Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-10 / 41. szám

nála e fordulat, mely voltaképen henye szójátéknál nem egyéb, de mely a liberális ember gondolkodását már csak hangjával is botránkoztatja, mig a gondolkozó orthodoxot kielégiteni nem képes. Mik is azok a mindennapi életben történő csodák? Megmondja szerző fejtegetése folyamában. Oly tünemények, melyek szülőokát a mai tudomány sem tudta még megfejteni. „Ki fejti meg az ember fogamzását ?" kérdi szerző, rámutatva mintegy, hogy íme egy a mindennapi életben történő csoda ! Ámde e kérdést a tudomány rég megfejtette, amidőn a physiologia kimutatta, hogy mily körülmények és mily változhatatlan törvények szerint megy véghez az ember fogamzásának folyamata; már pedig az ember ott soha csodát nem lát, ahol változatlan törvényszerűséget tapasztal. Hanem igen is csoda, melyet emberi ész soha megérteni nem fog, mikor a dogma azt tanitja, hogy Jézus fogantaték szent lélektől. S csak is ilyen csodáról lehet szó a vallástudományban, hol a csoda ugy szerepel, mint a keresztyénség isteni voltának bizonyítéka, ugy következtetvén, hogy mert Jézus isteni csodákat tudott mivelni, tehát tana is isteni, kellett is oly tetteket mivelnie, hogy a csodaváltságot az emberek bevegyék, lelki sajátokká tegyék. Ha pedig ez a csodának vallástudományi jelentősége, akkor ugyan mit érünk azokkal a mindennapi életben történő csodákkal ? A dogmatikában hasznukat nem veszszük, a gondolkodást pedig félrevezetjük, azt a dolgok belsejének mivoltára irányozván, melyről rég elmondta a költő : In das Innere der Natúr dringt kein" sterblicher Geist. A természet törvénye, ez az emberre nézve a természet belseje, mert amely dolognak törvényét tudom, azt benső leg ismerem. A harmadik szakaszban szerző a bibliai csodaelbeszélések keletkezését vizsgálja, s igen helyesen cselekedett, hogy e dolgok tárgyalásába mindaddig nem fogott, mig elébb az ihletés kérdését tisztába nem hozta. Mert világos, hogyha valaki az ódogmaticusokkal azt vallja, hogy a bibliát a Szentlélek-Isten a szerzőknek toll alá mondta, ugy, hogy a szerzők csak mint Isten íródeákjai szerepeltek, arra nézve természetesen sem bibliai tudomány, sem csodák kérdése nem létezik. Ha Isten diétái ta a bibliát, akkor hiábavaló minden okoskodás, akkor mindennek ami abban írva van, betű szerint igaznak kell lenni, még annak is, hogy a nyul kéredző állat; ha ma nem az, a Pentateuchus szereztetésekor olyannak kellett lennie, miután Isten olyannak dictálta. ! Szerző ezzel homlok egyenest ellenkező álláspontra helyezkedik. r

r

Ma — mondja szerző -— Jézus után jól tudjuk, hogy Isten lélek, aki emberi alakban senkinek sem jelenik meg. Tudjuk, hogy ő vak eszközzé soha sem aljasitja az ő képére teremtett embert. Sőt az a célja, hogy magához emelje. Tudjuk, hogy Isten az ő lelkével jelen van mindég és mindenütt, és igy folytonosan ihlet minden korban minden embert, a pogány irót épen ugy, mint a prófétát és az evangélistát. Lelkesültséggel tölti el az ember kebelét az igaz és nemes ügy iránt. A gyengének önmagát felülmúló erőt kölcsönöz küzdelmei közepett a lélek magasabb céljai előtt álló akadályok legyőzésére. Azt is tudjuk, kogy az ihletésnek kútfeje Isten, tárgya minden ember, s bizonyítéka és mértéke az általa kifejezett igazság. S az egyes szent irók csak annyiban voltak ihletve, amennyiben az általuk kezelt tárgy igazsága leiköket hevítette és azt felfogták. Ilyen formán minden egyes iró rányomta iratára saját egyéniségének és a kornak bélyegét. Azt és ugy adta elé, amit és a hogy felfogta". „S minthogy Isten eszközli az emberiség fokozatos fejlődését; Ő tartja kezében a történet vezérlő szálait, minden nemzedéket az eltűnt idők szellemi kincseivel, tapasztalataival gazdagít; annyi világosságot ad, amenynyit elhordozhatnak, s vezeti az embereket egyik ismeretről a másikra; innen van az, hogy a történet folyamán oly sok dicső, de gyakran különböző eredményét látjuk az emberiség jobbjait hevített isteni erőnek, az igaz ügy iránti lelkesedésnek; innen van, hogy az emberek a kevésbé tökéletes igazságról mindég tökéletesebb igazságra jutottak az idők haladásával. Innen van az a sok ellenkezés az egyes szent irók irataiban és vallási felfogásában. Innen van az a sok csodaszerüség irataikban, amelyek az egyes irók felfogását és korát jellemzik, s amelyek a mai tudomány, az evangelium változhatatlan szelleme és felvilágosodottabb korunk műveltsége előtt nem igazolhatók. — Ha már mi e sajátszerűségeket, ha az emberiség gyermekkora felfogásának hiányából származott mythicus ruhát, az isteni törvénynyel való ellentétet, a csodákat, el nem választhatnék az általok eléadott igazságtól, akkor az Isten bölcseségét kellene kétségbe vonnunk. Ezt pedig nem tehetjük, mert lelkünk, az evangelium és a tudomány hangosan követe lik az isteni bölcseség és szeretet hivését. S e kiáltó szóra csak a tévedésekről, a csodákról mondhatunk le. Az igazságról nem; mert mi Jézust és magunkat meg nem tagadhatjuk." Ide iktattam e szép darabot egész terjedelmében, hogy lapom olvasóit is részeltessem a gyönyörben, melyet annak olvasása nekem okozott. Ihlettebb hangon és emelkedettebb lélekkel Plató óta alig irtak az ihletésről. Csak az a nagy kár, hogy nem vette közelebbről szemügyre az ihletés természetét, kitüntette volna speciális voltát a vallásos ihletnek, melyről a bibliai iratok, mint vallásokmányok keletkezésénél egyedül lehet szó : ha szerző ezt teszi, nem állitja egy sorba a pogány irót a prófétával és az evangélistával. Igaz, hogy a költőt is az az isteni őserő hajtja, melyet Plató igen helyesen d-eícc ővm/.agnak nevezett, és genialis felfogással az eredete szerint szintén titokszerü delejhez hasonlított (1. Platón. Jon) ; de következik-e ebből, hogy azért a költőt a prófétával egy sorba kelljen tennünk. Azért, mert a vargát is csak ugy a gyakorlat ügyesiti, mint a szónokot, jut-e valakinek eszébe a vargamesterséget a szónoklat művészetével egyneműnek mondani ? Igen sajnálom, hogy szerző, ki bibliai tanulmánya-