Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-03 / 1. szám

Hogy tehát az illető tauitó senkit ne vádolhasson, vagy hogy a nép haragjának és gyűlöletének önként ne tegye ki magát a mulasztások kiadása miatt: kívánatos lenne, hogy ne ő maga, hanem tanítványai vezessék a mulasztási naplót, azok jegyezzék be a tanító felügyelete mellett a mulasztások számát, és ugyancsak azok is adják át a kérdéses napló-kivonatot, ha majd egy miniszteri rendelet értelmében a szolgabíró, vagy más közege a kormánynak hivatalosan kérni fogja azt. Mély tisztelettel kérjük tehát a főt. tiszáninneni egyházkerületi gyűlés azon megbízottját, ki a magas kormányhoz a kérdéses iskolamulasztások tárgyában kérelmezőleg felir, hogy a falusi biró még csak névvel se szerepeljen azon feliratban, mely az egyházkerület nevében a miniszterhez felküldetik ; mert a falusi biró olyan ember, ki sem az iskolaszéknek, sem semmiféle tanfelügyelő irodai rendeletének még eddig nem tanult meg engedelmeskedni. Ö csak a járás szolgabirájának fogad szót, annak engedelmeskedik, annak parancsait teljesiti. Ennélfogva, ha a tiszáninneni egyházkerület a már iszonyúan elharapódzott iskolamulasztási büntetések behajtására a pap, tanító, vagy iskola szék helyett a kormány közegeit véli igen bölesen legalkalmasabbnak, és elfogadhatónak : ez csak egyedül maga a szolgabíró lehet, ki egy alatta álló közege, például egy pandúr által előkéreti az olyan iskolából a mulasztási névjegyzéket, hol ez talán nagyon tetemes, vagy fel is jelentetett, és vagy ennek, vagy a körjegyzőnek, vagy épen a bírónak szigorú felelősség terhe alatt kézbesiti, a feljebb leirt módon kiadott mulasztási naplót, és rögtön behajtandónak rendeli azt, mely mulasztási pénzről, hogy az befizettetett-e valósággal, minden alkalommal nyugtát kér az iskolaiszéktől a végrehajtó szolgabíró. így megszűnnek az iskolamulasztások, de szolgabíró nélkül sohasem; igy lesz rend és törvény az iskolákban ; mert csak háromszor, négyszer hajtassa be szigorúan az illető szolgabíró a mulasztási büntetéseket: nem örömest fogja gyermekét a szüle minden csekélység ért otthon marasztani az iskolából; s a pap és tanitó is megmenekszik a szülék átkos és alattomos gyűlöletétől. 0. S. A tanulmányi alap. A képviselőház a közalapok s alapítványok jogi természetének megvizsgálására bizottságot küldött ki, mely ismét egy négy tagból álló albizottságot alakított a „tanulmányi alap jogi természetének" megvizsgálására. Ez albizottság többsége, u. m. Horváth Mihály, H o f m a n n Pál s Horánszky Nándor — mint már lapunk mult évi 50-ik számában is jelentettük — ez alap országos jellege mellett nyilatkozott; mig a negyedik biz. tag, gr. Apponyi Albert ez ellenében külön véleményt jelentett be. Ezúttal előttünk lévén mindkét rész nyilatkozata, sietünk azokat t. olvasóinkkal közelebbről is megismertetni. A többség véleményének főpontjai következők : A jelentés előadja, hogy a tanulmányi alap Mária Terézia 1780. március 25-iki azon alapítási oklevele által veszi eredetét, mely szerint Magyarország s hozzá tartozó részei számára „tanulmányi közalap" néven egy hazai törvényeink szerint is teljesen jogképesitett erkölcsi vagy jogi személy jött létre, még pedig akként, hogy az eltörölt jezsuita rendnek — az oklevélben tételenként is fölsorolt — részint adomány utján nyert, részint másként szerzett ingatlan birtokai, továbbá bizonyos javaknak a szerzést tiltó törvények — leges amortisationis — folytán történt eladásából befolyó tőkepénzei, az alapítási levélben tüzetesen kijelölt célok elősegélésére s fönntartására e közalapnak adományoztattak. Az alap tiszta cselekvő vagyonállapota az 1872. zárszámadások szerint G.615,341 forint tőkéből, 2.642.892 forint ingatlanból, melyben az alapítvány által 1870-ben vásárolt n.-váradi tápintézeti ingatlan is foglaltatik, összesen tehát 9.258,233 forintból áll. Az alap jogi természetének megvizsgálásánál Önkénytelenül is e kérdések merülnek föl: a) Kinek képezték tulajdonát az adományozott javak az alapítás idején ? — b) Ezen alapítás az országos vagy csak a kath. felekezeti tanügy előmozdítására tétetett-e ? s igy c) országos alapot képez-e s mint ilyen az államnaK — tanügyi célokra bár, de korlátlan intézkedése alatt áll-e vagy pedig — hasonló célokra ugyan, de — csak a kath. felekezet tanügyi érdekében használható-e föl ? A mi az első kérdéit illeti, bárha céltalan volna kutatni, hogy az alapítás ténye előtt kinek tulajdonai voltak, mert akkor a jezsuiták birtoklásánál nem lehetne megállapodni s a honalapitásig kellene visszamenni ; bár kimutathatni, hogy e javak az egykori várjavakkal hasontermészetüek, s szintén állami közcélból hasittattak ki: mindez nem vezetne gyakorlati eredményre, mert az alapítás jogérvényére nézve csak az alapitónak az alapítás idejekori minősége lehet döntő befolyással. Megemlítendő mégis, a mit az alapítási levél is hangsúlyoz, hogy az ország rendei az 1548 : 12. t.-c. által az elhagyott záidák, apátságok, prépostságok s szerzetesházak javait egyebek közt nyilvános iskolák s tanintézetek részére kijelölvén, s ez intézkedés az 1550: 19. t. c. által is kifejezést nyervén, e javak nagyrészt országos törvények által lőnek akkori királyunktól a jezsuiták által ellátott tanítás s nevelés céljaira fordítva, miből világosan következik, hogy az emiitett módon megürült javak az államra visszaszállottak, s azoknak az említett t.-cikekben kijelölt célra fordítása iránt az ország törvény által intézkedett, mi csak ugy történhetett, hogy e javak a megürülés rolytán egyházi jellegüket vesztvén, bennök királyainknak — ugy, mint a kath. egyház kegyurainak — rendelkezési joga nem volt. — Nem sokkal az 1548 : 12. t. c. alkotása után a nevelésügy a jezsuitákra bízatván, az alapítási levél világos szavai szerint a megürült zárdák stb. vagyonának legnagyobb része —a most idézett t. c. értelmében való használat végett — a jezsuiták kezelése alá került. Szándékosan használjuk a „kezelés"