Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-14 / 46. szám

végesztével pedig nagy költőnk Garay-nak, mint városunk szülöttének egy versét oly szép előadással szavalta el, hogy ennek jutalma nemcsak az általános taps lőn, hanem az is, hogy szent lelkesedésében egyszerre két uri ember (még pedig nem is hitfeleink) ajánlották oda nép- és iskolai-könyvtárunk részére diszkötésben Garay minden munkáit. Ebből már kiveheti a t. olvasó, hogy tehát iskolaikönyvtárunk is van. Igenis van ! merem mondani, mert bár eddig úgyszólván csak a könyvtár-szoba van készen az egyik iskola-terem mellett 10—15 darab régebbi könyvvel s a most emiitett Garay-műveivel, de egy oly népnél, minő a szegzárdi reform, gyülekezet, hol még a harangozó is áhitja az olvasmányokat s szabatosan szavalni tud; oly népnél, hol könyvtárunk javára fillérekből csak ez egy esetben is egyetlen felhivásomra 17 frt. gyűlt össze, s ugyancsak egy tekintélyes reform, uri ember által több darab kitűnő könyv ajánltatott; oly népnél ki lelkesedésének csalhatlan bizonyítékát nyujtá az által is, hogy szentelési beszédemnek 400 példányban (ennyi a reform, család) leendő kinyomatását elhatározta : mondhatjuk a létesitendőre is, hogy már van ! Lesz is isten segedelmével diszes könyvtárunk lövid időn. Uj iskolánk épületére nézve annyit mondhatok, hogy az külsőleg gyönyörű imposans épület, belőlről pe-I dig világos, tágas, jól berendezett s a törvény kellékeinek minden tekintetben megfelelő, különösen az u. n. Göncy-féle padok ritkítják párját nemcsak megyénkben, hanem ugy hiszem országszerte is. Merem ajánlani ugy e padoknak, mint általában nagyszerűen szép uj iskolánknak megtekintését mindazon gyülekezetek figyelmébe, kik talán hasonszerű építkezések küszöbén állanak ; különösen ajánlom pedig az ily gyülekezeteknek a mi szent lelkesülésünket, áldozatkészségünket s mindjárt beszünnek e becses lap hasábjain az oly meddő, örökké sopánkodó cikkek, miknek homlok-irata: ,,a nép közönyösségéről" „a lelkipásztorkodás mikéntjéről" stb. Egy mustármagnyi lelkesedés a lelkészben, lelkesedést szül a népnél : többet ér minden cifra frázisoknál s keserű ömlengéseknél. Ezt fényesen igazolta a szegzárdi reform, gyülekezet jelenleg s alig várom az időt, hogy anyagi kimerültségünket kissé kiheverve, a szintén Nehémiás után kiáltozó templom s más épületek jó karba hozása legyen fényes bizonysága a jövőben annak, hogy a prot. egyházban 358 év után is van még a kegyeletes ősök alkotó szelleméből, szent buzgalmából valami, s nem is fog kialudni e nemes szikra : ha időben kiáll a vezér a sikra ! BORZSÁK ENDRE, ref. lelkész. T C Könyvismertetés. Bonifdcius, der Apostel der Deutschen und die Romanisirung von Mittteleuropa. Eine Kirchengeschichtliche Studie von August Werner, ev. prot. Pfarrer. Leipzig, T. 0• Weigel 1875. 462. Bo nifácius mindeddig oly hittérítő fényében ragyogott, ki apostoli buzgósággal és a legnagyobb önmegtagadással a vad pogányokat a keresztyénségnek megnyerte. Éppen a címzett könyvben a leghitelesebb források és a lelkiismeretes részletkutatás nyomán, W eme rnek sikerült kimutatni, hogy hősünk tulaj donképen nem az evangyeliomi szabad keresztyénség, hanem a római tan mellett buzgólkodott, és hogy Jézus szabad követőit a pápának meghódította és alávetette, és pedig következő eszközökkel. Angliában jó eleve kezdett terjedni a keresztyénség önállóan és függetlenül a római befolyástól. Azért első Gergely pápa ide követeket küldött ki, hogy az önálló egyházat a pápának alávessék, de ez nem igen könnyen sikerült. Az angol B a n g o r az egész egyház nevében szólhatott a római Augusztinhoz: „Mi isten egy háza vagyunk, és a római pápa irányában csak annyiban tartozunk engedelmességgel, mint akármely igazi kegyes keresztyén iránt." Anglia ezen szabad keresztyén egyházából számos hittérítő, mint p. o. Columban jött át Németországba, Jézus tanát hirdetendők. Tanításuk evangyeliomszerü volt és különbözött a római egyház tanától. Papjaiknak meg volt engedve a házas élet, s a ruházatban is alig különböztek a laikusoktól, és csak mint tanítók, jóltévők jártak keltek a nép között. Egyházi alkotmányuk demokratikus alapon állott. Nagyobbrészt ilyen keresztyénséget talált W i nfrid, Bonifác i us, midőn 716-ban angol zárdáját elhagy va Lun denvic hben (London) hajóra szállt, mely őt Németországba hozta. Rövid tájékozás után, mint római pap, működésében nem keresztyéni lelkiismeretére, hanem a pápa tekintélyére akarván támaszkodni, Romába utazott, és itt el is nyerte az annyira kivánt pápai teljhatalmat 719-ben e szavakban : „A pápa, II. Gergely megparancsolja a kegyes, tudós, buzgó és igazhitű papnak, hogy minden népnek melyhez sietend és mely a tévedésben és hitetlenségben fogva van, meghozza az istenországának titkát (b mind a két testámentom tanát." Dacára ily kitüntetésnek még sem akart sikerülni római hódítása. Mert a hova lépteit irányozta nyugatra és