Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-16 / 16. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 16. sz. Budapest, Április 16.1876. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KI ADÓ-HIVATAL: Vili. ker. Mária-utca 10. sz. 1. em. Előfizetési d.lj: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes szánni példányokkal még mindig szolgálhatunk. Azon t. előfizetők, kiknek előfizetésök e hó végével lejár, annak megújítására felkéretnek. A háztetőkről is ...' A haladó keréknek annyit kell alá fordulnia, mint felfelé; az esztendő termésének nagyobb része megrothad, hogy az uj tavasz uj vetésének táplálékáúl szolgáljon; az emberiség útja hegyen-Tölgyön visz keresztül, s ha egyik hegycsúcs tiszta légjárta magaslatáról a másikra akarunk által jutni, repülni nem tudunk, le kell szállanunk a közbeeső homályos, ködös, bűzös völgybe, csak annak fenekén kezdődik ismét az emelkedés. Enyészetből támad uj alakulás, halálból feltámadás, deformatióból reformatio, erkölcs megromlásból erkölcsi megujulás, hitetlenségből hitbeli ujjá születés. Igy volt ez mindég, igy az evangeliom hirdetésének, igy a reformatio idejében; hullák rothadásából szí erőt az uj élet, romokból épül uj templom. Igy vagyunk most is. Elértünk-e már a mélység azon mélyére, a hol ismét az emelkedés kezdődik ? meg van-e már a rothadás kellő mértéke ? érettek-e már az uj élet magvai annyira, elő van-e minden készitve, az építési kövek megfaragva annyira, hogy „csak egy férfi teremtő, alkotó ereje ós elszánt bátorsága kívántatik, hogy azt uj épület felemeltessék"? azt nem tudom ; de hogy őrült sebességgel rohanunk lefelé a megromlás lejtőjén, ugy hogy annak „mélységes fenekétől" már messze nem lehetünk; azt nem látni lehetetlen. „Nec vitia nostra, nec remedia pati possumus" igy irtak a világbirodalom idejében, nem sejtve, hogy a remedium, az evangelium magvai már elvetvék a idő szántóföldjébe. S nem igy vagyunk-e most is ? Nec vitia, nec remedia! A „pusztító utálatosság4

' erőt vőn a szent helyen. Nincs oly száma e lapoknak, mely tele ne volna jajveszékléssel. „Kicsoda hallgat a mi predikálásunkra." A templomok üresek; a buzgóság utolsó lángjaiban pislog; az egyházi adózás kelletlen teher, melynek behajtásával járó perpatvartól irtózik minden ; erővel kell gondnokot fogni a ki egy évig viseli a nevet, de nem a hivatalt stb. stb. Mi lesz belőlünk ?! hova legyünk ?! Ha csak arról volna szó, hogy mi lesz belőlünk, már t. i. mi belőlünk papokból ? akkor is érdemes volna gondolkodnunk és tanácskoznunk; és józanul nem kárhoztathatna bennünket senki, ha mindjárt csupán önérdekünk lebegne is szemünk előtt. De hát, mi talán csak elélünk majd holtig valahogy abban a hivatalban, a melyre hivattattunk. És ha elfogyna talpunk alól a föld, ha bebizonyulna, hogy a világ el lehet nálunk nélkül, hogy fölöslegesek vagyunk, akkor is, papi készültséggel csak találnánk valami életmódot, lehet jutalinazóbbat, mint a mostani. Ha csak arról volna szó, hogy templomaink, minden helységben egy ház — üresen álljanak, romba dűljenek, vagy átalakíttassanak valami produktívebb épületté, jó, ha a világ más utakon jobban találja boldogságát, könnyebben üdvözül, mint a templomba vezetőn, ám legyen neki kívánsága szerint; akkor nekünk hallgatnunk kell; hisz mi ugy is csak azt akarjuk, hogy boldoguljon, s ha erre rövidebb ós biz* tosabb utat talált a miénknél, miért állanánk útjába ? De nem ugy van.