Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-31 / 44. szám

t i ó t majdnem mindig szerencsével oldja meg. Tárgyának a szövegből való levezetése, annak világos kitünése, a természetes szónoki elhelyezkedés, a tárgyalás irányának előleges kijelölése, mind oly eszköz Bartóknak modorában, mely által ő a közérthetőségnek oly módon tesz eleget, hogy elsőben minden beszédénél egy könnyen áttekinthető vázat ad, s csak aztán tölti ki azt a szükséges részletekkel; a mely eljárás által midőn egyrészről maga előtt és pontosan kijelöli a célt, amely felé kell tartania s a határt, a melyen átnyulkálnia nem szabad, másrészről segiti hallgatóinak is felfogását sőt emlékezetét, ha talán idővel a részleteket elfelejtené. Nincs is más kifogásom tárgykitüzése, propositioi ellen, mint az, hogy a népszerűség igényének megsértése nélkül, nagyobb változatosságra is lehet és kell törekednie akkor, mikor az előttem fekvő kötet 25 egyházibeszédének legnagyobb része kérdés alakjában állítja föl megoldandó tárgyát, általában a thema kifejezésnek ezenkívül pedig csak két alakjával: az á 11 it á s és felirattal találkozunk. Én a thémának egy megoldandó kérdés alakjában való felállítását igenis célszerűnek, sőt figyelemébresztőnek tartom épen köznép előtt; de hogy katekhismusi modorosságba ne essem, felhasználhatónak gondolom a többi hatásosabb kifejezési alakokat is. Szónoki, következetes osztás dolgában három egyházibeszéde ellen van kifogásom ; az egyik mindjárt az újévi, első szám alatt közölt; a második a már egyszer más szempontból is kifogásolt Xl-ik számú, és a harmadik a „terméketlen fügefa sorsa" című egyházibeszéd. Az újévi egyházi beszédnek, ez levén propositiója : éveink száma mitől függ ? benne ilyen részeléssel találkozunk: függ I) a mértékletességtől, II) erkölcsi értékünktől, III) az Ur kegyelmétől. Nézetem szerint a két első rész nem zárja ki egymást, és pedig azon oknál fogva, mert maga a mértékletesség is egyik erény levén a sok közül, egyik alkotó rész valaki erkölcsi értékében ; sőt e szóban forgó és szerző által megnevezett két rész nem is főrész hanem kisebb alkatrész csupán; úgyhogy az alapos osztás itt más nem lehet mint ez : éveink száma függ: I. magunktól (részletek lehetnek: vigyázat, mértékletesség, általában erkölcsi értékünk növelése); II. az Ur kegyelmétől. A Xl-ik számú beszéd eme tételt állítja fel : a földi j ók érdemből ad a tnak. Az állító tételnél nem lehet más fundamentum dividendi, mint az, hogy a tételt a részekben be kell a szónoknak bizonyítania, meg kell mutatnia, hogy a földi jók érdemből adatnak, először ezért, másodszor stb. ezért. Bartók e tételre ujabb két kérdést jelöl meg rész gyanánt, mi által nem csak osztása hibás, hanem egy egyházi beszéde három propositio megoldásával foglalkozik. íme, a hibás inventio még hibásabb dispositiot és partitiot eredményezett; bizonyítékául annak, mily szorosan függenek egymással össze a szónoki műalkotás egyes végzendői, s mint lesz az egyikben elkövetett tévesztés későbbi bajoknak is okává ! A IV-ik szám alatt közlött egyházi beszéd a terméketlen fügefáról szóló termékeny parábola alapján van tervelve. Mindnyájan tudjuk, hogy az úgynevezett symbolumi vagy jelképes példázatok feletti meditálásnál különösen három dologra kell fordítani figyelmünket. Az egyik a jelkép, a másik a jelképezett dolog vagy gondolat, a harmadik pedig az, mit a symbolum pointejenek vagy a két előbbi összehasonlítási, találkozási pontjának nevezhetünk. A kérdéses egyházi beszéd alapja, ugy amint az a Lukács szerinti evangélium XIII. 6—9 eléadva van, szintén jelképes parábola. Megkísértem ide irni, a mondott szempontok szerint, hogy próbálnám én meg részemről az a feletti meditálást, a szükséges tervelést, és pedig ugy, hogy az természetes legyen, célszerű dispositiohoz juttasson, és pedig oly célból, hogy szerző egész berendezésének helytelenségét vagy legalább nem épen legjobb voltát felmutathassam. A szóban levő példázatban, a jelkép kétségtelenül a fügefa és a kérdés csak az, mit ábrázol az, minő vallás-erkölcsi tanulság szemléltetési céljából folyamodott Jézus e képes alakba való öltöztetéshez, s mennyiben mondható választása szerencsésnek, tett összehasonlítása találónak? A jelképezett dolog kétségtelenül mi emberek vagyunk, egyenkint és összesen egész embervilágunkkal együtt. A szemléltetésre, a kiemelésre szánt elvont eszme, nem más, mint: istenszeretetének jellemző tulajdonságai. Igen, de hát a példázat pointeja; az, a miben az isteni szeretettel szemközt, egész magunktartása hasonlít a fügefa leirt képéhez, a mely magatartással szemközt van épen egyenkint adva az isteni szeretet jellemének egyes vonása ? . . . Előveszem a 6-ik verset, s ugy találom, hogy isten gyakran kitűnő, félre magyarázhatlan jelét adja szeretetének és pedig oly módon, hogy kiváló szerencsében részesít, testi, lelki javakkal halmoz el mások felett; kitüntet, magas polcra emel, épen ugy, mint a gazda a figefát a szőlőbe, a hol az nem is szokott rendesen tenyésztetni; s mindezt csak azért, hogy mi annál inkább ragaszkodjunk ő hozzá. Látom a 7-ik versből, hogy a köteles hála, a gondozást viszonzó gyümölcs után sokáig várakozik; vár az élet három szakaszán át; ha kettőn át, az iiju és férfi korban, csalatkozik, vár az életalkonyáig, hogy a végére közeledő kegyelemórák mégis csak megdöbbentenek; a szívnek legalább alkonyfelé történő dobbanásai övei lesznek. Midőn pedig, a további versek ábrázolása szerint, mindvégig hálátlansággal fizetünk; terméketlen fügefák maradunk, nehéz ítéletet tart felettünk ; azt eszközli, hogy kivágattassunk a helyről, melyet hasztalanul foglalunk el . . . mikor az utolsó göröngy koporsónkra hull, nyom nélkül tűnünk el, még nevünk is elenyészik a jobbak emlékezetéből. Vonjunk össze tervelésünk eredményét. Propositio és partitio ugy sorakoznak: „Isten szeretetének 70