Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-16 / 16. szám

emberek levén, az erejöket meghaladó teher alatt összerogynának. Le hát ys úr azon szemüveggel, mely a falusi népiskolákat oly szép szinben tünteti fel! s nézzük azokat szemüveg nélkül, ugy nem fogunk a csalódás karjaiba jutni ; és nem fogunk akkor ott is vádoló szavakat olvasni, hol annak nyoma sincs. Mert vádoltam-e az egyházkerületet, midőn azt mondtam : kár volt a falusi néposztálynak helyzetét figyelmen kívül hagyni, hát oly rettentő ítélet fekszik ezen szelíd hangon tett néhány szóban ? Csudálni tudom ! és ha ezen néhány szó is oly nagyon rettentően hangzik cikkíró úr fülében : ugy vigyázzon! hogy soha ne szolgáltasson okot arra, hogy valaki vádolhassa. Soha nem vádoltam az egyházkerületet, hogy a népiskolai törvény színvonalán alól maradni nem akarván, a hat osztály felállítását elrendelte. Soha nem állítottam, hogy vannak egész egyházak, melyeknek tagjai kivétel nélkül képtelenek hat éven át iskoláztatni gyermekeiket ; és soha nem mondtam, hogy a hat osztályt nem lehet felállítani, hanem igen is mondtam és állítottam azt : hogy a szüléknek nagyobb része a.z anyagi szegénység miatt kénytelen gyermekeinek iskoláztatását megszakítani; mondtam és állítottam azt: hogy 80—100 gyermek kel biró hat osztályú iskolát a debreceni tanterv szerint egy tanitónak kívánt sikerrel vezetni, több mint lehetetlenség. Cikkíró úr iparkodik ugyan elmondani, hogy miként lehet a rendetlen iskoláztatást meggátolni, utalván a törvény szigorú alkalmazására, hanem elhallgatja azon állításomat, hogy egy tanitó 80—100 gyermeket nem képes vezetni , pedig az volna ám a „Kunst," ha azt tudná kimutatni, hogy az ily népes iskolában milyen eljárást kövessen a tanitó, hogy kivánt sikert mutathasson fel egésségének tönkretétele nélkül. Mert azt, hogy a törvény szigorú alkalmazása sokat tesz a rendes iskoláztatásra, tudja már a harangozó is. De iparkodik ys úr azt is kimutatni, hogy miként lehetne a szegény iskolás gyermekek számára tőkepénzt gyűjteni, melynek aztán a kamatából felruházhatok lennének. Szerinte a keresztelés!, temetési és lakadalmi alkalmak volnának felhasználandók, mivel a keresztelés és lakadalom alkalmával pénzzel járnak az örömben osztozók s a mulatságra ugy is elszánt összegből vonakodás nélkül juttatnak a szegény tanulók perselyébe. Temetés alkalmával a szülék nélkül maradt árvák megindító sorsa szinte okozna a szegény tanulók pénztárát szaporító adakozást. Mint mondani szokás valóban isteni terv! csakhogy végeredményét tekintve még sem oly nagyon kecsegtető, mint azt, a nép áldozatkészségében feltétlenül bizók, hinni szeretik. Igaz, hogy a keresztelés és lakodalom alkalmával pénzzel járnak az örömben osztozók, hanem az is igaz, hogy a mulatságra szánt összeget nem a szegény tanulók perselyének gyarapítására, hanem kedvöknek minél magasabb fokig felsitomolására fordítják. A haldokló kegyesek végrendelkezése sem kecsegtethet bennünket szép sikerrel. A kegyesség még nem elegendő arra, hogy valaki a szegény gyermekek perselyére hagyományozhasson; mert hány kegyesek szenderültek már el az Úrban, kik nemhogy a szegény tanulók bukszájára hagyhattak volna valamit, de elmaradt özvegyeik és árváiknak is csak ily szóbeli végrendeletet tehettek : kedveseim ! reátok hagyom a nagy világot. A jobb sorsban és állapotban levőknek sem igen nyugtalanítja végóráikat, hogy a szegény tanulókról megfeledkeztek végrendeleteikben. Cikkíró úr emlit ugyan egy 900 lélekből álló lelkes egyházközséget, hol a hivek apró adakozásaiból 40 irtot látott egy év alatt összegyűlve a szegény tanulók pénztárának alapjául. Nem tudom hol és merre lehet e tejjel és mézzel folyó második Kanaán, hol a hivek áldozatkészségéről itélve nem lehet a szőlőfürt kisebb, mint a melyet a zsidó kémek mutatóul hoztak ; hol az emberek ha nincsenek is oly nagyok és erősek testileg, mint voltak az igazi Kanaánban, de lelkileg bizonnyal nagyobbak és erősebbek. Szerettem volna, ha ys ur tovább is folytatja számadását s nem zárja be az első évi 40 forint eredmény felmutatásával. Hadd láttuk volna, hogy azon áldozatkész nép, mely a nemes célra marékkal szórja a pénzt, mennyire tömte hát meg a szegény tanulók perselyét. Vagy talán az első próbaévben melegítette csak a részvét szalmatüze a kegyes hivek áldozatkész sziveiket, mig a másodikhan már a hideg közöny jégkérge vonta be s szorította öszsze ? A kurta számadás körülbelol ezt igazolja. Hogy mily hideg közönyt szül az anyagi szegénység ; hogy mint nem lehet ma már vérmes reményeket kötni a nép áldozatkészségéhez eset szolgáljon a következő felvilágosításul. A szegény tanuló-gyermekek pénztárának létesítésére a mult nyáron mérsékelt 50 kros belépti díj mellett táncvigalmat rendeztünk. Az első szép jövedelmet mutatott fel, reménységünk felette sikerült. Hagytuk a vigadottakat pihenni, mig ismét időteltével az első táncvigalom kedvező sikere által felbátorítva megtartottuk a másodikat. És mily nagy lett meglepetésünk, midőn a helybeli egyháztagok közül alig tizenöten jelentek meg a táncvigalom helyén; és ha a szomszéd város meghívott közönsége nem pártol bennünket: olyan hatalmas deficitet mutatunk fel, mely az előbbi jövedelmet felemésztette volna. Láthatja hát ys úr, hogy bizony mi sem heverészünk a semmit nem tevés puha párnáin, hanem iparkodunk mindent megtenni a szegény tanulók érdekében; de viszont láthatja azt is, hogy minden nemes célt mint buktat hanyatt a részvétlenség és szegénység. De ys úr a sok jóságos tanács után beadja kissé