Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-02-20 / 8. szám

beadja leköszönését minden indokolás nélkül ? Hiszen azt hirdeti, hogy az Ur igája gyönyörűséges és az ő terhe könnyű. Miért akarja hát ezt minden áron lerázni nyakáról. Avagy más ilynemű ingyen munkáktól miért idegenkedik ? Nincs egyéb oka, mint a vallásos melegség hiánya ; ennek pedig mi volna alapja, ha nem a gymnasiumban elhanyagolt vallásoktatás, melyet aztán kipótolni alig lehetséges. Sz. S. tehát a gymn. ifjúság vallásos s erkölcsi nevelése s tanítása ügyében s érdekében épen a kellő időben jelent meg egyházi s vallásos érdekeinket kiválólag ápoló e becses lapok hasábjain. Szerintünk kivüle behatóbban még nem szólott e téren senki, s a kóranyagot mutatóujjával alig érinté oly kézzelfoghatólag, mint ő. Szívből mondott beszédei ugyanazonok és ámenek. S mi midőn egész készséggel aláirnók, egy alkalommal eszmetársításnál fogva egy hason tárgyat pendítünk meg. Nem uj eszme ez, sőt többször elmondott dolgokat tartalmaz; hanem méltó, hogy több figyelemben részeltessük, mint eddigelé. Ertem az elemi iskolákbani v a 11 ástanitást. Uraim ! ez nem kevésbé fontos, mint amaz. Sz. S. a felső, mi az alsó osztályokban, legalól látjuk égető szükségnek a vallástanitást: népiskoláinkban. Sz. S. oszlopembereket, vallásuk mellett, az elhunyt ősök példáján lelkesülő s buzgó elöljárókat, lelkészeket s tanítókat: mi pedig élő és munkás tagokat, valódi jó keresztyéneket, kötelességeiket híven teljesítő állampolgárokat kivánunk s akarunk nevelni. Ki állítaná, hogy egyik sürgősebb, mint a másik ? Nem a kettő együtt áll, vagy esik. Valamint egy időtől számítjuk le a felsőbb úgy miként az alsóbb iskolánkbaní vallástanítás hanyatlását: ugy, egy időre vihető vissza a vallástalanság terjedése, a templomok üresedése fent és alant. Több évi tapasztalataim arról győztek meg, hogy a képezdékből kikerült tanítóink nem bírván a vallástanításhoz szükséges ismeretekkel, s tán kellő melegséggel sem, nem képesek e téren annyi eredményt felmutatni iskolás növendékeikkel, mint a felsőbb osztályokból kikerült vagy épen theologiát végzett tanítóink. S minthogy már ma többnyire ily képezdei növendékek tanítóink, kik ugy azou 3—4 osztályban, melyet végeztek, miként a képezdékben, melyek jobbrészt államiak, kevés vallástanitásban részesültek ; s ekkép jelenlegi iskolánk növendékei aránylag kevés vallás-erkölcsi tanításban oktattatnak, s így kevesebb értelmi, kevesebb eredményt mutatnak fel, elengedhetlenül tennünk kell e részben valamit. Nem csak valamit , hanem gy ökeres javítást, még pedig nem késleikedve, mert egy nemzedékről van szó, uiely ha alapos ismeretek nélkül kerül ki az iskolából, nem tudom hova lesz az egyház- s vallásunk szent ügye pár évtized múlva ! . . . Hogy a konfirmációkor, egyedül maga végezze a lelkész a vallásoktatást, azt egyelőre elengedhetlen kötelességnek tartom ; s hiszem is, hogy e részben alig terheli némi mulasztás lelkészeinket. Itt még javíthatunk valnmit itt még a növendék lelkében sok üresen ha: gyott helyet betölthetünk, sokat javíthatunk. De hát a f többi ?..:., Ez a kérdések kérdése. En más módot nem látok s más eszközt nem tudok, mint azt, ami már meg volt pendítve e lapokban is, hogy a lelkészek tanitsák a vallást az iskolában. Tudom, hogy ez sokunknak nem fog tetszeni és méltán, mert elég teendője van a lelkésznek azonkívül is . . . Önmagammal nem csekély harcot kell kiállanom, midőn a fentebbi eszmét fejtegetem, s ki kellett mondanom elvül, hogy lelkészek tanítsák a vallást nemcsak a templomban a nagyoknak, hanem az iskolában is a kicsinyeknek . . . En más módot nem tudok. Hogy tanítsa a lelkész a vallást az iskolában? Ez már más kérdés? Mi lesz ezért jutalma? Mind oly dolgok, melyekre nézve, ha egyszer az elvet felállítottuk és elfogadtuk, könnyű lesz megtalálni a kulcsot az egyházmegyei- s kerületi közgyűléseken, hol e kérdésnek fel kell merülnie. Mert, hogy csupa lelkesültségből végezzük e nem épen könnyű feladatot, azt ugy hiszszük, senki nem véli. Hogyis lehetne kívánni ingyen ezt az ujabb szolgálatot attól a lelkésztől, ki hogy csekély jövedelméből szerényen megélhessen, külső gazdasága ( után kell látnia, s nem ritkán hozzá is fogni a dologhoz, különben nem lesz mit ennie s mivel ruházkodnia. Tudjuk, hogy legnagyobb részünknek nincs annyi fizetése, hogy fél évig tisztességeseu megélhessen belőle. A hol tehát ezer forinton felül megy a lelkészi javadalom, taníthatja a lelkész egyháza növendékeit a vallásra; de hol négy-öt száz forintot is csak nehezen üt meg, kérdem, lehet-e csak kívánni is, hogy még az eddigi jutalmazatlan teendőihez uj kötelességet vállaljon a nyakába ? Nem ; lehetetlent kívánni az egyház szegény szolgáitól, hova vezetne ez ? Oda, hogy még inkább megritkuljon papi pályára szándékozó ifjaink száma . . . Pedig igy is naponta fogy s pusztul . . . átalános a panasz minden felől. Oda, hogy az iskola mellett elhanyagoljuk a templomot stb. Nehéz kérdések, uj teher vállalása s uj díjazás, ismerve népünk helyzetét, az adó mindinkább sulyosbuló voltát ; de avagy elodázzuk-e azért, mert nehéz ? Nehezebb marad az utánnunk jövő embernyomnak, ha mi kiejtjük kezünkből a vezérfonalat. Mi még nem panaszkodhatunk egészen híveink vallástalanságáról, mi inkább az idő megnehezült jái-ása miatt s a vidékünket sajátságos helyzeténél fogva sokszorosan terhelő adózás folytán lettünk nem vallástalanokká, hanem világszerint szegényekké; de a hova tovább terjedő rosz szellem, hogy sok mindenféle kedvező tápanyagot felhasználva hozzánk is elhathat, arról nem kételkedünk. Neveljünk hát a jövőnek embereket; s ezt a nevelést, én nem tudom, hol kell másutt megkezdeni, mint az iskolában: a vallásta nitáss a 1! . . . Mielőtt e kérdés az egyházmegyék s kerületek asztalára kerülne, ajánlom tüzetes megvitatás s érdemileg való tárgyalás végett a lelkészi értekezletek számára ! * ..»