Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-02-20 / 8. szám

Mi, kik itt az ország fővárosában tanúi valánk a politikai pártállással össze nem függött közgyásznak, s láttuk az ország legkülönbözőbb részeiből a nagy hazafi temetésére megjelent küldöttségeket, s olvastuk a szám nélküli részvétnyilatkozatokat, távsürgönyöket, azon hiszemben voltunk és vagyunk még most is, hogy Deák érdemeinek és az ő elhunytával bekövetkezett országos veszteségnek tudata és érzete köz minden magyar prot. lelkészszel (kivéve tán a pánszláv agitátorok befolyása alatt állókat), épen azért az emlékére rendezendő gyászistentiszteletek tartása iránt feleslegesnek gondoltuk a lelkészurak figyelmét felhívni. Ha azonban ezen hiszemünkben ne tán csalatkoztunk volna, az esetre szívesen közöljük ezen felhívást, s teljesen csatlakozunk a a lelkes indítványnak a gyászemlékünnepek tartására lelkesítő első részéhez. A másik felét az indítványnak, jelesen, hogy az ily ünnepeket tartó egyházak, s lelkészek nevei lapunkban közöltessenek , mi részünkről szívesen pártolnánk, de miután tudjuk , hogy az idevonatkozó tudósítások nagyon sok helyről nem küldetnének be, s igy a lapunkban közzéteendő hiányos jegyzéke az illető egyházaknak épen az ellenkező célhoz vezetne, mint a melyet S. ur ezáltal elérni óhajtana; ezért azon indítványt mellőzendőnek véljük. Az indítvány első felének támogatása céljából ide igtatjuk a pesti ref. egyháztanácsnak egy pár idevonatkozó határozatát Igy szól ugyanis a febr. G-diki jkönyv egyik pontja : Felemlittetvén azon nagy veszteség, mely hazánkat a mult hó 28. hazánk nagy fiának D e á k Ferencnek elhunyta által érte, s felemlítetvén, hogy a nagy férfiú, nem csak honfiúi erényei, megin^athatlan alkotmányos érzülete , s az alkotmányosság visszaszerzése érdekében folytatott eredménydus küzdelmei, nem csak példányszerü becsületessége, igazságszeretete , minden szennyfolttól iHetetlen jelleme által tette nevét s emlékét, valamint az egész magyar haza összes polgárai ugy egyházunk tagjai előtt is örökre tiszteltté és áldottá ; de ezenkívül hazai prot. egyházunkat még különösebben is örök hálára lekötelezte maga és emléke iránt azon vallásfelekezeti elfogultságtól teljesen ment szabadelvüsége által, melyet az utóbbi négy évtizeden keresztül mind a hazai törvényhozás termeiben, mind azon kivül tanúsított, s azon nemes harcai által, melyeket hazai egyházunk szabadságának ősi jogainak visszaszerzése érdekében vivott , határoztatott: Hogy egyházunknak az elköltözött nagy hazafi Deák Ferenc elhunyta feletti őszinte mély fájdalma jegyzőkönyvileg kifejeztessék, mint szintén a nagy hazafinak örök érdemei jegyzőkönyvünkben megörökítessenek; továbbá, hogy a boldogult nagy férfiúnak azon t. rokonaihoz, s különösen Széli Káluaán pénzügyminister úrhoz, kik a boldogultat utolsó éveiben oly gyengéd szeretettel s az államférfiúi országos gondok között is oly lelkiismeretes gondossággal ápolták, s ez által a boldogultnak fájdalmait emberi erőtől telhetőleg enyhíteni igyekeztek, egy részvétünket s mély hálánkat tolmácsoló irat intéztesssék , s végül hogy tiszteletünknek kifejezése végett a boldogult emlékére, március 12-én egy gyászistenitisztelet rendeztessék. A következő j. könyvi pont pedig a többek közt igy szól: Az egyháztanács nem csak a kegyelet és hálás tisztelet kifejezése végett, de azon oknál fogva is elmulaszthatatlan erkölcsi kötelességének tekinti a kormányzása alatt levő pesti ref. gymnásiumban egy gyászemlékünnep tartását elrendelni, hogy a polgári erények s a becsületesség ama magasztos eszményképe, melyet Deák Ferenc egész életén keresztül megvalósítani törekedett, halálával pedig nemzetének örökségül hagyott; annál mélyebben bevésődjék a tanuló ifjúság lelkébe. Szerk. ISKOLAÜG-Y. Vallástanítás népiskoláinkban. Szőcs Sándor jeles cikkét a „gym. vallásoktatás ügyében" olvasva, Keresztelő János kiáltó szózata a pusztában jutott azonnal eszembe. Erre 19 százr ddal ezelőtt nem volt nagyobb szükség, mint most amarra. Ugyanazért midőn a tiszt, szerzőnek sokunk nevében elmondott meggyőződését s aggodalmait osztanók, nem késünk egyszersmint veleegyütt felhívni a közfigyelmet átalában tanintézeteink vallásoktatása ügyében, mely a közelebbi években csaknem a fagypontig szállott alá mindenütt. A mai modern eszmékkel saturált világ , lehet, hogy figyelmére se méltatja kiáltó szavunkat s elhagyja azt végkép hangzani a nagy pusztaságban ; lehet, hogy a derék Mitrovicscsal tartva azt mondják sokan : ezelőtt is voltak fent és alant elég vallástalanok, most is találkoznak még egyházias érzelmű s vallásuk mellett buzgó prot. hívek, mintha mondanák b. Salam : „Ami volt, ugyanaz, ami ezután is leszen, és semmi uj dolog nincs a nap alatt. " Pedig bizony „a fejsze ugyancsak a fák gyökerére vettetett! ..." A többi aztán következik. Tennünk kell valamint uraim e téren, még pedig addig, mig nem késő. Nem akarok egyes mozzanatokat jelezni, nem mondom, miket hallunk, hogy a gymn. növendékek itthon beszélnek szüleiknek s rokonaiknak a vallás tárgyairól, miket vallás-tanóráikon hallanak illető tanáraiktól, kik Sz. S. szavaival élve, tudhatják a szám-, mértant se gyebeket is, de hogy vallást tanítsanak, arra nincs hivatásuk: enélkül pedig vallást tanitani teljes lehetetlen. S nem csoda, ha ifjaink kevés melegséggel bírnak egyház, iskola és vallás iránt, melyek pedig aprót, magyar embernek valóságos kincsei; nem csoda, ha e kor fiai még az egyházi pályán is, melyre vállalkoznak, oly kevés érdeklődést, hogy ne mondjuk közönyösséget mutatnak iskola, nevelés, egyház és vallás, s általában mindazon dolgok iránt, melyek ezekre vonatkoznak. Mi oka, kérdem, hogy az ifjú lelkész a körlátogatói teendőktől oly idegen, s pár év mnlva már 16