Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-28 / 48. szám

}ába. Ez alkalomból a következőket írják a „Nemerédnek Bukarestből. A bukaresti ref. magyar egyház az utóbbi időkben némely körülmények folytán ugy tűnt fel a magyarországiak előtt, mintha az egy békétlenkedő, papüldöző felekezet volna, mely az anyaországgal végkép szakítani akar. E vádakra az adott alkalmat, hogy az egyház két lelkészét küldötte el egymásután, s pedig az egyiket, egy Erdélyből hozzájuk küldött bizottság ellenére is. Ez összezördülés az erdélyi egyházzal nem sokáig tartott, mivel a bukarestiek feliratot küldöttek az erdélyi egyházhoz, sőt gondnokuk Szabó Albert személyesen is elment Erdélybe és ott az illetékes helyeken helyes informátioi által oda vitte a dolgot, hogy az igazgató tanács elismerte, miszerint a bukaresti ref. egyháznak az erdélyi anyaszentegyház rendszabályaival összeegyeztethető módon bizonyos kivételes állást kell biztosítani, s ennélfogva a kiegyezés szerencsésen létre is jött. E szerint a bukarosti egyház nem tartozik a romaniai missionarius hatásköre alá ; van első folyamodásu házassági törvényszéke, a honnan a válóperek az erdélyi egyházkerület főtörvényszéke elé vitetnek felülvizsgálat végett; vagyonát maga kezeli, évi számadásait bek ül dv én az erdélyi igazgató tanácshoz, és a bukaresti egyház a püspöki vizsgálat alatti egyházakkal egy rangban áll, ennélfogva lelkésze az egyházkerületi közgyűlésnek tagja. A kiegyezés igy létre jővén, az egyház uj lelkészt kapott Erdélyből Gyárfás Albert személyében, kit a mult hó 17-én nagy ünnnepélyességek között iktattak be hivatalába. Gyárfás bírja hiveinek szeretetét, s igy remélhető, hogy a béke ez egyházban most már biztosítva lesz. * A vértesaljai tanitó egylet f. é. sept. 9-én tartott ülésében elhatároztatott, hogy a zsidó tanítók és a hazai tanügy érdekében mind a vallásügyi ministeriuinhoz, mind az országgyűléshez egy folyamodvány nyújtassék be, melyben az országos törvények véd- és kötelező erejének a haza minden polgárára, tehát a zsidó tanítókra való kiterjesztése is melegen kérelmeztessék; megkerestetvén egyszersmind hasonló tartalmú kérvények benyújtása céljából a hazai többi tanitó-egyletek is. Ugyanezen gyűlés Szíjai Sándor tanitó- s egyleti titkárnak egy „országos tan- és nevelészet". társulat" alakítása iránt tett indítványt elfogadta, az ez érdemben teendő intézkedésekkel az elnökséget megbízta ; ez pedig legcélszerűbbnek gondolta, ha Szalai Sándor ide vonatkozó értekezését s ehhez kapcsolt indítványát egész terjedésében kinyomatja, a tanitó-egyleteknek megvitatás s illetőleg a szükséges lépések iránti intézkedés végett megküldi. Ez értekezés most megjelent, s tájékoztatóul im belőle a főgondolat: „Hogy tanügyünknek lehető fejlődését reméljük, hogy abba rendszert és az erők egyesülését, eloállithas suk, két dolog szükséges: tanügyi irodalom és tanügyi közönség. E két dolgot kell megteremtenünk, még pecr

g akként, hogy ezek karöltve működjenek. A példa vonz, a példa tanít. Im előttünk a természettudományi társulat. Látva az óriás haladást, tapasztalva a nagyszerű előmenetelt, melyet e társulat hazánkban mivel, midőn természettudományi irodalmat alapit és természettudományi közönséget alkot, önként felébredhet-e kérdés : Vájjon nem volna-e az létesíthető a tanügy terén is? vájjon oly szervezkedés mellett nem lehetne-e rendszeres tanügyi irodalmat, s érdeklődő tanügyi közön" séget teremteni ? vájjon nem a közönségnek és irodalomnak egyesülése-e a legnagyobb erő, a mi tökéletesedést képes előhozni ? Előttünk vannak a természettudományi, a történelmi, a földrajzi társulatok: kövessük azoknak példáját, s alakítsuk meg mi is — a természettudományi társulat szervezkedését vevén példányul — az „országos tan- és nevelészeti társulat"-ot s legyen ennek hivatása : önálló, rendszeres magyar tanirodalmat alkotni, s a tan- és nevelészet iránt lelkesedő, melegen érző és áldozatra kész közönséget teremteni." * Segélyezésre felliivás. Egy a sors által kiválókig keményen sújtott család gyámolitására hívjuk fel t. olvasóink ügyel i.ét, s emberbaráti szeretetét. Azon rövid rajz, melyet ezen család helyzetéről kaptunk, minden kommentár nélkül is hangosan kiáltó felhívás, s hathatós buzdítás arra, hogy a kiknek kedvezőbb anyagi helyzete engedi, siessenek e rendkívüli nyomor enyhítésére. A hozzánk érkezett levél így szól : „Boor Lajos szeut-gróti tanitó meghalt 35 éves korában, fiatal özvegyet és öt neveletlen árvát hagyván maga után. Ezen árvák közül a legidősebb 12 éves és siketnéma, a második 9, a harmadik 5, a negyedik 3, az utolsó másfél éves, a két utóbbi mindenik nyomorék, púpos, satnyalábu, járni képtelen, folytonos dajkálásra szoruló. A férj halála után az özvegynek a tanitó lakból k< lo- 'lett költöznie, de nincs hova megbukni magát, és r'nc- módja kenyeret keresni családja eltartására méj csak k -klub i sem mehet, meit nem bírja nyomorékjait cipelni. Össze szedte tehát a mi kevese volt és elbont Pestre bábaságot tanuli. i. Két nagyobb gyermekét rokonainál, a három kisebbet szinte egy távoli rokonánál a rtádasdi lauitónál hagyta. Ezen nádasdi iiókegyházbeli tanító.ak pedi^ évi fizetése 30 váltó forint és 30 mérő gabona, melyből 3

aját családját alig tudja eltartani, nemhogy még három más gyermeket és nekik még dajkát "s tartson. De mit tegyen? Az utcára csak nem rakhatja ki a nyomorultakat!" Ily összetorlódása a szerencsétlenségeknek; még ma is — midőn mindenfelől e ak ínséggel s nyomorral találkozunk, megrázza az ember keblét, és bármennyire igénybe van is véve m? napság a könyörület 3 az áldozatkészség, mégis reményijük, hogy lesznek t. olvasónk között, kik sietendenek e nagy nyomort, nyújtandó, is szerkesztőségünkhöz is beküldhető adományi'kkal némileg enyhíteni. * Halté was du hast! Hogy a jezsu'ták, s az iskoláikban nevelt vezérféifiak mennyire ügyesek az érdekeiknek szolgáló eszközök feltalálásában, és felhaszná-