Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-05 / 10. szám

anyagilag, mind szellemileg, annak oly rosz következései, hogy ebben a formában, melyben most van, tovább fenn nem tartható. Anyagilag meg van a régi időből át jött lakmározás, az egyházi szűk vagyonnak pusztítása különbféle formában. Ma is találtatnak egyének, kik ezt a hivatalt, a maguk tekintélye emelésére használják föl, a hol csak lehet, elfelejtkezvén Krisztusnak azon tanáról: a ki ti közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok. De legyen bár mily szelíd erkölcsű, jámbor magaviseletű az esperes, visit ttiókor csupa megjelenésével azt láttatik mondani: „Mi bajotok van? most mondjátok, én azért jöttem, hogy azokat összeszedjem," Pedig van-e olyau társaság e földön, mely a maga kerületébe valamely bíróságot kiküldjön azért, hogy a panaszokat szedje öszsze a törvényszék elé ? — Es nálunk a visitátió néha ott is, hol talán semmi baj se lenne , bajt csinál és támaszt megjelenésével. Midőn a maga tekintélyét növeli a visitátió , ugyanakkor a papságét csökkenti , összeháborodnak, összekapnak a nép és lelkész , elkeseredettségükben olyanokat mondanak egymásnak, melyek évek múlva se törölhetők le, gyűlölség, utálat származik a szivekben; hivatalát sem folytatja a lelkész lelkiismeretesen. A hivatal meggyalázásával meggyaláztatik a vallás. A hol nincs a papságnak tekintélye, nincs ott a vallásnak is hatása. Elvész a vallás, elvész az egyházi élet. Azt sem lehet szó nélkül hagynom, hogy a visitáló esperes csak egyik félnek bírája; t. i. a lelkésznek, de a népnek nem. Ha a lelkész a biinös, azt büntetni képes, bünteti is rögtön. De ha a nép büntetésre méltó, annak büntetésére nincs hatalma ; más bírósággal pedig büntettetni fáradságába kerül, azt rendesen elhallgatja, és igy csak a lelkészi hivatal szenved, Mind ezekből látható, hogy a visitátió a régi időkben is csak szükségben segítő eszköz volt; — ma már fel nem tartható. B. F. Falusi tapasztalatok Sokat küzdtem önnön magammal, ha vájjon az alább következő dolgokról irjak-e ? szólják-e róluk nyilvánosan? vagy egy keserűt sóhajtva, magamba fojtsam, mint sok mást, a mivel magamnak nem használhatok, másnak pedig talán kellemetlenséget okozhatok Végre abban állapodtam meg, hogy mégis világ elé bocsátom falusi tapasztalataimat, annyival is inkább, hogy önök ott a fővárosban ismerjék meg voltakép némely bajok kutforrását, eredetét, s tán ha a h i v a t ottak közül a szerény „Prot. Egyh. és Isk. Lap"-ba valaki bétekint, az anyagi baj okból való országos szabadulási gond mellé oda állítják másod sorban az erkölcsi bajokból való országos szabadulást. Annyit előre is egész nyíltsággal kimondok, hogy a miket irok, azokat nem költöttem, hanem tapasztaltam. Miután azonban azt is szerfelett tapasztaltam, hogy: nomina sunt odiosa! neveket nem irok, ha azonban valaki fejét csóválná az alább következőkre, vagy talán gyanúsítana, kész vagyok, miként mi falusi emberek mondjuk — szembe mondó lenn i. Sokszor beszélgetünk mi falusi emberek arról, hogy miért sülyed az erkölcs, miért tenyészik a gonosz ? Erre persze nagy felhúzott szemöldökkel mondják némelyek : papok prédikáljatok stb. stb. Igen hát! a papok cselekszik is ezt, de mi az oka, hogy semmi vagy csak igen kevés haszna van a mi predikálásunknak ? Nyíltan szólva, én ezt, s általában erkölcsi életünk nagy mérvű hanyatlását egyedül abban látom, hogy n épünk mást hall a templomban, és mást tapasztal az életben, s mivel ez utóbbi ta pasztalat haszonhajtó, sok világi bajból kisegitő, amaz igen sokszor, sőt legtöbbnyire lemondással, önmegtagadással járó : az életben látott, tapasztalt tények mennek át a nép vérébe, s a templomban hallott ige kősziklára esik. Azért továbbá, mert az életben szerzett tapasztalat igen sokszor a bíróságok s törvényszékek, a közigazgatási hatóságok által szolgáltatott igazság erkölcsileg megmételyezőleg hat a nép lelkére! Nagy szó a mit mondék! de a tapasztalás bizonyítja. Például: Ritka nagyobb község az, a hol ne élne egy-egy gyilkos, gyújtogató, nyilvános csaló, alattomos cégéres tolvaj stb. stb. egész békességben s bátorságban. A világi büntetést — habár feleletre vonatott is — elkerülte, mert az ez alóli kibúvásnak már ezer meg ezer utmódját tudja népünk, s hogy az ilyeuek élete mily hatással van az erkölcsi sülyedésre ? azt kiszámítani hamarjában nem lehet! A megölt embert még el se temették, már az előleges vizsgálatból világosan előtűnt, hogy neje biztatta fel Hát az apa megölésére. Temetéskor a pap amaz evangéliumi igékről beszélt: a ki mást meg öl, megölettessék ; neszét vette azonban, hogy némely befolyásos rokonok már a temetés előtt elmentek kijárálni a bűnösök ártatlanságát, ezt is felhozta beszédjében, s a beszéd tett is megrázó hatást, pedig nem szólott vaktában, mert a vizsgáló bírót jó előre megkérdezte, s az egész biztonsággal elmondá a bűntényt! s lett belőle az, hogy fel mentettek a gyilkosok, s következett utánna a papháborgatás ! A vizsgálati fogságban levő hu azonban a börtönben veszedelmes betegségbe esett, s néhány hétre iszonyú kinok közt meghalt. Azt mondták rá sokan : az isten mégis igazságot szolgáltatott. Menjünk csak tovább : egy nő igen sokat járt a gyógyszertárba mindenféle ürügy alatt, végre kirukkolt vele, hogy ő mérget akar venni. A gyógyszerész elutasította. Azután később egész nyíltan kimondá, hogy ő alkalmatlan férjétől akar megszabadulni. A gyógyszerész jó ember volt, azt mondá neki a több intések közt: te! nem sajnálod azt a jó férjedet ? s midőn a nő b á r m i