Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-05 / 10. szám

is azt szükséges tudni, hol, mikor kezdődött ez az egyházlátogatás ? mi tette ezt oly szükségessé, hogy máig is fenn áll. A reformatio kezdetekor, nem állhattak fel ref. egyházaink egyszerre ugy, hogy azonnal lelkészek lépjenek be, s foglalják el az egyházat; hanem sok fáradsággal először okulni, felvilágosodni, az ujabb eszméket betanulni kellett a népnek, és midőn olyan számra emelkedtek, hogy egy lelkészre szükségök volt, a reformátorok gondoskodtak lelkészről, és állítottak egyéneket az egyházba. E szerint szaporodván az egyházak, azokat a reformátoroknak többször meg kellett vizsgálni, megvannak-e az egyszer elfogadott hit mellett? a lelkészek is ugy hirdetik-e a vallást, mint arra először kiküldetve voltak ? nem változtatták-e Intőket? nem csábittattak-e tévútra valamely csábitó által? Ez az első eredete a visitatiónak. Későbben jobban szaporodván az egyházak száma, a lelkészek pedig iskolák nem létében kevesek lehetvén, sokszor a nagyobb népességű és jövedelmű egyházak a kisebbektől a lelkészeket elhívták, és a lelkészek költözködtek szabadon. Ez tette szükségessé a papmarasztást, nehogy időközben lelkész nélkül maradjon az egyház. Ekkor hát — kiki láthatja — csak látogatás által lehetett igazgatni az egyházakat. Későbben bekövetkezett az üldözési korszak, gyülekezetek széllyel verettek, vissza téritettek, templomaik bezárattak, a lelkészek üldöztettek, fogságra vitettek. Ekkor még a látogatások, visitátiók is csak alattomban titkon történhettek ; de csak ez a mód volt a reforniátiót a végenyészettől megmenteni. Ez a korszak soká tartott; ha egy-két uralkodó alatt megvillant is a szabadság hajnala, de sokkal többen voltak azok között is a pápa emberei, kik a protestánsokat kiirtani tűzték zászlajukra. Ehhez járult még a töröknek is az ország egy része feletti uralma. Ilyen keserves sorsa volt a protestantismusnak egész Il-ik József császár türelmi rendeletéig ; a mely idők alatt semmi összejöveteleket, tanácskozásokat annyival inkább gyűléseket , consistoriumokat tartani nem volt szabad, s igy visitátiók által segitettek magokon, amennyiben segíthettek. Ily sok idő alatt a prot. egyházi életbe a visitátió, hasznaival és káegyházi életnek egy némely vonását, s mely kép mégis | sokunk előtt teljesen ismeretlen, s elkomorodva ismerjük (el hazai egyházunknak az ország egyik-másik sarkában lappangó piszkos mély sebeit. Sebeit igen, mert a hol kéthárom évtizeddel előbb még ily viszonyban voltak lelkész és gyülekezet, s viszont esperes, lelkész és gyülekezetek egymással, hol az egyházkormányzati hibás eljárások folytán ennyire meglazult a lelkész és gyülekezetek közötti kölcsönös szeretet s tisztelet köteléke, ott még ma sem lehet teljesen egészséges állapot, ott még seb évődik az egyház testén, s ugy a lelkészeknek, mint az e.-megyei kormányon ülőknek lelkiismeretes gondossággal kell fáradozniok, hogy kitöröltessék még az árnyéka is a nép kebeléből nem a canoniea visitátiónak — mint cikk | író sürgeti, hanem azon fonákságnak, mely a visitatio ! köpenyében dúlta az egyházi életet Szerk. j raival nagyon befészkelte magát; hasznaival igen is, mert az egyházak feletti őrködés máskép nem eszközöltethetett, pedig erre nagy szükség volt az üldözések idejében, kellett a népet a hitben erősiteni, bátorítani, összetartani; a lelkészeket vigasztalni, nagyobb buzgóságra gerjeszteni az üldözőktől való meg nem rettenésre lelkesitni. Ugyanekkor a papmarasztás helyett lábra kapott az elbocsájtás. Később ugyanis, miután az iskolák felállíttattak, lelkészek képeztettek, a marasztásra nem volt annyira szükség, lévén mindegyik egyháznak lelkésze, de az elbocsájtás annyival inkább elterjedt. A visitátornak esztendőnként való megjelenését ugy tekintette a nép, mint a ki azért jelenik meg, hogy előtte lelkészéről lemondhasson ; akkor az egyháznak nagyobb része a paplakra gyülekezett, és tele torokkal kiabáltak a lelkészre minden aljasságokat. A visitáló észszerüleg nem birván őket kapacitálni, kivált — mint sokszor megtörtént — ha nem is akarta, vagy benne hagyta a lelkészt a nagy zavarban, vagy ez kénytelen volt mozdulni. Ekkor kezdődtek a visitátiókori lakomák; jelesen hogy a nép a visitátió előtt csendesen viselje magát, hogy a lelkész bátorságban maradhasson, lakomával igyekezett őket elnémítani, és ez annyira meggyökerezett, hogy a lakomának meg kellett lenni, ha mindjárt az egyház vagyonából is, még olyan helyeken is, a hol a nép szerette lelkészét. És ez oly soká tartott még a békésebb időkben is, midőn már gyűlések, consistoriumok szabadon tartattak, hogy a nép a visitatiot ugy nézte, mint olyan vizsgáló bíróságot, ki előtt a lelkészre szabadon kimondhat, — a nélkül, hogy valaki őtet felelősségre vonná — minden rágalmat, ráfoghat minden hibát, vétséget, bünt. Találkoztak még olyan helyek is, hol a bíró előre kidoboltatta, hogy a visitatio ekkor jön el: a ki tud valamit a papra, panasza vagy baja van, jöjjön eljelentse be panaszát. Jöttek is elő panaszosok. Egyik elő állott azzal: „az én búzámat nem fogta el, *) azt mondta, hogy szemetes, pedig tessék megnézni." A másik : „Az én boromat visszaküldőtte, azt mondta, hogy vizes, pedig a papnak soha senki nem adott tiszta bort, nem is dukál neki." A harmadik a sódart mutatta fel, ezt nem fogta el, visszaküldte, azt mondván, hogy csont, a busát leszedtem, ő neki a csontot küldtem, ő pedig nem kutya, hogy a csontot rágja, s több ilyen fizetésbeli bajok. Voltak, kik azt mondták, „engem megkarmolt, engem legazemberezett, engem tolvajnak, engem paráznának mondott, a szószékben kipapolt" stb. Ily sok vádak ellenében a lelkész egyedül maga állván, mert a legjobb emberek is komaság, atyafiság által a vádlóhoz levén kötve, mélyen hallgattak, azoknak vádjait hallgatásukkal bizonyították, megnémult, magát a sok ellen menteni se birta ; a visitator szinte hallgatott; ha szólt, rárohantak, szólni se birt ; legfel*) Baranyaiasan, értsd : fogadta.