkedtem a vallás körül, midőn a népiskolai tankönyvben foglalt, babonás hitből eredt és még ma is a vallás köpenyével sokak által takargatott tév hitről, — nem hivén az ördögöknek lételöket, mesés eredetüket, — a köpeny szélét felbillentettem ; de nem szándékoztam az „Evagy. prot. lap" nt. szerkesztőjét sem nevetségessé tenni azzal, hogy nem éppen jól sikerült műszava helyett, egy alkalmasabb szónak szótárába leendő felvételét jeleztem. Mert hányan imádkoznak igy : Uram! jöjjön el azon idő, melyben lesz egy akol és egy pásztor. És itt a buzgó imádkozó az akolt a mennyországra érti. Ha tehát a mennyországot is minden gúnyolódás nélkül akolnak lehet nevezni, ugyan miért ne lehetne akkor a templomot imály-akolnak magyarosítani ? de miért ne lehetne a szebb hangzás kedveért és azért, hogy meg legyen benne a sokak által kedvelt ály, mály, imály-hodálynak nevezni: igy aztán igazán olvadékony és a legutolsó keresztyén ember által is megértett szó lenne ; mig ezt : imály-keret, nehezen érti meg a hortobágyi tillinkós juhászbojtár. De menjünk tovább. Cikkiró úr nem tartja a tanterv életrevalósága elleni bizonyítéknak, hogy a növendékeket hat osztályba sorozza. Talán bizony feledi cikkíró úr, hogy a falusi népiskolák nagyobb részét egy tanitó vezeti ? talán feledi, hogy egy napban 24 óra van, de ezen 24 órát — ha a törvény által megszabott 5—6 órai tanítási időt figyelembe nem vennék is a tanitók, hanem szívvel, lélekkel minden órát a tanitásra szeretnének is fordítani, nem fordíthatják, mivel minden nappal után eljön az éjszaka, melyen senki nem munkálkodik ? talán feledi, hogy mily rövid egynegyed órai idő egy osztálynak csak kikérdezésére is ? Igen ! cikkiró úr mindezeket feledni szereti. Vessük hát félre minden nehezitő körülményt s nézzük a falusi népiskolákat — miként azt cikkiró úr nézi — rózsaszint mutató szemüvegen. Vegyük, hogy a rendes iskoláztatás ellen semmi gátoló körülmény nem forog fenn ; ne vegyük számításba a népiskolai törvényt, mely naponta 5—6 órai tanítási időt rendel ; ne a telet, melynek napjai csak arasznyiak, hanem vegyük a szigorú tanítási időt májustól novemberig, és rendelje el a ft. egyházkerület kérlelhetetlen szigorúsággal, hogy ezen két hónap közt első napokon reggeltől estig hivatalvesztés alatt kötelesek a tanitók tanítani , igy igen hogy több fog egy negyed órai időnél jutni egy tantárgy kezelésére; de kérdem, célt fog-e érni az egyházkerület ezen intézkedésével ? Bizonynyal nem ! mert a tanitók is