Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-11-28 / 48. szám
a végéig! Itt mindenik szak egyik a másikba vág. Az ó- és uj-szövetségi exegesisre nézve maga az ó- és újszövetség sok tekintetben segédeszköz és forrás is egyszersmind. Ezért folytononosan és folytonosan — bibliaolvasás! Erre annyival is inkább felhíva kell érezni magunkat, mert a bibliára nem tudományos célból, hanem valóban saját épülésünk, megújulásunk és hitéletünk végett van szükségünk. Az, ki mindig a szent iratnak él, nem lehet távol istentől és Krisztustól! IgnoratioScripturarum i g n o r a t io C h r i s t i est — mondta egykor igazán valaki. Es itt e pontnál szabadjon k ü 1 önősen felhivnom pályatársaim figyelmét. Nálunk a theol. ifjúság legnagyobb része minden egyéb könyvet inkább olvas, mint a bibliát, melyet talán meg sem venne, ha „szüksége" nem volna reá. De hagyján, ha még nem olvasná! ha e mellett legalább kellő tiszteletben tartaná ! ! Hanem fájdalommal kell kimondanom, hogy némely önhitt tlieologus kiválasztva a profánabb helyeket, azokat mások kedvtelésére s a jobb érzésüek sértésére triviális beszédjének s aljas magaviseletének tárgyává tette ! Ezt bizonyára senki sem teszi, ki a „könyvek könyvét" ismeri. Hogy a bibliát mind magunk tiszteletben részesítsük, mind másokkal becsben tartassuk: annak kellő méltatására van szükségünk, de amit csak szünteleni olvasás által tudunk sajátunkká tenni. Lám, a a művelt holland theologustól, hogy csak ezt hozzam fel mint legközelebbit, a biblia soha sem marad el, azt, vagy annak valamelyik részét, mint egy szent talizmánt, mindig magával, s feltehető, hogy magában is hordja. Ajánlatos példa! Emiitettük fentebb a keresztyénség keletkeztét. Már a jól berendezett vallástanitásnál a ker. egyház története nem maradhat ki ; menyivel kevésbé most, midőn annak egyik legnevezetesebb helyet kell elfoglalnia a theol. studiumok közt. Ha az egyháztörténet előadásának, és tanulásának berendezése megengedné, nagyon ajánlatos volna először az egésznek átnézető, melynél inkább a periodistikus, mint az e t h n o g -raphikus oldal álljon előtérben, s a legnevezetesebb részleteknél sem kell tovább időzni, legfeljebb addig, amennyi teljesen elég arra nézve, hogy eredményes ismeretet nyerhessünk a különböző korszakok legfontosabb eseményeiről; miközben mindazáltal itt sem kell elmulasztani figyelemre venni azon sajátságot, melyet a különböző országokban láthatunk. — De annál részletesebben s a tárgyra behatóan kell tanulmányozni az ap őstől i korszak történetét s azt, mi ennek kezdetét alkotja: a Jézus életét. A mi Urunk Jézusnak a világtörténetben páratlan hely és feladat jutott; az egyháztörténetben pedig, mint mindenki tudja, ő egészen egyetlen sajátságos jelentőséggel bir. Az apostoli kör vele a legszorosabb összeköttetésben áll, következőleg nem mellőzhetjük azok munkásságát, kik azon körhöz tartoztak. A tanulmány kezdetén itt sem szabad egészen járatlannak lenni. Az uj - szövetségi bevezetésnek is azzal mindig összeköttetésben kell állni. De a bevezetésben inkább az iratokat, az apostoli kor történetében pedig inkább az irókat kell szem előtt tartani. Az első pályaszakon még nem áll ott a theol. tanulmány, hogy a dogmatika theologia (dogma, morál) a maga részeiben művelés alá vétethessék. De nem szabad kimaradni a b i b 1 i k a theologiának. Sajátképeni u. n. rendszerrel sem Jézus, sem az apostoloknál nem találkozunk; de mégis mind Jézusnak, mind az apostoloknak bizonyos „tanfogalmat" tulajdonítunk. Jézus tanát pedig leginkább az evangéliumokból, az apostoloknak Jézus tanáról való tanfogalmát a ránk maradt irataikból kell megismernünk. E szempontbó l szükségünk van az uj-testamentumi theologiára. Szintúgy az ó-szövetségi theologiának is vizsgálódásunk tárgyának kell lenni, hogy az ős-kori Izrael, azután a próféták és költők vallásos tanait, továbbá, hogy az Izrael népe kebelében a babilóniai fogság és Jézus ideje közt többékevésbé kifejlődött vallásos bölcs gondolatokat és előterjesztéseket megismerhessük, s igy az izrael népnek egész gondolkozás- és látkörét s Jézus idejéig való minden váltakozásait felfoghassuk és kimagyarázhassuk. S ezzel elég jól el lesz készítve az ut, hogy annak meghallgatására menjünk, ki mint Messiás az „idők teljességében" fellépett. Hogy az egész u. n. biblica theologia tisztán történeti tudomány, soha sem kell felednünk; valamint azt sem kell bizonyítanunk, hogy az uj-szövetségi biblica theologia hasisa a dogmaticának és ethikának. M indjárt e szakasz elején érintettük a vallásbölcsészetnek a vallások története szempontjából való tanulmányozását. Amit korábban naturalis t h eo-1 o g i á n a k, később rationalis thelogiának neveztek, azt ma a valláspliilosophia név alatt tárgyalják, s igy voltaképen mind a három egyre megy ki, t. i. az istenről való tanra, vagyis arra nézve, hogy mit hiszünk istenről; a minélfogva ezen tudomány, minthogy azon pontra irányul, mely az egész theologiának mintegy szivét képezi, méltán tartathatik „cor theologiae"nak. Ajánlatos e tudomány azért is, mivel a régi és uj idők legkitűnőbb tlieologusainak és gondolkozóinak az istenről való nézeteiket a leghívebben tükrözi vissza. Ezzel befejezzük azt, mit az általunk felvett első pályaszak va vonatkozó theoriát illetőleg szükségesnek láttunk elmondani. Hátra van tehát, hogy a közben-közben teljesítendő gyakorlati teendőkről is szóljunk röviden valamit ; mert az elmélet és gyakorlat egészítik ki egymást. A gyakorlatnak pedig itt szónoki előadásokban, vitatkozásokrögtönzésekben kell állani. Erre többé-kevésbé mindenkinek szüksége van, ki azt akarja, hogy később mint tanitó, evangélium-prédikátor és valiás-oktató helyesen beszélni, az ' előre jól átgondoltat ügyesen előadni, mint szintén logikailag szónokolni tudjon. Részt kell tehát venni az e célt elősegítő társaságokban, felolvasó és vitatkozó egyletekben stb. Tanulmányozni kell az elismert legkitűnőbb szónokokat, még pedig nemcsak irataikban, hanem, amennyire lehet, élő alakjaikban. Fő-