Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-14 / 46. szám

délre, vagy az alpesek és éjszaki tenger közé, mindenütt már „álpapokat" talált, az angolokat, skótokat és Íreket, kik házasságban élnek, a római tant és a pápát semmibe sem veszik, és kevély nyakukat nem akarják a kath. törvények és tételek alá hajtani. „Oh ezek az elvetemültek és félpogányok, bárcsak üldöztetnének és kipusztíttatnának" ! Igy sóhajtozott a romanizáló vándor! Jó lesz itt megjegyezni, hogy Bonifácius a Rómától még független keresztyénséget pogányságnak nevezi és elitéli. Es e tekintetben csakúgy érzett és cselekedett mint minden mai igazhitű. A római, meg a prot. igazhitüség is elitéi még most is minden eltérő tant, vagy egyházformát, mint hitetlenséget, sötétséget és ördögi művet. Franciaországban sem volt eleinte több sikere B on i f á c n a k. Itten Martell Károly nem a római, hanem a frank papság befolyása alatt állott. Es pedig irigy és gyanakodó szemmel kisérte a római ügynök törekvéseit, és azokat Franciaországra nézve egyelőre kivihetetlenekké tette. Panaszokkal telve elhagyta Bonifác Martell udvarát 723-bau, és Ausztrásába helyezte át működése terét, mely akkor F r i e s i a, H e s s e 11, Thüringia, Alemania és B aj 0 1* 0 r s z á g b ó 1 állott. De „gutta cavat lapidem non vi sed saepe cadendo." Csüggedetlensége, kitartása, erős hite, hogy sz. Péter szolgálatában és áldásában áll, utoljára sikerrel koronázta a pápa küldöttének művét. Ilessenben 724 Gae s m e r ae = Gr e i s m árközelében háromféle lakosokat talált : pogányokat, Romától független keresztyéneket, és olyanokat, kik hajlandók valának a római jármot magukra venni. Különösen ezek tanácsára kivágta Bonifác az óriási tölgyfát, mely D 0-n a r pogány istennek volt szentelve. Ezen tette által sok lelket hóditott magának. Thü ringiában az egész létező és szabad egyházat halomra döntvén, az előtalált papokat és püspököket elkergette, mert Rómára esküdni nem akartak „házasságtörőknek és gyilkosoknak'1

gyalázván őket, mert boldog házasságban éltek és néha a vadászatban, az akkori idők szokása szerint, részt vettek. 732-ben Ohrdrufban most F r i t z 1 a r b a n templomot és zárdát alapitott, melyben a lelkészek római szellemben neveltettek. Az azalatt romanizált An gliá b ó 1 a szerzetesek egész seregét hívta be segítségül, és mint valamely bölcs tábornok helyezte el embereit oda, hol legalkalmatosabbaknak mutatkoztak és legtöbbet használhattak. 14 évi hű működésének jutalmául a pápától a már meghódított és még alávetendő római keresztyének főnökévé, németországi érsekké neveztetett ki Bonifác, ki a szászokkal még nem boldogulván, 738 vagy 739-ban Bajorországba irányozá lépteit. De itt is oly keresztyénséget talált, mely egészen önállólag, a britt téritők nyomán fejlődött, melynek lelkészei, szerzetesei és püspökei, a nép tanítói és jóltévői valának, és a pápai felsőbbségtől mitsem akartak tudni. Talán Róma tanácsára, melyet most már harmadszor látogatott meg, alkalmazásba hozta a „divide et impera" elvét, Gr a i b a 1 d, ellenpüspököt nevezvén ki, ki sikerrel folytatta a harcot az önálló bajor egyház ellen, melynek utolsó nyomai csak 975-ben enyésztek el. Miután B 0 n i fá c Németországban művét biztosítottnak tekinthette, figyelmét újra a frankbirodalomra fordította, melyet okvetlenül megakart nyerni a pápa részére. De nagy boszankodására itt is oly papokat talált, kik családos életet éltek, s kik római törvényt, ruházatot és életmódot nem ismertek, és oly községekben éltek, melyek a pápai felsőbbségről nem is álmodtak. Bonifác azonban nem rettent vissza oly nehézségektől, minőket már másutt is legyőzött! Martell Károly halála után fiai Pipin és Carlmann következtek az uralkodásban. Az utóbbi áhítató skodó és gyenge lelkületét megnyerte Bonifác, kinek befolyására összehivatott az első ausztrasia i zsinat 742, hol Carlmann részében, Ausztrasiában, Róma és küldötte elismertettek. Ez nagy győzelem vala a pápai követ hódításaiban ! Győzelme mámorában annál kíméletlenebben kelt ki az önálló és szabadelvű keresztyének és papok ellen. „Alles was zu Rom schwört, heist da gut, gottesfürchtig, heilig ; wer aber auf seiner christlichen Freiheit beharrt und die römische Weise nicht annimmt, heisst gottlo's, abscheulich, verworfen". Nem találandjálc-e sokan mai orthodoxaink közül Bonifácban előképöket ? Hiszen ők is csak azt tartják jogosított keresztyénnek, ki az egyházi dogma keretében tartozik, ki azonban véleményük szerint, azonkívül áll, ezt pantheistának, atheistának, nihilistának gúnyolják. Foglaljunk össze még egy-két eseményt, mely a pápai küldött terveinek kivitelére szolgált. 743-ben a fuldai zárdát alapította, 748-ban mint mainzi érsek felavattatott, melynek közel hatáskörében három püspöki szék és a klastromok: Ohrdruf, Friztzlar, Biscliofheim, Kissingen és Fulda, a nagy mester fényét s dicsőségét napról-napra nagyobbították. Még csak Pipin birodalma volt hátra, melynek egyháza, még mindeddig nem ismerte el a pápai rendszert. Ezen körülményen segített egy történelmi esemény. Jelesen a Longobárdok kényszeri tették a pápát, hogy 753-ban Pipinhez meneküljön. O Ponthion várában várta a segítséget kereső István pápát, ki a hatalmas uralkodó előtt térdre borulván; isten nevében oltalomért és fegyveres közbenjárásért esdeklett. 754-ben S t.-D e n y s-ben végbe ment Pipin ünnepélyes fölavatása, ki magát és egyházi rendszerét a pápának alávetette, őt olasz birtokaiba fegyveres kézzel visszavezette és hatalmában megerősítette. Ez vala kezdete a pápai államnak, melynek adományát 774-ben Nagy Károly még nagyobbította, miután a Longobár dókat teljesen megsemmisítette. Igy kész volt Bonifác műve, egész Közép-Európa romanizálva, a pápa lábaihoz borulva. Azalatt megöregedett a fáradhatlan pápai követ. A mainzi érsekség teendőit L u 11-ra bízván, 52 szerzetes fényes kíséretében 754-ben még egyszer a F r i e s e k-