Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-07 / 6. szám

* Pár szó a „Religió" három szegletü = A Írójához. Ön a Prot. Lap ez évi 2-ik számában „Spanyolország ós a katholicismus" cimti cikkünk ellenében irt cáfolatát (8 sz.) egy oly szép mondattal rekeszti be, hogy nem állhatjuk meg, miszerint csupa szívességből egy-két szóval ne válaszoljunk. Igy végzi ugyanis kegyed cikkét „A honfiúi erények csak ott tenyésznek, hol még létezik a szellemi életben való hit, de az anyagelviség mellett érthetetlen minden hűség, minden áldozatkészség." Teljesen aláírjuk, sőt azon egész cikkünknek épen ez volt az alapgondolata, csakhogy nem tudtuk ily szépen kifejezni. Ez épen a mi legerősebb hitünk, ezt hirdetjük alkalmas és alkalmatlan időben, hogy az oly népnél, melynek élén oly férfiak állanak, kiknél hiányzik a szellemi életben való hit, de lelkök egész erejével csak az anyagiakon csüggenek, — ott ne keressünk se honfiúi, se keresztyéni erényt, ott hasztalan a hűség, az áldozatkészség. Ámde nem valódi anyagelviség, s nem valódi hitetlenség-é az a szellemiek iránt, a mikor egy tudományosan müveit kathol. főpap valamelyik püspöki szék gazdag jövedelméért kész lelkén erőszakot tenni, s az általa nyilván tudott igazságot kész elfojtani, s az általa nyilván tudott hazugságot prédikálni ? Lehet-é reményleni, hogy az a nép, a mely papja által anyagi haszonért az igazságot megtagadtatni tapasztalja, adandó alkalommal el ne árulja ő is anyagi jutalomért a legszentebbet is; vagyis tenyészhetik-ó az ily népnél a honfiúi erény? Miért is ha néha keserű szavak jőnek tollúnk hegyére, ezt ne a katholicismus, hanem a hazugság, a vallásos álarc, s a fentebbi értelemben vett anyagelviség iránti gyűlöletünknek tulajdonítsa a Rel. t. cikkírója. Annyival is inkább, mert mi nem teszünk személyválogatást, s nem keressük, hogy a sz. hazugságok hirdetőjének kereszt van-é nyakában, avagy kapcsos biblia a hóna alatt ; egy kathol. püspöki szók gazdag jövedelmeiért lett-é az igazság megtagadójává, avagy egy kicsiny protest. ekklézsia sovány konventiójáért: mi bűnnek tartjuk a hazugságot önöknél is, nálunk is; és valamely nép erkölcstelenségének, corruptiojának legfőbb forrását a vallásosság tettetésében, a farizeusi s jezsuitái színlelésben találjuk. S ezen mondásu nkkal azt hiszszük megfeleltünk kegyednek azon vádjára is, mintha mi talán azt hinnők, „hogy a világ mindent csak a protestántismusnak, a katholicismusnak pedig semmit s&m köszönhetne, és mintha a protestántismus létezése előtt az embereknek fogalmuk se lett volna a honfiúi erényekről." Távol legyen tőlem ily rágalom. Én részemről az isteni gondviselés ujjait oly tisztán, mintegy kézzel foghatólag látom a történelemben, hogy egy oly intézménynek hasznosságát, mely az emberiség vagy egyes népek életében hosszú s fontos szerepet játszott, már eleve is elismerem. Vagy megfordítva: az isteni bölcseség s gondviselés ellen szórt rágalomnak tekinteném azt állítani, hogy a római katholicis. musnak, mely több mint másfél ezer éven keresztül oly fontos szerepet játszólag fennállott s illetőleg fennáll, nem lett volna nagy horderejű s felettébb fontos mis siója. A szenvedélyes küzdelmek korában talán dobhattak apáink követ az egész középkori katholicismüsra, de a mai higgadtabb korban készséggel elismerjük, hogy ugy általában a katholicismusnak, mint egyes katholikus intézményeknek p. o. a pápaságnak, a szerzetesi intézménynek, a „szerzetesek éji-napi tudományos munkálkodásának" — mint ön mondja — a civilisatio, a tudomány, a népszabadság és több más felettébb nagy hálával tartozik ; s hogy a honfiúi erények a katholicismus keresztes lobogója alatt egykor fényesen tündöklöttek, talán fényesebben mint sok modern szabadelvű zászló alatt; valamint szíves készséggel kinyilvánítjuk debreceni kollegáinkkal szemben, hogy a protestáns igazhitüségnek majdnem csodatevő ereje, hitedző, erkölcstisztító, jellemszilárditó hatása előtt tisztelettel hajlunk meg. Miért ne ismernők el tisztelettel, kegyelettel gyermekkori dajkáinknak, első praeceptorainknak teáti lelki erőnk megőrzése, fejlesztése körül szerzett érdemeit ? De viszont nem győzzük eléggé ismételni, hogy minden vallás, igy a középkori katholicismus, s a 16-ik századbeli protestántismus is csak addig áldásos, addig méltó a tiszteletre, a mig az nem válik hazugsággá, ámítássá, a mig az igaz , igaz ugy papjai mint hivei előtt, a mig azon vallást nem önzés vagy egyéb világi érdek, de híveinek őszinte meggyőződése, a kebel szentélyében lakozó vallásos hite tartja fenn. És a mi egyéni meggyőződásünk szerint már kinőtt a mai világ, s ki a kath., ki a prot. papság azon korból, hogy a középkori babonának, a tudomány által képtelenségeknek bebizonyított tantételeket, avagy hogy a 16. század orthodoxainak is minden tantótelót őszintén hihetné. És ha mégis mutatja és sürgeti azoknak hivésót, vétkezik isten és ember ellen, gyengíti a vallást, a valódi keresztyénséget, rontja az erkölcsiséget, megmérgezi egyeseknek s a népeknek jellemét. Miért is vitakérdés közöttünk (mellékesen mondva közöttünk és protestáns igazhivő ellenfeleink kőzött is némi módosítással) csak ez lehet: Hiszi-é a katholicismus s ennek papsága azt, a mit tanit? Ön talán azt mondja, hogy igen, én teljes meggyőződésből állítom, hogy nem, — legyen közöttünk biró az, ki belát a szivekbe és vesékbe, a ki ismeri a sziv legbensőbb érzelmeit, ismeri a legelrejtettebb gondolatokat. * Önigazolásul. Qui tacet, consentit. Nehogy ugy látszassék, mintha ón valótlan dolgokat vennék fel tudósításomba, melyeket a dunánt. ev. egyh.-kerületben az egyh. rendszer átvizsgálására kiküldött bizottságnak gyűléséről a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"-nak átadok; nem lehet válasz nélkül hagynom nt. Tatay Sámuel urnák, e becses lapok f. évi 4-dik számában kitett „h e 1 y r e-i g a z i t á s á t." Ugyanis két dolog ellen szólal fel, melyek szerinte első tudósításomban részint hiányt jeleznek, részint a tényálladékot nem helyesen adják. Az elsőre nézve: „eltekintve a közlés azon hiányától, hogy a közlő azon főtárgyat mellőzte, melv a bízott