Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-05 / 10. szám

jebb azzal távozott el, hogy az egyházat benne hagyta a zavarba, utasította a panaszlókat a consistoriumra ; addig pedig meghagyta nekik, hogy keressék meg őtet lakásánál, kik ennek értelmét felfogván, meg is keresték tele marokkal. Ugyanezt volt kénytelen tenni a vádlott egyén is, a lelkész, s itt bilanciroztak a nép ós lelkész. A consistorium a régibb időkben az esperes levén, az a mérő serpenyőt arra süly esztette a merre akarta. De a gyűlések helyei mutattak még ilyenkor szép látványt. Annyi volt itt a nép, hogy akármely népes vásárban se lehetett több egyént látni, mint ezen papvásárban. Csoportokba ülvén le a gyűlés udvarába, ha va-1 ímelyik lelkész arra ment, azonnal kérdezték, ki ez ? voltak kik ismerték, megmagyarázták azután a többinek : ez ilyen, ez olyan ember, mindenkivel veszekedő, részeges, a felesége rosz életű, gyermekei tolvajok, szóval nem hagytak rajta egy hajszálnyi becsületet. Volt olyan egyház, mely szabadulni akarván papjától, követei a gyűléseken mindég a legrutabb rágalmakkal halmozták el lelkészüket, s igy ismertetve nem fogadta elsenki, maradt mindég a régi helyen. Egyszer valaki tanácsával megváltoztatták eddigi gyalázó modorukat, elkezdettek dicsérni s azonnal elfogadta más egyház. Ez igy tartott az egész rendelési korszak alatt, ez volt a leggyalázatosabb korszaka a lelkészi hivatalnak; csendesség nem volt, mozgásban volt az egész egyházi társaság. Volt pap, ki három esztendőnél több predicátiora nem készült; eltelvén a 3 év maga kéredzett más helyre, s igy bejárta az egész tractust. Eltelvén a 3 év, akár volt baj a pappal, akár nem, de 3 év múlva ment a nép az úgynevezett helyosztó gyűlésre kérni a pap elmozdítását ; s ezt nem is volt nehéz kivinni, mert szokássá vált, részint az ért > mert egy embertől függött jó formán, t. i. az esperestől minden, mert noha a consistoriuinokat több egyének alkották, de azok az esperes által kinevezett, beválasztott egyének voltak, komák, rokonok, sógorok, kik az esperes ellen azólni sem bátorkodtak. Szomorú kora volt ez a papságnak. Voltak olyan Tractusok, melyek népesebbek levén, ezen nagy bajt nem érezték annyira, de az olyan Tractusokban, melyek apró egyházakból állottak, ezekben a papsággal való illetlen bánás nagyon elterjedt, egy öreg béresnek jobb sorsa volt, mint egy kis falusi papnak. Sokszor folyamodtak ezek orvoslásáért, kik ezt elviselni képesek nem voltak; ezelőtt 2—3 évtizeddel Baranyából már ment fel folyamodás a visitatio ellen az akkori m. k. helytartósághoz, a helytartóság leküldte az egyházhatósághoz. S ott elsikkadt. Tartott ez a nyomorúságos állapot mindaddig, mig a szabad szellem nagyobb erőre kapván, betörte a Consistoriumok zárt ajtaját, melyen belől az előtt az Esperesek gyártották a papságot sújtó anathemákat; tartott ez mindaddig, míg a szabad papválasztás törvénye meg nem született. Istennek hála, most mind az egyházak, mind a papság nyugodtabban vannak. Nincsenek népcsoportosulások a papi gyűléseken, hol valami panasz van, I írásba foglalva egy ember is benyújthatja, és az érdek 1 nélküli vegyes consistorium az igazság szerint eligazítja I a bajokat.A nép tudván, hogy miután a szabad válaszj tást elfogadta, lemondott az elbocsájtásról, megtűri papját, minden csekélységet fel se vesz, a visitatio sem iz| gathat annyira, nem is vihet ki maga ugy semmit a nyilvánosság előtt, mint régenten a zárt körben. De kezdik is fejeiket felemelni némelyek ezen szabad törvény ellen ; ugy cselekesznek mint a politikánáll az aristokraták, kik sehogy sincsenek kibékülve az 1848-iki törvényekkel, szeretnék azt végkép megsemmisíteni, ha lehetne. Az egyházi államnál is vannak sokan, kik a szabadválasztásnak nagy ellenségei ; azt mindenképen korlátozni akarják, vagy végkép eltörülni, ha lehet; ott keresvén a bajt, a hol a nincs. A korteskedésben, a nép demoralizatiojában keresi , ezt pedig a nép nem teszi, hanem azok, a kik oda vágyakodnak, és a nélkül, hogy ezt a korteskedését büntetnék az egyházi egyéneknek, a népet akarják megfosztani szabadságától. Hány olyan nyilvános példa van rá, hogy a korteskedés világos, és mikor már megtörtént a választás, azután a bűnnel véghez vitt választás nem hogy megsemmisíttetnék, de megerősíttetik ; a népnek erkölcstelenitésévcl nem gondol senki , azt fel sem veszik. *) Nincs az a jó törvény, a mivel vissza nem lehetne élni. A visszaéléseket korlátozni, nem a törvényt megsemmisíteni volna kötelesség. A fentebb előadottak szerint a reformátioval együtt kezdődött a visitátio, az üldözések, s a törökjárom, még szükségesebbé tette, de most már azok az idők elmultak Megszűntek az üldözések, nem ül a török a nyakunkon, népgyűlések, Consistoriumok szabadon tartathatnak, járul • hat panaszával kiki törvényes bírái elébe. A régi időknek ezen maradványai sok másokkal az elmultak tengerébe be meritendők, annyival inkább, mert ma is vannak mind *) A szabad választásnak s általában a szabadságnak mi is barátai vagyunk, de a szabadságot csak ott tartjuk áldásosnak, hol erre kellőleg, vagy legalább némileg meg van érlelve a nép, mert a szabadság csak müveit emberek- s népekre nézve kincs, és ismerve viszonyainkat méltán feltehető a kérdés, hogy avagy a helyosztó gyűlésektől a szabad választás kimondásáig nem lett volna-é célszerű valamely közvetítő, mintegy átme neti intézkedést tenni ? Most csak felvetjük ezen kérdést, mintegy kifejezejeként azon nézetünknek, hogy a szabad papválasztás még magában távolról sem biztos gyógyszere emlegetett bajainknak ; nem sokára azonban igyekszünk ezen felvetett kérdésre tüzetes feleletet is adni Ha a bebizonyított korteskedés nem büntettetik meg, ez elég nagy hanyagság s lelkiismeretlenség Egyházkerületi határozataink e tekintetben eléggé szigorúak, s hozhatunk is fel példákat, a midőn az ily korteskedés felettébb érzékenyen lőn büntetve, s a példák egyike épen F.-Baranyából való. Nagyobb baj az, hogy az afféle korteskedést — kivált ha ügyesen vitetik véghez, — nehéz bebizonyitni. Látjuk, meg vagyunk felőle győződve, és még is kisiklik a büntető igazság kezei közül. Szerk.